Főoldal arrow Háztáji arrow Köszöntöm a Látogatót!
Köszöntöm a Látogatót!
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. február 14.

Agóra: az ókori görög poliszok főterének elnevezése, itt tartották a népgyűléseket, hadi gyülekezéseket, a törvénykezés is itt történt. Később a politikai, vallási, társadalmi élet központjaként is funkcionáló piacteret, vásárteret hívták így. Itt voltak a legfontosabb középületek, a hellénizmus korától kezdve oszlopos csarnokok (sztoák) vették körül. Az alábbi beköszöntő a 2008. február 14-én elindított Fotó Agóra portál célkitűzéseit hivatott bemutatni.

A Fotó Agóra létrehozója, az itt megjelenő cikkek szerzője, szerkesztője és kiadójakét köszöntöm a portál látogatóit, olvasóit - reményeim szerint az Agóra életének aktív résztvevőit. Bízom benne, hogy minél több látogató szerzőként is megjelenik majd az Agórán.

E helyen nem untatom a látogatót személyes bemutatkozással, azt a Háztáji rovat másik cikkében találja meg az érdeklődő. Abban a bemutatkozó cikkben kitérek azokra a körülményekre, élményekre is, amelyek a portál létrehozására inspiráltak. Külön cikkben igyekszem segíteni a látogatókat az Agóra felépítésénak ismertetésével, megkönnyítendő a tájékozódást a portálon.

A portál névválasztásával abbéli szándékomat, óhajomat, reményemet szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy előbb-utóbb a hazai fotós társadalom (egyik) fő gyülekező tere lesz, ahol gyakran megfordulnak a kezdő és tapasztalt fotósok, talán még a hivatásosak közül is néhányan, mert itt hozzájuthatnak a legfontosabb hírekhez, tájékozódhatnak, bővíthetik, frissíthetik ismereteiket. És ahogyan az egy népes gyülekezőhelyen szokás, mindezeket megvitathatják egymással, kifejthetik saját nézeteiket, ha kell vitatkozhatnak - ezzel teljesítik ki az Agóra küldetését. Ha ilyen élénk eszmecsere színterévé válik a portál, akkor valóban a magyar nyelven beszélő fotós társadalom egyik központjaként, információs piactereként szolgálja ezt a közösséget, ahol új ismeretségek, kapcsolatok is születhetnek. A fotózás iránt épp csak érdeklődni kezdők is megszerezhetik az alapismereteket, bekapcsolódhatnak az Agóra pezsgő életébe. Sokan közülük talán maguk is fotózni kezdenek, vagy legalábbis a színvonalas fényképek értő élvezőivé válnak.

A piacteret körülvevő oszlopcsarnokban megismerhető (előbb-utóbb)  a fotózás korai történetétől a technika általános ismertetésén át a speciális technikai trükkökig minden (természetesen különös figyelmet fordítva a fotózás soha nem látott, széleskörű elterjedését hozó digitális technikára). Szó esik az esztétikai kérdésekről, fotóművészetről is. Mint a közösség hirdetőtábláján, megjelennek a friss hírek, figyelem felhívása érdeklődésre számot tattó eseményekre.  A Galériában bárki bemutatkozhat saját felvételeivel, megismerheti másokét, véleményével segítheti fotós társai szakmai fejlődését. Használt, fölöslegessé vált felszerelések cserélhetnek gazdát.

A Világhálón nagyon sok, kiváló fotós portál, honlap működik, naprakész információkkal, kezdőknek és haladóknak szánt ismeretekkel (köztük több, nagyon magas szinvonalú, magyarul). Ezekkel nem tudok és nem is szándékozom konkurálni. Főleg az angol nyelvűek szemlézésével viszont megkísérlem hatékonyabbá tenni a böngészést (minden esetben utalva a forrásra). Számos portál fő, vagy egyik jelentős, népszerű rovata, a fényképezőgépek, objektívek tesztelése, szolgáltatásaik és teljesítőképességük ismertetése és értékelése nem szerepel az Agóra tematikájában - annak szinvonalas műveléséhez sem kellő szkértelemmel, tapasztalatokkal, sem a szükséges tárgyi feltételekkel nem rendelkezem. Természetesen összefoglalókkal ebben a témában is segíteni kívánom az Agóra látogatóit az eligazodásban.

