|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2010. március 18. |
Vencsellei István fotóművész születésének 75. évfordulóját Debrecen város életmű-kiállítással ünnepelte 2009. június-július időszakban. A TÉR-KÉP-IDŐ (Trianon évtizedei) című kiállításról természetesen részletesen beszámoltunk az Agórán. A kiállítás azóta országszerte, sőt a határokon túl is számos helyen mutatkozott be. Ezúttal azzal a hírrel örvendeztetjük meg látogatóinkat, hogy a Világhálón a kiállítás teljes anyaga (mind a négy tematikus képcsoport) megismerhető a Világhálón .
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2010. január 24. |
|
A debreceni kortárs fotográfusok reprezentatív kiállításáról, amelynek megnyitója a Magyar Kultúra napja kiemelkedő rendezvénye volt, korábban hírt adtunk Ha továbblép, elolvashatja a kiállítás kurátora, Máthé András megnyitó beszédét, és a virtuális tárlatvezetésként is értelmezhető szöveg kíséretében egy válogatást is megtekinthet a galéria falain bemutatott fotókból.
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2009. június 18. |
|
2009. június 17. és július 31. között, „TÉR-KÉP-IDŐ – Trianon évtizedei” címmel, Vencsellei István, a Magyar Fotóművészek Szövetsége életmű-díjasa jubileumi fotókiállítása látható a debreceni Kölcsey-központban. Az eredetileg május 23-án publikált hírt a tegnapi ünnepélyes megnyitón szerzett információkkal egészítettük ki. Ezzel a bőséges, avatott szerzők írásait közlő kiegészítéssel a hír a napi, kiállítási aktualitáson túl terjedő jelentőségűvé vált, az alkotót bemutató tanulmány jelleget öltött. Ezt fejezi ki (és egyben későbbi megtalálását kívánja segíteni), hogy a jelen kiegészítésre utalást a Cikkek rovatban helyezzük el.
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2009. március 12. |
|
 Horváth István, 2007.  Szabó Antónia, 2006. A jeles debreceni fotográfusokat bemutató sorozatban ezúttal egy aligha mindennapi fotóművész-házaspárral ismerkedünk. Mindketten tagjai a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Művészi önkifejezésük útkeresése során mindketten fokozatosan eltávolodtak a „tiszta” fotóművészettől – azt kezdetben egyéb technikákkal ötvözték, mára a képzőművészet más-más ágában teljesedett ki alkotó tevékenységük. Pályájuk alakulásában, művészi törekvéseikben sok a hasonlóság, a közös vonás (a népművészet gyökereit, formanyelvét kutatják, arra építkeznek), de a két öntörvényű alkotó végül igencsak eltérő formanyelvet talált gondolatai, érzelmei vizuális megjelenítésére. Mindezen párhuzamok és eltérések izgalmas felfedezésére teszek kísérletet a képzőművész-házaspárt együtt bemutató cikben.
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2008. június 23. |
 Seres Géza, 2005 Debrecen fotós életének súlyát, országos jelentőségét mutatja, hogy két aktív alkotóműhely is működik a Cívisvárosban: az 1931-ben alakult Debreceni Fotóklub néhány tagja 1998-ban megalakította a Debreceni Új Fotóműhelyt. Az immár évtizedes múltra visszatekintő közösségnek jelenleg több mint tíz, rendszeresen kiállító tagja van.
A műhely egyik alapítója, művészeti vezetője Dr. Seres Géza, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja, Debrecenből egyedüliként AFIAP (Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége Művésze) minősítő cím birtokosa. A fotóművészetről vallott nézetei meghatározóak a Debreceni Új Fotóműhely szellemiségében, alkotó közössége kialakításában, fenntartásában, a fiatalok szakmai, művészi fejlődésében. A debreceni fotóművészeket ismertettő sorozatban Őt mutatjuk be harmadikként a Fotó Agóra látogatóinak.
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2008. május 05. |
|
A debreceni fotográfus személyiségeket bemutató sorozatban másodikként Máthé András fotóművész munkásságának ismertetésére kerül sor. Jelenleg Ő az 1931-ben megalakult Debreceni Fotóklub vezetője, több mint 20 éve tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Jó 30 éve szerepel rendszeresen önálló kiállításokkal, vesz részt jelentős pályázatokon és nyert el kiemelkedő díjakat. Aktív, kezdeményező formálója a város fotós közéletének, de azon túlmenő kulturális életének is. Tanárként is segíti az új fotós generációt a szakma elsajátításában, művészi ambícióik kibontakoztatásában.
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2008. március 12. |
|
 Vencsellei István: Önarckép (1988) A fotográfia Debrecenben jó évszázaddal ezelőtt meghonosodott. A Budapesten 1894-ben megalakult első hazai fotókört, vidéken harmadikként (az aradi és a soproni után), a debreceni követte, még a századforduló táján. A Debreceni Fotóklub 1931-ben alakult meg, az eltelt évtizedek során nemzetközi hírű fotográfusok fémjelzik működését. A klub tagjai ma is folyamatosan és sikeresen jelen vannak a hazai és nemzetközi fotóművészeti életben. Eifert János, a Magyar Fotóművészek szövetsége akkori elnökének a Klub 70 éves jubilleumi kiállítását köszöntő szavait idézve: [a Debreceni Fotóklub] "összekötő hídja múltnak és jelennek, keletnek és nyugatnak, régiónak, vidéknek és fővárosnak, alkotónak és befogadónak egyaránt". A Fotó Agóra (a portál Beköszöntőjében megfogalmazott célkítűzéshez híven) különös figyelmet kíván fordítani a helyi fotográfia eseményeire, személyiségeire. Elsőként Vencsellei István fotóművészt mutatjuk be, aki 20 éven át vezette a Debreceni Fotóklubot.
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)
|
|
2008. március 06. |
|
Aszmann Ferenc (Debrecen, 1907 - Rio de Janeiro, 1988) Magyarországon az egyik legsikeresebb fotóművész volt a harmincas évek végén. Ő alapította 1931-ben a Debreceni Fotóklubot. Jelenleg, 2008. március 16-ig kiállítása tekinthető meg a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Mint azt a kiállításról szóló hírben jeleztük, A Fotó Agórán külön cikkben tervezzük bemutatni a város fotótörténetének kiemelkedő személyiségét. Addig is, amíg a cikkhez szükséges anyagot összegyűjtjük (a kiállítás megtekintéséhez kedvcsinálónak is szánva) néhány képét megnézheti, ha tovább lép (a képek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében vannak, a múzeum jóvoltából és szíves engedélyével közöljük azokat).
|
|
Tovább...
|
|
|