Főoldal
Háztáji
Hírek
Cikkek
Fényképezőgép múzeum
Keresés
Fórum
KépFórum
Adna - Venne
Linkek
Cikkek rovat
Hircsatorna
Kapcsolódó anyagok
Főoldal
A Leica berobban a digitális fényképezésbe (utolsó kiegészítés 09. 28-án)
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2009. szeptember 15.

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/s_system/
A Leica új S-rendszere
A nyáron néhány új, jelentős érdeklődésre számottartó fényképezőgép jelent meg, ill. került bejelentésre, amelyeknek családi elfoglaltságaim miatt (zsúfolt nyaram volt) elmulasztottam a bemutatását. A következő hetekben igyekszem bepótolni. Kezdem a legfrissebb, bizonyos vonatkozásban váratlan, és a fotótechnika jövőjére alighanem jelentős hatású újdonsággal, a három új Leica gép bemutatásával, jelentőségük, várható hatásuk latolgatásával.


 

Tartalom:

Történelmi háttér 
Leica-újdonságok
Leica M9: a legkönnyebb full-frame digitális  
Leica S2: középformátum újraértelmezve
Leica X1: a nagy érzékelős digitális kompakt
Záró gondolatok 

Történelmi háttér

Akik több évtizede foglalkoznak fényképezéssel, értelemszerűen filmes géppel (vagy egyszerűen ismerkedtek a fotótechnika történetével), három cég nevét biztosan ismerik, tisztelettel emlegetik, nosztalgiával gondolnak gyártmányaikra. A Kodak, a Leica és a Zeiss vastag betűkkel írta be nevét a fényképezőgépek fejlődésének történetébe. Mára, a digitális korszakban, mindhárom cég mellékszereplővé vált. A kodak a tekercsfilmes gép létrehozásával (1888-ban) először tette a fényképezést elérhetővé nem fényképész szakemberek számára. A digitális képalkotás fejlesztésében is úttörő szerepet töltött be (pl. 1975-ben elkészítette az első digitális, 100 x 100 pixeles CCD-t alkalmazó fényképezőgép 3,6 kg-os prototípusát, 1986-ban megalkotta az első 1,4 Mpixel felbontású CCD-t, 1991-ben pedig az első, kereskedelmi forgalomba került digitális fényképezőgépet, a DSC-100-at, 1,3 Mpixel felbontású érzékerlőt építve a Nikon F3 SLR-vázba). Számos kategóriában elsők közé számító gép piacra vitele (pl. 1996-ban az első memóriakártyával, jelesül Compact Flash kártyával működő fényképezőgépet, a DC-25-öt) is kötődik a Kodak céghez. Ma csak kevéssé népszerű (de érték/ár tekintetében igencsak versenyképes) kompaktokat gyárt, de az érzékelők gyártásában (különösen a középformátumban) meghatározó szereplő. A Leica alkotta meg a kisfilmes gépet (1925-ben, a Leica képkocka 24 x 36 mm mérete határozza meg ma is a „full-farme” dSLR érzékelők nagyságát). Ez a kategória számos fotóművész és -riporter kedvenc mérete volt, és általa vált tömegessé a fényképezés. Legendás távmérős (range-finder) gépei a tükörreflexes (SLR) gépek széleskörű elterjedéséig (az 1960-as évekig) rendkívüli népszerűségnek örvendtek. Évtizedek óta a csőd szélén egyensúlyoz a cég, de rajongóinak viszonylag szűk tábora meglehetősen borsos árú gépeinek megvásárlásával hozzásegítette a túléléshez. A Zeiss és a Leica a fényképezőgépek optikája terén utólérhetetlen minőséget jelent évtizedek óta, ma is. Kis példányszámban, az elterjedt (japán) dSLR-ekhez gyártanak/terveznek, a gépek gyártói által konstruáltaknál drágább, de jobbnak tartott objektíveket. Igazán tömegesen a (digitális) fényképezőgép-gyártásban újnak számító, eredetileg elektronikai cégek gépei készülnek Leica-, ill. Zeiss objektívvel.

Vissza a tartalomjegyzékhez. 

Leica-újdonságok

A Leica 2006-ban piacra dobta legendás M sorozatú távmérős modelljének digitális változatát, a feles méretű érzékelős M8-at, de az nem bizonyult túl sikeresnek. Úgy tűnik, az első digitális kísérletének kudarca alapján a cég alapos stratégia-váltást határozott el, az elmúlt 2-3 évben – jól megválasztott partnerekkel (Phase One, Jenoptik) – sikeresnek tűnő fejlesztést végzett. Ennek eredményét is kemény PR-eszközökkel kívánja tudatosítani: egy hónappal ezelőtt, augusztus közepén három napos, gyárlátogatással egybekötött tájékoztatóra hívta meg a világ vezető fotós újságíróinak kis csoportját, bemutatva az új, digitális gépeket előállító és tesztelő, bemérő/beállító szerelőcsarnokait, kezükbe adva kipróbálásra a hamarosan piacra kerülő két új gépét, az S2 középformátumú dSLR-t és az M9 teljes (24 x 36 mm méretű) érzékelős digitális távmérős gépet, továbbá részletes konzultációs lehetőséget biztosítva számukra a cég valamennyi vezető szakemberével (a harmadik új gépet, az X1 digitális kompaktot még nem adták kézbe, csak bemutatták). A látogatásról készített beszámolók csak a két új modell szeptember elejei hívatalos bejelentését követően láttak napvilágot. Az elektronikus szaksajtó egyértelműen elragadtatással nyilatkozik mindhárom új fényképezőgépről / fényképező redszerről, nagy várakozással tekint a hamarosan piacra kerülő, sorozatgyártott példányok részletes tesztelése elé, a digitális fényképezésben mélyreható változások potenciális kiváltóit látja bennük. Ezek bátorítottak a jelen hír címében szereplő állítás megfogalmazására: a Leica várhatóan visszatér a fényképezőgép-gyártásban meghatározó cégek közé, „berobban” a digitális fényképezésbe (sokak reményei szerint: "...méltón régi nagy híréhez").

Először rövid tájékoztatás a három Leica-újdonságról:

  • M9, az első teljes Leica-képkocka méretű érzékelős digitális távmérős gép. Mérete, tömege töredéke a full-frame dSLR-ekének. Az összes, 1954 óta gyártott, kiváló Leica M objektív  közvetlenül használható vele, egyszerű adapter alkalmazásával az összes, 1920-as évek óta gyártott  Leica objektív is! 2009. szeptemberben kerül forgalomba, a váz bejelentett ára USD 6995.
  • S2, a Leica új, középformátumú dSLR rendszerének első képviselője, az első három objektívvel. A váz, a legtöbb középformátumú rendszertől eltérően, nem cserélhető hátfallal, hanem integrált (beépített) érzékelővel készül (hasonlóan a "kisfilmes" dSLR-ekhez és a középformátumú Mamiya ZD vázhoz). Érzékelője 30 x 45 mm méretű. Beépített redőnyzárat tartalmaz, de készítenek hozzá központi záras objektíveket, ezek használatát támogatja a váz (azok előnye, hogy vaku használat esetén nincs a redőnyzárak esetén szokásos korlátozás a zársebességre). Jóllehet érzékelőjének területe 56 %-kal nagyobb, mint a full-frame dSLR-eké, mérete valamivel kisebb azok professzionális változatánál. 2009. októberre igérik, a váz bejelentett ára USD 22995.
  • X1, a Leica első, igazán komoly digitális kompakt gépe. Érzékelője APS-C (15,7 x 23,6 mm) méretű, a legnagyobb ebben a kategóriában. Forgalmazását 2009. későbbi időszakára ígérik, USD 2000 körüli áron.