Debreceniként - bár egy internetes portál természetszerűleg mindenkit elér, mindenkinek szól, aki érti a nyelvet, akár a határokon belül, akár azon kívül a Kárpát medencében, vagy bárhol a nagyvilágban - különös figyelmet kívánok fordítani a debreceni fotósokra és fotós eseményekre, szervezetekre. Mindez számot tarthat a városon kívül élők érdeklődésére is, akik ezáltal bepillanthatnak a debreceni fotós életbe, de elsődleges célja, hogy a helybelieket közelebb hozza egymáshoz, nem csak virtuális térben. Ezúton a helybeli érdeklődők közül talán többen is bekapcsolódhatnak a hagyományos közösségek életébe, akik eddig nem találták meg azokat.

Mindezekhez a célkitűzésekhez kérem az Agóra látogatóinak támogatását, aktív részvételét, javaslatait , észrevételeit, és főleg türelmét. Türelmét, hiszen a tartalom csak fokozatosan bővül, közelíti meg azt a teljességet, amit megcéloztam. A portál szerkezete is fokozatosan épül ki, egyes rovatai kezdetben még hiányoznak. Aktív részvételük nélkül nem lesz élet az Agórán. Bárki hozzászólhat a cikkekhez, vitát, eszmecserét kezdeményezhet a Fórumban, vagy hozzászólhat a már megnyitott témákhoz, javaslatával, észrevételével hozzájárulhat a portál jobbításához. Akik indíttatást éreznek rá, azok szerzőként jelentkezését is örömmel fogadom.

A portál tartós működtetéséhez legalább csekély bevételre is szükség lesz, de a hírdetések szintén a tájékozódást segítik, és elhelyezésük, mennyiségük semmiképpen nem válik tolakodóvá. Ha a látogatók átkattintanak a javasolt weblapokra, segítik az Agóra további működtetését.

Az erős közösségeket többek között érzelmi töltetű jelmondatok, köszöntések is összekapcsolják (jó példa erre a mindenki által ismert bányász üdvözlés). Fotósok körében is van ilyen kezdeményezés. Az Agóra minden látogatójának, fotós társaimnak kívánok - 2008. februárjában -

Jó fényeket! 

Nagy Sándor

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
chatlap
NaKi (195.56.252.xxx) 2008-02-15 11:47:03

Tetszik az oldal!
Érdemes lenne feltüntetni, hogy kik vannak épp bejelentkezve a lapon, és egy csatlapot is csatolni. Akkor azonnal felvehetnék egymással a kapcsolatot a lap látogatói. Van erre lehetőség?
Dobi András (81.182.183.xxx) 2008-02-15 14:10:54

Nekem is nagyon tetszik a honlap! Csak gratulálni tudok hozzá! Szerintem nem lenne rossz ötlet egy képértékelő fórum elindítása sem (természetesen ezen a lapon belül), ahol az oldal felhasználói feltölthetnék saját képeiket, és ebben a fórumban meglehetne vitatni, hogy kinek milyen véleménye van az adott képről. Szerintem ennek elég nagy ,,közösség összetartó" ereje lenne, természetesen akkor, ha elég sok embert érdekel.
Válaszok Csetlap és képértékel
Nagy Sándor (88.209.195.xxx) 2008-02-15 17:36:06

Kedves Barátaim (ha nem túl személyeskedőa megszólítás)!
Örülök a kedvező fogadtatásnak. A csetlap jó ötlet, nem felejtem el megbeszélni a lehetőségét a portál informatikai fejlesztőjével (előbb azomban néhány alapvető funkciót, rovatot kell mék kialakítani). A Fórum már majdnem működik, ott látható (lesz), kik vannak épp bejelentkezve (a Fórumon e regisztrált felhasználóknak egy bővebb profilja is megtekinthető lesz, amibnek alapján (ha önként kitöltik a regisztrált látogatók), többet megtudhatunk egymásról.
Képértékelő fórum (galéria) eleve szerepel a terveimben, kis türelmet kérek.
A Háztáji rovatban olvashattok a portál célkitűzéseiről, felépítéséről, működéséről (tervekről). Folyamatosan igazítom a megvalósult fejlesztések eredményeivel.
Jó fényeket minden látogató fotóstársnak!
(Mint bizonnyal kitaláltátok, ezen a néven is a portál szerkesztője jelentkezik, ezúttal egyszerű regisztrált felhasználó jogosítványával.)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement