Főoldal arrow Cikkek arrow Debreceni fotográfusok
Debreceni fotográfusok
Vencsellei István
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. március 12.

© Vencsellei István, a szerző reprodukciója
Vencsellei István: Önarckép (1988)
A fotográfia Debrecenben jó évszázaddal ezelőtt meghonosodott. A Budapesten 1894-ben megalakult első hazai fotókört, vidéken harmadikként (az aradi és a soproni után), a debreceni követte, még a századforduló táján. A Debreceni Fotóklub 1931-ben alakult meg, az eltelt évtizedek során nemzetközi hírű fotográfusok   fémjelzik működését.  A klub tagjai ma is  folyamatosan és sikeresen jelen vannak a hazai és nemzetközi fotóművészeti életben. Eifert János, a Magyar Fotóművészek szövetsége akkori elnökének a Klub 70 éves jubilleumi kiállítását köszöntő szavait idézve: [a Debreceni Fotóklub] "összekötő hídja múltnak és jelennek, keletnek és nyugatnak, régiónak, vidéknek és fővárosnak, alkotónak és befogadónak egyaránt". A Fotó Agóra (a portál Beköszöntőjében megfogalmazott célkítűzéshez híven) különös figyelmet kíván fordítani a helyi fotográfia eseményeire, személyiségeire. Elsőként Vencsellei István fotóművészt mutatjuk be, aki 20 éven át vezette a Debreceni Fotóklubot.

Tovább...
 
Aszmann Ferenc (ELŐZETES)
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. március 06.

© Magyar Fotográfiai MúzeumAszmann Ferenc (Debrecen, 1907 - Rio de Janeiro, 1988) Magyarországon az egyik legsikeresebb fotóművész volt a harmincas évek végén. Ő alapította 1931-ben a Debreceni Fotóklubot. Jelenleg, 2008. március 16-ig kiállítása tekinthető meg a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Mint azt a kiállításról szóló hírben jeleztük, A Fotó Agórán külön cikkben tervezzük bemutatni a város fotótörténetének kiemelkedő személyiségét. Addig is, amíg a cikkhez szükséges anyagot összegyűjtjük (a kiállítás megtekintéséhez kedvcsinálónak is szánva) néhány képét megnézheti, ha tovább lép (a képek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében vannak, a múzeum jóvoltából és szíves engedélyével közöljük azokat).

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
Eredmények 11 - 12 / 12
Advertisement
Advertisement
Advertisement