Az árak alapján az M9 a professzionális full-frame dSLR-ekkel (Canon 1Ds MKIII és Nikon D3x) lehet versenyképes, az S2 a Hasselblad H3 és a Mamiya / Phase One középformátumú rendszerekkel, míg az X1 a legfelső kategóriás kompakt/bridzs gépekkel, esetleg – azok cserélhető objektívjeitől eltekintve – a Mikro NégyHarmadosokkal. Hogy mennyire, azt szolgáltatásaik, ergonómiájuk, képminőségük és kivitelezésük egyenkénti részletes bemutatása során kíséreljük meg felmérni.

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/m_system/m9/
Leica M9 távmérős gép
Várható hatásukkal kapcsolatban néhány általános megállapítást bocsátunk előre (feltételezve, hogy ezúttal az érzékelhetően jelentős fejlesztési ráfordítás meghozza a Leica számára az egyes kategóriák piac-méretével arányos, számottevő részesedést). A Leica a nagy japán fényképezőgép-gyártókhoz képest kicsi cég, sorozat-nagyságban, következésképpen árban nem versenyezhet azokkal. Hagyományos, évszázados, jelentős kézi munkát is alkalmazó (európai, német) gyártási kultúrája, ezzel összhangban levő, az új modellekre is jellemző konstrukciója, formai és tartalmi elemei amazokét (jelentősen) meghaladó minőségi szintet jelent. A cég új PR-stratégiájában érzékelhetően ezt az üzenetet kívánja eljuttatni a vásárlókhoz (a három napos bemutató során a gyárban látottakról a jelenlevő újságírók egybehangzóan, felsőfokon nyilatkoznak). Mindhárom új modell a kisfilmes gépek csaknem évszázados fejlesztése, gyártása során letisztult, egyszerű, jól kézreálló (ergonomikus) kialakításával tűnik ki kategóriája mára kialakult többi digitális gépe közül, az M9 és az X1 formai és funkcionális elemei is sokban megegyeznek a hagyományos (filmes, Leica) gépekével, amelyekre sok fotós nosztalgiával gondol. Míg az S2 és az M9 vásárlás alighanem meghaladja az Agóra látogatói többségének lehetőségeit, az X1 sokak számára megfontolandó alternatíva lehet (egyúttal hatására még inkább eltolódhat a fejlesztés az értelmetlen pixelszám-növelés helyetti kép- és gép-minőség javítás irányába). Az előbbi kettő viszont a maguk kategóriájában nagyban hozzájárulhat a technológiai fejlesztés felgyorsításához, az árverseny fokozásához, ami előbb-utóbb az alacsonyabb ár-kategóriákban is érezteti kedvező hatását. Az S2 erősítheti azt a már megjelent törekvést, hogy a középformátumú gépek kezelhetőség, szolgáltatások vonatkozásában minél inkább közelítsenek a „kisfilmes” dSLR-ekhez (ebben a vonatkozásban hoz sok újat), míg az M9 a sokoldalú, cserélhető objektíves rendszerek között kínál reális (távmérős) alternatívát a dSLR-ek mellett (helyett?) – a már megjelent mikro NégyHarmados rendszeren kívül.

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Leica M9: jelenleg a legkisebb, legkönnyebb full-frame digitális fényképezőgép

A Leica M9 – akárcsak az M-sorozat valamennyi tagja – távmérős, cserélhető objektíves fényképezőgép.

Aki a távmérős rendszer mibenlétével tisztában van, a következő két bekezdést kihagyhatja, ide kattintva.

Mivel a digitális fényképezőgépek nem használnak távmérőt (kivétel természetesen a Leica M8 és még talán két, alig ismert és már nem gyártott gép, az Epson RD-1 és RD-s ), ez a filmes fényképezés időszakában közismert eszköz illetve alkatrész manapság alig ismert, ezért röviden ismertetjük kialakulását és működését (elnézést azoktól, akik mindezt jól ismerik). Jelentősége az automatikus élességállítás (autofókusz) széleskörű elterjedése előtt volt kimagasló, illetve a manuális élességállítást előnyben részesítők értékelik meglétét. A fényképezés hőskorában (a nagyformátumú gépeken ma is) az élességállítást a fényérzékeny lemez helyére illesztett mattüvegen megfigyelt kép segítségével végezték. A kényelmesebben használható, kisebb méretű gépek nem tették lehetővé a film helyére mattüveg helyezését. Az élesség megfigyelése helyett az objektív-mozgató (élességállító) mechanizmust az éppen éles képet adó tárgy távolságát mutató skálával látták el, a fotós pedig becsléssel állapította meg az élesen leképezni kívánt téma távolságát. A távolság-becslés pontatlanságából eredő élesség-állítási hibák csökkentésére előbb különálló eszköként használható távmérőket készítettek. Később a távmérőt beépítették a fényképezőgépbe, és összekapcsolták azt az objektív élességállító mechanizmusával: a kiválasztott téma távolságának megmérésével egyúttal az objektívet arra a távolságra állítja élesre a fotós – ezt a géptípust nevezzük távmérősnek (Range Finder – RF). A tükörreflexes (Single Lens Reflex – SLR) gépekben a mattüveges élességállítás tért vissza, a mattüveg és a fényérzékeny lemez babrás, időigényes cserélgetése nélkül: az objektív és az érzékelő (film, vagy elektronikus) között, az objektív tengelyével 45 fokos szögben álló tükör eltéríti a fénysugarakat, és az érzékelő helyett egy mattüvegre vetíti a képet. Az exponáláskor, a zár nyitását megelőzően a tükör felcsapódik, szabaddá téve a fény útját az érzékelő felé. A mattüveg mindkét változatban egyúttal keresőként is szolgál, megmutatja, a gép elé táruló látvány képének melyik darabja kerül az érzékelőre. A mattüveget nem tartalmazó gépeket (a távmérősöket is) valamilyen keresővel is el kell látni. Ez általában egy apró távcső-szerű optikai eszköz, beépítve a gépbe. Ezt a szemünkhöz emelve (közelítőleg) az érzékelőre eső képkivágást látjuk. Mivel tengelye természetesen nem eshet egybe az objektív tengelyével, némileg az objektívtől eltérő képet látunk benne (mint a két szemünkkel). Ez az eltérés annál nagyobb, minél közelebbi témát figyelünk meg (parallaxis hiba). A korszerű távmérős gépek ezt a parallaxis hibát a kereső tengelyének mechanikus elforgatásával korrigálják (a távolság-állítással összekapcsolva). A távmérő működése éppen a parallaxis eltérésen alapul. Két kereső egymástól néhány (kb. 10) centiméter távolságra, egymástól némileg eltérő képet ad.

Image
A távmérő működési elvének, a t tárgytávolságtól függő mértékű parallaxis létrejöttének szemléltetése
Az egyik kereső képét két, egymással párhuzamos, a kereső tengelyével kb. 45 fokos szögben álló tükör (vagy prizmák) segítségével a másik keresőbe vezetik, így abba betekintve, a két kereső képét együtt látjuk. Minél közelebb levő témát figyelünk meg, a két kép eltolódása egymáshoz képest (a parallaxis) annál nagyobb. Az egyik tükör elforgatásával a két kép fedésbe hozható – ez a távmérés (az ábra a távmérő működési elvét, a t tárgytávolságtól függő mértékű parallaxis létrejöttét mutatja). A tükör-forgató mechanizmust távolság-skálával látják el – ez a távmérő. A távmérős gépekben a tükör-forgató mechanizmust az objektív élesség-állító mechanizmusával kapcsolják össze. A gyakorlatban, annak érdekében, hogy a távmérő funkció minél kevésbé zavarja a kereső funkciót, a keresőben nem a teljes képet látjuk megkettőzve, csak annak kisebb, középső, világosabb részét, ebben kell a két képet fedésbe hozni. Természetesen némi gyakorlattal, a keresés (képkivágás meválasztása) során a manuális élességállítás roppant gyorsan, nagypontossággal végezhető egy jó távmérős géppel.

Az eltérő fotós feladatok optimális megoldásához cserélhető objektíves fényképezőgépeket használnak. Az eltérő fókusztávolságú objektívek az eléjük táruló látvány nagyobb (a nagylátszögű, rövid fókusztávolságú objektívek), vagy kisebb (a hosszú fókusztávolságú teleobjektívek) hányadát képezik le az érzékelőre. A mattüveges keresőben (természetesen az SLR-ek keresőjében is) minden objektívvel a megfelelő, tényleges képkivágás látható. A távmérős gépek keresője viszon meghatározott látószögű (egy meghatározott gyújtótávolságú objektív látószögével megegyező), függetlenül attól, milyen gyújtótávolságú objektívet helyezünk az érzékelő elé. A külömböző látószögű objektívek használatát megkönnyítendő, a cserélhető objektíves távmérős gépek keresőjébe kisebb téglalapokként bejelölik néhány objektív képkivágását (de a teleobjektívek képkivágása egyre kisebb téglalapban látszik). A gyártók forgalmaznak külömböző objektívjeikhez illeszkedő látószögű, a gépre feltűzhető keresőket, illetve revolver-rendszerrel változtatható látószögű, több objektívhez használható univerzális keresőt is.

A világ számos kiemelkedő fotóművésze készítette fotóit távmétős Leicaval (csak kettő a legkiválóbbak közül: Henri Cartier Bresson és Andre Kertész). A második világháború után megjelent SLR-rendszerek a ’60-as évektől fokozatosan beszűkítették piacát. A digitális M9 megjelenésével többen a távmérős gépek újabb térhódítását jósolják (erre később visszatérünk). Érdemes számbavenni a két cserélhető objektíves rendszer előnyei és hátrányaiként általában számontartott tulajdonságait (sokkal részletesebb összehasonlítást olvashatunk Ken Rockwellnél).

Az RF gépek hátrányai

  • a kereső parallaxis hibája (annál nagyobb, minél közelebbi a tárgy, makro fotózásra szinte alkalmatlan); zoom-objektívek és nagyon erős teleobjektívek nincsenek RF-ekhez (nagyon ritka kivétel van);
  • a mélységélesség nem ítélhető meg a keresőben (az objektív távolságskálája mellett van becsült mélységélesség-tartomány);
  • használat során romolhat az élességállítás pontossága (elhangolódhat a távmérő);
  • bizonyos (polarizációs és átmeneti) szűrők használata lehetetlen (ezek hatása függ a pozícionálásuktól, de a keresőben nem ítélhető meg).

Az RF gépek előnyei:

  •  a felcsapódó tükör hiánya (nincs rázkódás, nem tűnik el a kép a keresőben, halkabb az exponálás);
  •  a gép vékonyabbra készíthető (a tükörakna nagy helyigényű – lásd a Mikro NégyHarmados rendszert ismertető cikkben, ahol a jelen téma szempontjából is releváns további megfontolások is olvashatók);
  •  nagyon erős szűrők nem gyengítik a kereső-képet, élességállítást; a mattüveg nélküli kereső kristálytiszta képet mutat a látványról;
  •  kisebb látószögű (tele-) objektív használata esetén annak képkivágásán kívül eső látvány is megjelenik a keresőben, ami változó látvány esetén javítja a tájékozódás lehetőségét.

Az SLR gépek hátrányai

  •  a tükör léte (nagy helyigény) és felcsapódó mozgása (növeli a gép méretét, nehezíti a nagylátszögű, rövid gyújtótávolságú objektív tervezését, berázást okozhat – ez utóbbi csökkentésére kidolgozott megoldások: tompítják a csapódást, időkésést iktatnak az expozíció elé, tükörfelcsapás (Mirror Lock Up, MLU) lehetősége, ritkán féligáteresztő tükör alkalmazása);
  •  a bonyolultabb szerkezetből eredő több hibalehetőség.

Az SLR gépek előnyei:

  • a képkivágás ellenőrzése parallaxis-mentes, bármely objektívvel pontos;
  • az élesség beállítása egyszerű és nagy pontosságú, bármilyen objektívvel és tartozékkal;
  • a mélységélesség ellenőrizhető (általában külön gomb, Depth of Field – DOF);
  • bármilyen (akár zoom) objektív használható;
  • bármilyen szűrő (akár polarizációs, vagy fokozatos átmenetű) hatása a keresőben ellenőrizhető, beállítható.

Az SLR-eknél szokásos, fázis detektáláson alapuló autofókusz rendszer az RF-eknél hiányzik, mivel az a tüköraknában elhelyezkedő AF-rendszeren alapul. Ugyanakkor a profik gyakran előnyben részesítik a manuális élességállítást, és az a távmérővel gyorsan, nagypontossággal végezhető, tehát az autofókusz hiányát nem tekintik súlyos veszteségnek. Az RF-eknél a szűrők beállítása (pl. a széles körben alkalmazott polarizációs szűrők polarizációs síkjának optimális szögbeállítása) a szűrön közvetlenül átnézve, és az optimális szögben az objektív elé helyezve esetleg megoldható. A zoom-objektívek hiányát a profik kevésbé érzik tragikusnak (bizonyos, nagyon gyors látószög-változtatását igénylő alkalmazás kivételével, mivel a fix gyújtótávolságú objektívek jobb képminőséget biztosítanak). Extra erős teleobjektíveket igénylő feladatokhoz az RF-ek nem alkalmasak.

A két cserélhető optikás rendszer összehasonlítása summájaként elmondhatjuk, hogy azok bizonyos mértékig kiegészítik egymást, így néhány speciális alkalmazásra az egyik, vagy a másik alkalmasabb. Az alkalmazások jelentős hányadára mindkettő tökéletesen megfelel, és a RF-ek előnyös tulajdonságait (jóval kisebb méret, halkabb és rázkódásmentesebb működés, gyors és pontos manuális élességállítás) tekintetbe véve az SLR-ek csaknem kizárólagos elterjedtségének okát másban kell keresni (tömeggyártás, árviszonyok, divat, stb.).

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/m_system/m9/
Leica M9 távnérős gép
A digitális, teljes Leica képkocka méretű érzékelős (full-frame) Leica RF megalkotása mindenképpen logikus lépésnek látszik (már csak a vitathatatlanul kiváló Leica objektív-park teljesítő képességének digitális technika alkalmazása esetn maximális kihasználhatósága érdekében – a Leica hívők szűk, de lelkes tábora régi elvárásának megfelelően), az M9 bejelentése mégis meglepetésként hatott. Ennek oka, hogy a digitális érzékelők érzékenysége – ellentétben a hagyományos fényérzékeny anyaggal, a filmmel – jelentősen csökken a fénynek az érzékelőre merőleges iránnyal bezárt szögének (beesési szög) növekedésével (a képszélek, -sarkok irányába haladva a kép sötétedik – vignettálás). A szakemberek (beleértve a Leica szakembereit) általános véleménye szerint ez megoldhatatlan technikai nehézséget jelent, mivel a Leca-objektívek képoldali fókusztávolsága rendkívül rövid a full-frame érzékelő méreteihez képest (különösen a nagylátszögű objektívek esetében), ami a képszéleken rendkívül nagy beesési szöget jelent. Az M9-et eddig kipróbáló szakemberek nem észleltek számottevő vignettálást. Ez annak köszönhető, hogy ehhez a géphez a Kodak speciális érzékelőt fejlesztett ki, amelyen a mikrolencsék (az érzékelő előtt elhelyezkedő, minden egyes pixelhez külön-külön apró gyűjtőlencsét tartalmazó réteg) kialakításával sikerült a fény beesési szögét a sarkoknál is kellően lecsökkenteni, illetve a vignettálást kompenzálni).

Az M9 elődje, az M8 számos gyermekbetegsége között a legtöbbet kritizált az érzékelő előtti IR-szűrő gyenge hatékonysága. Ez a szűrő hivatott az emberi látás tartományán kívül eső, de az elektronikus érzékelő által detektált, a vörös fénynél nagyobb hullámhosszúságú elektromágneses hullámok kiszűrésére (ennek hiányában a kép színei torzulnak, jellegzetesen a kép fekete részei zavaróan vörös árnyalatúak). Az M8 esetében a gyártó utólag ellátta vásárlóit (később már a géphez csomagolt) az objektív elé helyezhető külső IR szűrővel. A cég bejelentése szerint az M9 új, nagyobb hatékonyságú integrált IR szűrőt kapott, ami az első próbák szerint semmivel nem rosszabb, mint más digitális gépeké.

Az M9 főbb jellemzői:

  • Kodak KAF-18500 típusú CCD érzékelőjének mérete 23,9 x 35,8 mm, felbontása 18,5 MegaPixel. A Canon, Nikon és Sony full-frame dSLR-ek érzékelőjének pixelszáma ennél nagyobb (21-25 Mpixel), de azok mindegyike úgynevezett antialias (átlapolásmentesítő) szűrőt tartalmaz (a moiré-effektus csökkentése érdekében), míg az M9-ben nincs antialias szűrő. Ennek az aluláteresztő szűrőnek, ami kiszűri a képből a nagyfrekvenciás összetevőket (a nagyon finom részleteket), felbontás-rontó hatása van. Ez a hatás nagyjából éppen kompenzálja a fenti különbséget, tehát az M9 felbontása aligha marad alatta a többi full-frame érzékelős gépének (rigorózus összehasonlításra készülnek a szakértők, ha részletes tesztelésre rendelkezésre állnak majd az M9 sorozatgyártott példányai). A szűrő hiányától kedvezőtlen hatás aligha várható (a középformátumú hátfalak 30 – 60 Mpixel felbontású érzékelői előtt sincs ilyen szűrő), mert ilyen felbontásnál, valós témáknál már nemigen várható moiré képződés, a valós témák estében nemigen fordul elő azt eredményező, kis periódus-hosszúságú szabályos szerkezet.
  •  ADC-je 14 bites.
  •  A képek mentése kétféle tömörítésű JPEG, és kétféle RAW (DNG) fájlban lehetséges.  A DNG fájl lehet 16 bites (teljes eredeti, tömörítetlen információ), és a tömöríttetnek mondott, 8 bites, logaritmikus (gamma-korrigált). Külön figyelmet érdemel, hogy nem egyedi RAW-formátumot, hanem a szabványos DNG formátumot használja, amit a fotós közösség hosszú ideje kér az összes gyártótól (a DNG fájlok feldolgozásához Adobe Lightroom 2.4 mellékelve az M9-hez).
  •  ISO érzékenység: 160-2500, kiterjeszthető 80-ra, Auto-ISO lehetőséggel.
  •  Fehéregyensúly állítás: Automatikus, manuális szürke kártyával, 7 előre beállítható (izzólámpa, napfény, árnyék, stb.), és Kelvin-skála szerinti színhőmérséklet beállítás (200-13100 K között).
  •  Képmódosítási lehetőségek: színtelítettség 5 lépésben (benne két monokróm), kontraszt 5 szintű, élesítés 4 szintű és kikapcsolt.
  •  Színtér: sRGB és Adobe RGB.
  •  Fénymérés: TTL, a redőnyzárról visszavert fény mérése szilicium fotodiódával (nincsenek a dSLR-eknél megszokott matrix-, középre súlyozott-, spot- fénymérési módok!).
  •  Expozíciós módok: Automatikus, blende-előválasztás és manuális.
  •  Expozíciós sorozat (bracketing): 3, 5 vagy 7 felvétel, 1/2 - 2 expozíciós érték lépésekben.
  •  Redőnyzár, 8 s – 1/4000 s (1/2 expozíciós érték lépésekben) és T záridők manuális beállítása a filmes gépek hagyományos záridő-tárcsája segítségével, vagy Automatikus 32 s – 1/4000 s között. 2 s-nál hosszabb expozíció estén azonos ideig exponált sötét kép kivonása a zajcsökkentés érdekében.
  •  Vaku szinkron határa: 1/180 s.
  •  Kioldógomb: A filmes gépeknél megszokott kivitel, amibe mechanikus távkioldó zsinór csavarható. Lenyomva 3 lépésben működik: kb. 1/3 távolságnál feléleszti a gépet az energiatakarékos állapotból, 2/3 távolságnál rögzíti az expozíció értékét, teljes lenyomásra működteti a zárat.
  •  Önkioldó: 2 s és 12 s.
  •  Sorozatfelvétel sebessége: 2 felvétel/s, ISO 160 és tömörített DNG fájl mentés mellett. Puffer 8 képre.
  •  Diszkrét (csendes) és sima (rázkódásmentes) exponálási módok.
  •  Képek tárolása: max. 32 GB-os SD vagy SDHC kártyán.
  •  Akkumulátor: 3.7V 1900 mAh Li-ion, egy feltöltéssel mintegy 400 felvétel készíthető a cég adata szerint.
  •  Monitor: 2,5”, 230000 pixel (csak a képek visszajátszására szolgál, nincs élő keresőkép!).
  •  Mérete: 138 x 80 x 37 mm, tömege 587 g (a váz akkumulátorral és memóriakártyával).

Ennyi talán elegendő annak érzékeltetésére, hogy egy professzionális digitális fényképezőgéptől elvárható legfontosabb szolgáltatásokat biztosítja, de nincsen túl komplikálva. A képekről látható, hogy a hagyományos filmes RF gépek letisztult formavilága szerint készül, nincs rajta zavarbaejtően sok kezelőszerv, de a legfontosabb beállítások könnyen megtehetők. Felbontóképessége (és az első tapasztalatok alapján a képminősége, bár ennek végső kimondásával meg kell várni a részletes tesztelések eredményét) a teljes Leica-képkocka méretű érzékelős dSLR-ekével lényegében azonos, és azok professzionális változatai tömegének ez a teljesen fém-vázas gép mindössze mintegy harmadát teszi ki. A gyárlátogatás résztvevői egybehangzóan elismerően szóltak a sok manuális munkával készülő szerelésről, a német Leica minőség alighanem kiemelkedő még a professzionális kategóriában is.

 Aki a jelen összefoglalónál részletesebb ismertetést keres, megtalálja pl. itt (a 3 napos gyárlátogatás  egyik résztvevőjétől). A LuminousLandscape tulajdonos főszerkesztője, aki elsősorban középformátumú gépekkel delgozik, és azok részletes értékelésére koncentrál, szintén résztvett a gyárlátogatáson, arról video-beszámolót is közöl (valójában egy terjedelmes interjút Stephan Daniellel, a Leica termék-menedzserével). Az M9-et videón és első benyomásait rögzítő cikkben is bemutatja. Az M9-et kiforrott, érett terméknek tartja, amely a távmérős fényképezés teljes ezköztárával rendelkezik, a mai korszerű digitális technológia lehetőségeivel ötvözve. A cikk összefoglaló bekezdése, nyers fordításban: „Egyesek úgy tekinthetnek az M9-re, mint egy költséges, retro játékszerre. De lesz számtalan fotográfus világszerte, fiatal és idős egyaránt, aki annak látja a Leica M9-et, ami – egyedülálló fényképező eszköznek, ami a fotózás olyan módszerét kínálja, ami viszanyúl a fotozsurnalizmus kezdeteihez, a 20. század korai éveibe. Azzal, hogy ezt a legújab digitális technológiával ötvözi, az M9 olyan stílust, olyan kifejezésmódot kínál, ami valószínűleg sohasem megy ki a divatból”.

Ken Rockwell, akinek nyersen megfogalmazott véleménye gyakran heves vitákat vált ki, sőt gúnyolódások céltáblája, már csaknem egy évvel ezelőtt megjósolta, hogy a Leica visszatér a fotótechnika fő vonalába (most természetesen frissítette azt a cikkét). Mint általában, most is sarkosan fogalmaz: szerinte befellegzett a dSLR-eknek! Blogjában, a 2009. szeptember 14-ei bejegyzés címe: „Vége a DSLR-nek, valóban!” („The end of the DSLR, really!”). Leszögezi, hogy a komoly digitális tájkép-, utazó- és természet-fotós számára sokkal jobb elképzelés a Leica M9 használata, mint egy dSLR. Már-már a Nikon összeomlását jósolja. Szerinte ez a végzet nagyon gyorsan elérhet egy céget, ha elmulasztja a megfelelő termék kifejlesztését, vagy rosszul árazza be azt, avagy ha egy másik cég áll elő azzal. Ilyen hibának tartja a Nikon cégtől a D3x túl magasra árazását, és késlekedését az olcsóbb, teljes méretű érzékelős D700x megjelentetésével (nyilvánvalóan abban bízva, hogy megvásárolják a D3x-et, miközben egy másik, tekintélynek örvendő cég, mint a Leica, kihoz egy jobb terméket, alacsonyabb áron). Miközben a Nikon évről-évre indokolatlanul növelte gépei és objektívjei tömegét, megjelenik a Leica M9 a profi dSLR-ek tömegének 1/3-ával. Kiáltó különbség, hogy a teljesen fém-vázas M9 tömege kisebb a műananyag Nikon D90-énél. Természetesen elismeri, hogy az SLR-ek teljesen eltérő gépek, mint a távmérősők, sokkal alaklmasabbak közelfelvételekhez, makro-fotográfiához és últra-telefotóhoz, míg a távmérősök messze jobbak utazáshoz, nagylátszögű objektívekhez és a legtöbb gyakorlatban előforduló fotós feladathoz. És még másfél mondat blogjának  szeptember 9-ei bejegyzéséből: „A Leica M9 a legkisebb, legkönnyebb, legmagasabb minőségű digitális fényképezőgép, amit emberi kéz valaha alkotott, és olcsóbb, mint a Nikon D3x. … Az M9 a digitális képrögzítésben elérhető legmagasabb minőséget nyújtja, köszönhetően a mindenek felett álló optikájának …” Mellbevágó állításait az M9-et részletresen ismertető cikkel igyekszik alátámasztani.

Higgadtabb fejjel aligha gondolhatjuk, hogy egycsapásra visszájára fordul a fél évszázados divat, és az igényes, cserélhető objektíves rendszerrel dolgozó amatőr és hivatásos fotósok tükörreflexes rendszerüket félredobják és távmérős rendszer(ek – egyelőre egyetlen digitális távmérős váz létezik, a Leica M9, az M8.2 már nem szerepel a Leica kínálatában) használatára térnek át. Ha csak a teljes Leica képkockás vázakban gondolkodunk, akkor se feledkezhetünk meg a Canon 5D MKII-ről és a Sony A900-ról, amelyek USD 3000 alatti áron (az M9 árának mintegy 40 %-áért) és különösen a Sony A850-ről, amit már USD 2000-ért (az M9 árának alig 1/3-áért) beszerezhetők, és bizony nem csak kis hazánkban vannak, akik ekkora összeg elköltése előtt alapos költség-hatékonysági megfontolásokat végeznek. És akkor még nem is szóltunk az APS-C méretű érzékelős rendszerekről. Ken maga is a Nikon D40-et kedveli családi fotózásaihoz, az azt leváltó Nikon vázak (legújabban a D3000) is csábító tulajdonságokkal bírnak. A Canon, Sony, Olympus is gazdag kínálattal rendelkezik. A Mikro NégyHarmados rendszer új Panasonic (GF1) és az első Olympus (E-P1) képviselői is sokak számára jelenthetnek vonzó alternatívát, mint cserékhető objektíves fotós felszerelés.

De hogy Rockwell nincs egyedül jóslatával, hogy az M9 megjelenésével előállt Leica digitális távmérős rendszer sok igényes (és tehetős) fotós fantáziáját megmozgatja, ami által megdőlhet a dSLR-ek egyeduralma ebben a felhasználói szegmensben, idézzünk néhány észrevételt, megfigyelést egy másik forrásból is! Egy angol cikk címe nem kevésbé kategórikus, mint az amerikai fenegyereké: „Leica M9: Fotográfusok eldobják DSLR gépeiket” („Leica M9: Photographers ditch DSLR cameras”). Londoni kereskedők sorát idézik, akiket az első napon megrohantak a vásárlók az M9-ért. RG Lewis, London legrégibb Leica szaküzletéből megerősítette, hogy az első készlet ’jött és elfogyott’. Egy szóvivő: ’volt nyolc példányunk … tizennégy perccel később egy sem’. Len Lyons ügyvezető igazgató szerint: ’Ma el tudtunk volna adni ötvenet. … Bár legtöbb vásárló a Leica márka régi rajongói közül kerül ki, tény, hogy az M9 a felhasználók új cspatát gyűjtheti be. A vásárlók között vannak olyan fotós újságírók, akik terjedelmes és költségesebb, legfelső kategóriás dSLR rendszerükről váltanak a £4850 árú, kompaktabb távmérős M9-re. A fotósoknak elegük van abból hogy fényképezőgépük hatalmas csomagját hurcolják magukkal … egy esküvői fotográfus épp most adott el két Canon EOS-1Ds Mark II gépet. A vásárlók egyike Nikon D3 dSLR-jét adta el a hozzá való objektívekkel – neje nagy megkönnyebbülésére, örömére, hogy megszabadult a dSLR felszereléstől ami értékes helyet foglalt el otthonukban.’ Ennyi talán elég is, továbbiak olvashatók az eredeti cikkben.

Gondolom, mások érdeklődését is sikerült felcsigázni. Várjuk az M9 részletes tesztelésének eredményeit, a vásárlói tendenciák alakulását a következő években, és főleg a Leica „berobbanásának” hatását a konkurrensek fejlesztési- és árpolitikájára!

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Leica S2: középformátum újraértelmezve

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/s_system/
Leica S2 középformátumú dSLR
A Leaca cég erőssége történetének mintegy háromnegyed évszázada során a 35 mm-es távmérős típus volt – ennek a vonalnak a legújabb csúcsa a digitális M9. De több évtizede forgalmaz R sorozatjelzéssel SLR-eket is. Ezek ugyan nem terjedtek el széles körben, de számos fotós használta és kedvelte, elsősorban a csúcsminőségű R-objektíveknek köszönhetően, amelyek az M objektívek kiválóságát nyújtották SLR-rendszerben. 2005-ben a Leica készített egy digitális modult, amivel az R8 és R9 10 Mpixeles dSLR-ré konvertálható, de az így létrejött, tetemes méretű gép nem biztosította az abban az időben elvárható képminőséget (és, egyebek mellett, nem volt autofókusz szolgáltatása, ami már önmagában elegendő ahhoz, hogy a „futottak még” kategóriába sorolja a kemény versenyhelyzetű dSLR-piacon). A Canon és a Nikon naponta több fényképezőgépet gyárt, mint a Leica évente. Ebből kiindulava a Leica belátta, hogy a kisfilmes dSLR-piacon aligha teremhet számára babér. Úgy döntött, hogy meglevő szakértelmével a digitális középformátumot célozza meg.

Az új középformátumú rendszerének 2008. szeptember 23-ai bejelentésével a Leica meglehetősen nagy feltűnést keltett, de bár a tervezett S2-t is bemutatta a 2008-as Photokinán, a kiváltott érdeklődést alig-alig elégítette ki, egészen a 2009. augusztus közepi három napos gyárlátogatásig. Ezen bár nem sorozatgyártott gépet, hanem csak prototípust, de a résztvevők egy teljes napon át kipróbálhatták az S2-t, a rendelkezésre álló első két objektívvel. A forgalmazás hivatalos sajtóbejelentését követően látott napvilágot Michael Reichmann (LuminousLandscape) első benyomásait rögzítő cikke, a jelen ismertetőt is elsősorban arra alapozzuk, e fejezet címét is tőle kölcsönöztük.

Az S2 középformátumú dSLR váz főbb adatai:

  • Érzékelő: mérete 30 x 45 mm, felbontása 37,5 Mpixel (a kisfilmeseknél szokásos 2:3 oldalarány, és a jelenleg legjobb középformátumú hátlapéval (Phase One P65+) azonos, 6 mironos pixel-beosztás).
  • Sorozatsebesség: 1,5 / s.
  • Autofókusz-rendszer.
  • Kettős zár-rendszer: a vázban redőnyzár, de az S-rendszer objektívjei általában központi zárat tartalmazó változatban is készülnek majd, a váz ezeket is kiszolgálja.
  • Kép-mentés: 16 bites RAW (DNG) és JPG fájlban (a DNG fájlok feldolgozásához Adobe Lightroom 2.4 mellékelve az S2-höz).
  • ADC: 16 bit.
  • ISO: 100-1600.
  • Színtér: sRGB, Adobe RGB és az új, ígéretes, széles színtartományt lefedő ECI RGB V.2.
  • Önkioldó: 2 s és 10 s, mindkettő indításakor azonnali tükör-felcsapással.
  • Akkumulátor: Li-ion, több mint 400 felvétel egy feltöltéssel (a kipróbálás megerősítette).
  • Memóriakártya: SD és CF, egymást követő feltöltésre, vagy egyikre JPEG, másikra DNG fájlok mentésére programozható.
  • Vízálló konstrukció (mind a váz, mind az objektívek).
  • Mérete 160 x 120 x 81 mm, tömege 1410 g, akkumulátorral együtt.

Fényképezőgép és optika gyártásában a Leica szakértelme, tervezési és gyártási tapasztalata megkérdőjelezhetetlen – ami egy középformátumú rendszerre is átvihető. A digitális technikában azomban jól megválasztott partnerekre támaszkodott, már említettük a Phase One és a Jenoptik cégeket. A képfeldolgozó processzort, a Meastro chipet, ami a gyors képfeldolgozást JPEG konverziót és a fájlok mentését végzi, házon belül tervezte a cég, és a Fujitsu gyártja.

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/s_system/
Leica S2 középformátumú dSLR
Amiben újszerűnek mondható az S2 a középformátumban, az az ergonómia, a gép kezelhetősége, kézreállósága (Reichmann szerint öröm vele dolgozni). Már említettük, hogy jelentősen nagyobb érzékelője ellenére mérete és tömege kisebb a Canon és Nikon profi dSLR-ekénél. Konstrukcióját az elegáns egyszerűség határozza meg. Kezelőszerveinek száma alighanem a lehetséges legkevesebb: tetején a RF-nél megismert zársebesség-állító tárcsa, a kioldógomb, és a legfontosabb beállításokról tájékoztató sátusz LCD, hátoldalán a kétféle zár működtetése között is választó bekapcsoló gombon kívül mindössze a monitor a körülötte nagyon csinosan elhelyezett négy multifunkciós gombbal, és a jobb kéz hüvelykujjával forgatható adatbeállító tárcsa található, ez utóbbit megnyomva megtörténik a kiválasztás (OK). A négy multifunkciós gomb hatása a gép pillanatnyi állapotától, illetve a gépet felprogramozó fotós szándékától függ (négy felhasználói profil is eltárolható, ezek a gép beállításait és a kezelőszervek funkcióit rőgzítik, közülük 1-2 gombnyomással lehet választani). Mindezt összevetve a profi japán dSLR-ek nemritkán mintegy 40 kezelőszervével (gombok, tárcsák, kapcsolók) és többszintű bonyolult menü-rendszerével szemben – ez az az elegáns egyszerűség, ami nemcsak esztétikai értéke ennek a gépnek, de egyszerű és könnyen megtanulható, egyúttal rugalmasan testre szabható kezelhetőséget jelent.

Reichmann első benyomása alapján úgy foglal állást, hogy mind az autofókusz, mind az automatikus expozíció (fénymérés) hibátlanul működött (összehasonlítást későbbre ígéri). Rendkívül kedvezően nyilatkozik az auto- és manuális fókuszálás kombinációjáról!

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/s_system/
Leica S2 középformátumú dSLR
A gép mérete, tömege és teljes konstrukciója alapján inkább egy kisfilmes dSLR-re hasonlít, mint egy tipikus középformátumúra. Ez sokkal inkább predesztinálja állvány (és előzetes tükörfelcsapás) nélküli, kézből történő fotózásra. Reichmann korábbi cikkeiben hosszasan magyarázza és bizonyítja, hogy ilyen óriási felbontóképesség csak úgy használható ki, ha a gép rázkódását a lehető legnagyobb mértékben kiküszöböljük (extra stabil állvány használatával). Az S2-ben, akárcsak a többi középformátumú gépben, nincs stabilizátor. Relatíve hosszú megvilágítási idővel (1/30 s expozíció, 180 mm fókusztávolság), kézből készített felvétellel bemutatja, hogy a kép részletgazdagsága, élessége elfogadható (természetesen rosszabb, mint állvánnyal, tükörfelcsapással lett volna). Megállapítja, hogy az S2-ben meglehetősen jól sikerült a zár és a tükör csillapítása.

Természetesen a legfontosabb a képminőség, és ez igényli leginkább a rigorózus, összehasonlító tesztelést. Ismét az első benyomás, Reichmann szavaival: „… az átalam eddig exponált valamennyi fájl, a hazatértem után a stúdióban azokról készített nyomatok kivételesen jó minőségűek. Felbontásuk, színhűségük, kontrasztjuk és zajmentességük legalább olyan jó, ha nem jobb, mint amit eddig láttam bármely hasonló méretű érzékelős géptől vagy hátfaltól.”

Objektívek (az egyenértékű fókusztávolságot a megadott fizikai fókusztávoknak a 0,8x fókusz-szorzóval szorozva kapjuk):


Ebben az évben az alábbi négy objektívet kezdi forgalmazni a Leica az S-rendszerhez: Summarit-S 35mm f/2,5 ASPH, Summarit-S 70mm f/2,5 ASPH, APO-Macro-Summarit-S 120mm f/2,5, APO-Elmar-S 180mm f/3,5. Később mind a négy megjelenik központi záras változatban is, még ebben az évben.


További, pontos bevezetési időpont nélkül bejelentett objektívek: Elmarit-S 24mm f/2,8 ASPH, Vario-Elmar-S 30-90mm f/3,5 ASPH, APO-Tele-Elmar-S 350mm f/3,5, Elmar-S 30mm f/3,5 Tilt-Shift,Elmarit-S 100mm f/3,5 ASPH, szintén központi zárral. Meglehetősen szép választék, 19 mm-től 280 mm egyenértékű fókusztávig, köztük egy-egy makro, alap-zoom (24-72 mm egyenértékü fókusztáv), és tilt-shift (elforgatható-eltolható, perspektíva-korrekcióhoz) objektív. És mind a szakértők első próbafelvételei, mind a Leica évszázados optikai tapasztalatai alapján semmi kétség sem lehet afelől, hogy a valaha gyártott legkiválóbb objektívek közé sorolhatók. Kérdésre válaszolva a cég optikai szakembere úgy nyilatkozott, hogy az objektíveket nem az S2 érzékelőjének felbontásához tervezték, tehát várhatóan a későbbi, még nagyobb felbontóképességű vázakat is megfelelően kiszolgálják majd.

Árát, versenyképességét meglehetősen részletesen elemzi Reicmann, összehasonlítva más, középformátumú rendszerekkel. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy inkább kicsit drágább a hasonló Hasselblad és Phase One rendszereknél, de a fentebb bemutatott újszerű, kedvező tulajdonságok mellett a csúcsminőségű Leica objektívek ezt az árat is elfogadhatóvá teszik azok számára, akik a legmagasabb minőségre törekszenek, munkájukhoz arra van szükségük, és azt képesek is megfizetni. Külön foglalkozik a különálló hátfal / érzékelővel integrált váz alternatívával. Ilyen árszint mellett a külön hátfal nyújtotta modularitás (akár minőségi csere, akár meghibásodás, tartalék váz beszerzése esetén) árelőnyt jelent (nem véletlen, hogy a RED Digital Cinema Camera Company cég által bejelentett DSMC (Digital Stills and Movie Camera = Digitális Álló- és Mozgókép Felvevő) még jóval tovább lép a modularitásban). De a dSLR-szerű használhatóság részben az integrált váznak köszönhető, tehát – valamit-valamiért

A Leica az utóbbi néhány évben hatalmas erőfeszítéseket tett, rendkívül komoly szellemi és anyagi forrásokat mozgósított a digitális technika legmagasabb szinvonalú elsajátítása, de mindenekelőtt az S-rendszer kifejlesztése érdekében. Eredményesen – Reichmann szavaival: „A gép [S2 – a szerk.] használatával töltött rövid idő tapasztalata alapján mondhatom, nehéz elképzelni, hogy bárki más jobb munkát tudott volna végezni egy ehhez hasonló speciális új professzionális fényképező rendszer piacra vitelében”. Bár egyidejűleg három külömböző szintű géppel lép lényegében egyidejűleg piacra (tehát több lábon igyekszik megalapozni pozícióját a digitális fényképezésben), mégis egyértelműen az S-rendszer sikerétől függően áll, vagy bukik a Leica, igen nagy valószínűséggel. A tömegtermelésre aligha vállalkozó cég, amelynek a sok manuális munkára alapozott különleges minőség a legfőbb értéke, ebben a kiugróan legmagasabb árkategóriában képes kitermelni digitális felzárkózása, fejlesztése költségeit. A piac fogja eldönteni, vajon jól választotta-e meg az árszintet és a gép, a rendszer tulajdonságait.

Az elmondottakat újra végiggondolva talán olvasóimmal együtt megsejthetjük, mit érthetett Michael a középformátum újraértelmezésén.

Vissza a tartalonjegyzékhez.

Leica X1: nagy érzékelős digitális kompakt

Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/compact_cameras/x1/
Leica X1 kompakt gép, a külön tartozékként beszerezhető optikai keresővel és markolattal
A sajtóbejelentés és a három napos gyárlátogatás legváratlanabb újdonsága az X1 – aligha számított bárki is arra, hogy a Leica előáll egy „olcsó”, de nagy érzékelős, fix objektíves digitális fényképezőgéppel. Az utóbbi egyik résztvevője, első benyomásait rögzítő beszámolójában elárulja, hogy a látogatás második napján a Leica vezető munkatársai „ördögi vigyorral” arcukon mutatták be az X1 néhány prototípusát, amit a résztvevők hatalmas hahotával fogadtak. A magyarázat: az előző napon az újságírók (akiket az S2 és az M9 bemutatójára hívtak) azon véleményüknek adtak hangot, hogy a világ az M kisebb és olcsóbb változatát, esetleg egy nagy érzékelős zseb-fényképezőgépet igényelne. Ritka alkalom, hogy egy gyártó így ráérezzen a közönség-igényre, és érvényesítse is azt fejlesztési stratégiájában – pláne, hogy ilyen csattanós választ tudjon adni az újságírók észrevételére. Mivel az X1 fejlesztése még javában tart és csak várhatóan 2009. decemberben kerül forgalomba, a gyárlátogatás résztvevői még csak kézbe vehették, de kipróbálására nem volt lehetőségük. A látogatás másik résztvevője is közölt róla előzetes bemutatót, Ken Rockwell sem hagyta figyelmen kívül, és magyarul is olvashatunk róla.

Az X1 legfontosabb, meghatározó paraméterei:

  • Érzékelője: APS-C méretű CMOS (15,7 x 23,6 mm);
  • Fix objektívje: LEICA ELMARIT 24mm f/2,8 (az 1,5x fókusz-szorzót figyelembe véve egyenértékű fókusztávolsága 36 mm, azaz enyhén nagylátszögű);
  • Képek mentése: kétféle tömörítésű JPEG, és RAW (DNG) fájlban lehetséges. A DNG fájlok feldolgozásához az X1 standard tartozéka az Adobe Lightroom 2.4;
  • Autofókusz: 1 vagy 11 pontos, arcfelismerés;
  • ISO érzékenység: 100-3200, Auto-ISO lehetőséggel;
  • Fehéregyensúly állítás: Automatikus, manuális szürke kártyával, előre beállítható (napfény, vaku, felhős,  árnyék);
  • Színtér: sRGB;
  • Fénymérés: matrix, középre súlyozott, spot;
  • Expozíciós módok: Program-automata, rekesz-előválasztás, zársebesség-előválasztás, manuális;
  • Zársbesség: 30 s – 1/2000 s;
  • Sorozatfelvétel sebessége: 3 kép / s;
  • Önkioldó: 2 s és 12 s;
  • Beépített vaku: felugró, és külsö vaku csatlakozó saru;
  • Monitor: 2,7”, 230000pixel;
  • Akkumulátor: Li-ion, 260 felvétel egy feltöltéssel;
  • Mérete: 123,19 x 63,5 x 50,29 mm, tömege 283g.

Nincs sem optikai, sem elektronikus (EVF) keresője, csak a monitora használható keresőként (külön tartozékként beszerezhető hozzá a gépre feltűzhető optikai kereső, ami az objektívtől független keresőképet ad).

Mivel még prototípust sem próbálhatott ki senki, képminőségéről független vélemény nincs. Ugyanakkor a Leica gyártmányok közismert magas minőségét, és a másik két újdonság alapján a digitális technikában elért színvonalát tekintetbe véve a legjobb reményekkel várhatjuk az év végén, esetleg a 2010. év elején várható teszt-eredményeket. A fentebb olvasható specifikáció alapján komoly, az igényes fotográfusok számára készülő kompaktot készül piacra dobni a nagyhírű cég.

Az X1 összehasonlítása kategóriája más gépeivel

Az X1 kategóriája egyelőre nem túl népes: ilyen nagy érzékelős kompakt jelenleg mindössze egy van forgalomban, a Sigma DP2. Annak elődjét ismertettük az Agórán, jelentőségét részletesen
Forrás: http://en.leica-camera.com/photography/compact_cameras/x1/
Leica X1 kompakt gép
elemeztük másfél évvel ezelőtt („mérföldkő?”- ként aposztrofálva). Őszintén be kell vallanunk, hogy a Sigma bátor lépése piacra gyakorolt jótékony hatását (azaz a versenytársak jelentkezését nagy érzékelős, jobb képminőséget biztosító kompaktokkal) korábbra vártuk. Bizonyos mértékig ide lehet sorolni a Mikro NégyHarmados rendszert, hiszen lényegében ugyanilyen nagyságú érzékelővel a zsebben hordható méretet célozza meg (és az Olympus első gépe a kategóriában, az E-P1, valamint a Panasonic legújabb, harmadik Mikro 4/3-os gépe, a GF-1 tényleg elfér egy nagyobb zsebben, akárcsak a Leica X1), de lévén cserélhető objektíves rendszer, egyúttal (elsősorban) a dSLR-ek (és a Leica távmérős digitális M9) alternatívájaként kell/lehet számolni vele. A történelmi hűség kedvéért meg kell említenünk a Sony jóval korábbi kezdeményezését, a 2005-ben piacra került (és már  jó ideje nem gyártott) R1-et is. Ez a valóban bátor áttörésként értékelt gép akkor szinte mindent tudott, amit a felső kategóriás kompaktok (bridzs-gépek) akkoriban tudtak. Talán két dologban maradt el a legsokoldalúbbaktól: objektívjének zoom-tartományában (5x, miközben már 12x zoomos bridzsek is voltak), és az akkor már több bridzsnél is fellelhető képstabilizátor hiánya. Ugyanakkor a kiváló Zeiss objektív, és a praktikus, billenthető/forgatható monitor kifejezetten a versenytársak fölé emelte. Hogy mégsem vált népszerűvé, talán két oka lehetett. Mérete, tömege alapján egyáltalán nem zsebben hordható gép volt, a bridzs-gépekhez képest is nagynak számított. Másrészt, vele egyidőben jelent meg a Canon 300D, az olcsó dSLR, ami ugyanolyan áron (bár gyengébb objektívvel), nagyjából ugyanakkora méretben a dSLR-ek minden előnyét kínálta, az objektív cserélhetőségével együtt. Akkor, 2005-ben, az volt az igazi áttorés! Az alábbi táblázatban összehasonlítjuk a felsorolt gépek legfontosabb adatait.

  Sony R1   Sigma DP1    Leica X1  Olympus E-P1

Panasonic GF1 

Bevezetés dátuma 2005. 09. 2008. 09. 2009. 12.  2009. 06. 2009. 09. 
Érzékelő méret (mm) 14,4x21,5  13,8x20,7  15,7x23,6  13,5x18  13,5x18
Érzékelő felbontás (MP)  10 4,6 (x3)  12 12,3  12,1 
Objektív fókusztáv (eff., mm)  24-120 41  36  34* 40* 
Objektív fényerő   F/2,8-F/4,8 F/2,8  F/2,8  F/2,8*  F/1,7* 
Méret (SzélxMagxMély mm) 139x168x97  113x60x50  123x64x50  121x70x56**  119x71x62** 
Tömeg (g) 995 260  283 406** 415** 

*    Cserélhető objektíves rendszer, a cég jelenlegi legkisebb méretű/tömegű objektívjének adatai (a Mikro 4/3 rendszerben az objektívek a gyártó cégtől függetlenül kompatibilisek a vázakkal).
** Cserélhető objektíves rendszer, a cég jelenlegi legkisebb méretű/tömegű objektívjével (a Panasonic GF1-hez is illeszthető a rendszer jelenlegi legkisebb méretű/tömegű objektívje, az Olympus F2,8, ezzel a Panasonic GF1 mérete/tömege 119x71x56 mm és 386 g).

A Leica X1 megjelenésével talán valóban bekövetkezik az áttörés, benépesül a nagyérzékelős, minőségi kompaktok kategóriája (esetleg már ez év karácsonyra több ilyen gép közül válogathatnak az arra áhítozó fotósok).

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Záró gondolatok

A nyár végén bejelentett, és azóta részben már forgalomba került digitális Leica újdonságok hozzáértő, független szakértők tapasztalatai alapján azt jelzik, hogy a nagy múltú cég következetes fejlesztést végrehajtva, jól kiválasztott partnerekkel a digitális fotótechnika élvonalába ugrott. A japán gyártókkal (és kihelyezett távolkeleti gyártással) ellentétben a gyártást eredeti telephelyén, Németországban folytatja, jelentős kézi munka alkalmazásával. Mindhárom új terméke (még a kompakt gép is) különlegesség. E helyen eltekintünk tartalmi újszerűségük hangsúlyozásától (megtettük azt fentebb), mindössze két formai jellemzőjükre hívjuk fel a figyelmet: az M9 és az X1 meglehetősen szigorúan követi a csaknem évszázada népszerű Leica filmes gépek vonalvezetését, kezelőszerveiben és anyaghasználatában is, az S2 pegig inkább a kisfilmes dSLR-ekre emlékeztet, mint a középformátumúakra, de az előbbiekhez képest letisztult formai elemekkel és rendkívül ergonómikusan kialakított, kevés kezelőszervvel. És mégegy, mindhárom gépre jellemző, sokak szerint nagyon fontos tartalmi elem: RAW-fájlok mentése a szabványos DNG formátumban (a DNG fájlok feldolgozásához Adobe Lightroom 2.4 mellékelve mindhárom géphez).  A gépek árszintje megfelel a cég hagyományának és a relatíve kis darabszámú gyártásnak, nem tömegigény kielégítését célozza. Hogy mégis ilyen részletességgel foglalkoztunk velük, az a cég iránti, a fotótechnika történetében betöltött kimagasló jelentőségét méltányló tiszteletünkön kívül abbéli reményünkből fakad, hogy hatásuk a fotótechnika fejlődésére és piaci körülményeire széles körben érzékelhető lesz. 

Egyelőre részletes ismertetők azoktól a szakemberektől jelentek meg, akik augusztus közepén részt vettek a cég több napos, gyárlátogatással egybekötött, zártkörű bemutatóján, és ott alaposan kipróbálhatták az M9-et és az S2-t. A legrészletesebben egy amerikai Leica-szakértő  blogjában olvashatunk az M9-ről (abból kiderül, hogy mindössze négy meghívottja volt az eseménynek, cikkünkben elsősorban a többi, független véleményre támaszkodtunk), és hamarosan az S2-ről is.

A Leica hatalmas anyagi és szellemi ráfordítással érte el a most láthatóvá vált eredményeket. Új termékei piaci fogadtatásán nem csak a jövőbeli sikerei, de alighanem léte, fennmaradása is múlik. Az első kedvező jelekről már szóltunk fentebb, ugyanakkor kételkedők is megszólaltak.

Érdemes elolvasni a The Wall Street Journal-ban épp egy évvel ezelőtt, 2008. szeptember 16-án megjelent cikket: „Late to Digital, Slow to Refocus”. A cikk röviden felemlíti, hogy a cég sikereit egyetlen ember zseniális felismerésének köszönheti. Oscar Barnack, az asztmában szenvedő mérnök kitalálta, hogyan lehet fényképeket készíteni a stúdión kívül a nélkül, hogy nehéz felszerelést cipelne magával. Ötlete egy 35 mm-es mozifilmet használó kicsi fényképezőgép, majd a negatívról nagyítás készítése stúdióban. 1913-ban elkészítette az első kisfilmes gépet, de a világháború miatt gyártása csak 1925-ben kezdődött el, forradalmi jelentőségű sikeréről már szóltunk. Ezt követően viszont azt is bemutatja, hogy az utóbbi évtizedekben a Leica többször elszámította magát, hibás döntéseket hozott, nem volt képes megújulásra. Például 1970-ben a Leica alkotta meg az autofókuszt, de szabadalmát eladta japán riválisának, a Minoltának (mondván: a Leica használók maguk is tudnak élességet állítani). A digitális technológiára áttérést sem szerencsésen kezelte. Bár kezdeti kifejlesztésébe nem vett részt, de mondhatni időben kísérletet tett a bekapcsolódásba. 1996-ban piacra került első digitális gépe, az S1. Fejlesztési koncepciója épp ellentétes volt Barnackéval: 75 Mpixeles érzékelőjével (!) túl nagy, nehéz darab volt, és ára is túl magas (kb. 30000 USD). Nem is készült belőle több 146 darabnál. Ezt követően a digitális fotótechnika terén mindössze a Panasonic-együttműködésre szorítkozott, ellátva a digitális fényképezés terén is ambiciózus elektronikai óriást objektívekkel, és készített néhány kompaktot, többnyire Panasonic modellek „Leica” változatát. A cikk kitér a cég pénzügyi gondjainak taglalására, új tulajdonosának és menedzserének ambícióira is. Remélhetőleg az új S-modell sikeresebb lesz idősebb testvérénél (az új modellekben talán felismerhető a barnacki koncepció: az S2 a legkisebb középformátumú gépek egyike, az M9 pedig a legkisebb, teljes Leica-képkocka méretű érzékelős digitális gép).

A valaha gyártott összes Leica-termék (gépek és objektívek) rendszerezett felsorolását megtalálhatja az érdeklődő a Wikipédiában, és a cég honlapján.

Egyelőre befejezettnek tekintem a három Leica-újdonságot ismertető, meglehetősen hosszúra nyúlt, de talán nem teljesen érdektelen hírt (cikket). Örömömre szolgálna, és a Fotó Agóra később megírandó cikkeivel kapcsolatos megfontolásaim, gyakorlatom olvasóim igényeihez igazítását szolgálná, ha azok a látogatók, akik egészen idáig eljutottak e cikk olvasásában, hozzászólásban tudatnák velem, hasznosak-e számukra az ehhez hasonló tartalmú cikkek (vagy bármi más észrevételüknek, akár az enyémtől eltérő véleményüknek, esetleges kérdésüknek "hangot" adnának)!

Vissza a tartalomjegyzékhez.

 

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement