Főoldal arrow Cikkek arrow Kezdőknek arrow Kezdőknek 2: Egy kevés fotótechnika-történet
Kezdőknek 2: Egy kevés fotótechnika-történet
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2010. április 10.
Az 1. részben – némileg egyszerűsítve – azt mondtuk, hogy a fotótechnika történetében a leképező rendszer (a fényképezőgépek objektívjének) fejlesztése jelenti az egyik fő vonulatot, a másikat pedig
Forrás: http://wikipedia.org/wiki/Camera
Filmes és digitális fényképezőgépek (méretarányos!)
a fényre érzékeny, a képet rögzítő anyagok, eszközök (amit általánosan képérzékelőnek nevezünk) kidolgozása és tökéletesítése. Természetesen a fényképezőgépeknek vannak egyéb, nélkülözhetetlen részei is (bár kétségtelenül e kettő a legalapvetőbb). A többi fontos alkatrész meglehetősen részletes felsorolása megtalálható a Fotótechnikai alapismeretek al-témakör bevezető cikk ében. Jelen cikkünkben mindössze a fotótechnika története olyan mérföldköveinek áttekintésére szorítkozunk, amelyek azt érzékeltetik, milyen konkrét technikai megoldások születtek annak érdekében, hogy minél kényelmesebben készíthessünk fényképeket. Részletesebb eligazodáshoz jó kiindulás lehet a fotótechnika történetének tömör időrendi táblázata, valamint egy több részből álló, rövid szöveges összefoglaló, további hivatkozásokkal.
 
 
A fényképezés előtörténete

FORRÁS: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Camera_obscura_box.jpg
Camera obscura, a fényképezőgép előfutár
 
 
Már az ókorban is ismerték az optikai lencséket (asszírok, arabok, perzsák). A 9. században feljegyezték a camera obscura (latin – sötétkamra) képalkotását. Ez egy egyszerű sötét doboz (akár szoba is lehet), egyik oldalán kis lyuk – a lyukon belépő fény a doboz szemközti falára leképezi az előtte levő tárgyakat, lencse használata nélkül. A 17. században elterjedt a festőművészek körében a camera obscura által vetített kép szabadkézi másolása papírra, vagy vászonra (a képen láthatóhoz hasonló dobozokat is használtak, a 45 fokos szögben álló tükörrel a mattűvegre helyezett hártyapapírra vetített képet átrajzolták a papírra – de akár szoba falára, vagy festőállványra is vetítettek, akkor a művész a camera obscura belsejében helyezkedett el).
 
FORRÁS: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Canaletto4fogli.jpg
Canaletto velencei művész négy rajza, amelyeket camera obscura felhasználásával készített


A 17. században távcsöveket készítettek optikai lencsékkel (Galilei, Kepler, Newton).

A 18. század elején Heinrich Schulze német vegyész felfedezte az ezüstsók fényérzékenységét (a film, mint érzékelő, és a papírképek fényérzékeny anyagaként a mai napig ezek használatosak).

Láthatjuk, hogy a leképezést már hosszú ideje, szerteágazóan alkalmazták, és fényre érzékeny anyagot is találtak a 18. században, csak a két eljárás összekapcsolása hiányzott.

Megszületik a fényképezés találmánya
 
1826. Nicéphore Niépce francia feltaláló elkészítette az
FORRÁS: http://en.wikipedia.org/wiki/File:View_from_the_Window_at_Le_Gras,_Joseph_Nic%C3%A9phore_Ni%C3%A9pce.jpg
Az első, tartósan (máig) fennmaradt fénykép, Niépce készítette szobája ablakából
első tartós (máig fennmaradt) fényképet, camera obscura felhasználásával. Bár kísérletezett ezüstklorid használatával a kép rögzítésére, a szobája ablakából készített képet aszfalt bevonatú ónlemezre készítette, amit 8 órányi megvilágítás után levendulaolaj és terpentin keverékével kezelt (közvetlenül pozitív kép keletkezett).

1839. Louis Daguerre szabadalmaztatta az első, szélesebb körben elterjedt fényképészeti eljárást, a daderrotípiát (ezüstözött rézlemez, megvilágítás után előhívás higany párolgó gőzével, majd a kép fixálása, rögzítése nátriumtioszulfáttal). Ez az eljárás is közvetlenül pozitív képet ad, ami nem sokszorosítható, egyedi műtárgy. A megvilágítási idő kezdetben 15-30 perc, később 10-60 másodperc volt. Daguerre találmányát a francia állam életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Alig egy évvel később már több mint húsz nyelven jelent meg leírás az eljárásról, köztük magyarul is. Magyarországon az első dagerrotípia 1840. augusztus 29-én készült.

1839. Ugyanabban az évben jelentette be William Fox Talbot
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Petzval.png
Petzval portré objektívje
(angol botanikus, matematikus, optikus, később fotográfus) évekkel korábbi találmányát, a negatív-pozitív fényképezést (Kalotípia vagy Talbotípia néven, 1941-ben szabadalmaztatta). A negatív felvétel fényérzékeny anyaga papír alapra, kötőanyag és emulzió nélkül felvitt ezüstjodid. Mivel ez tette lehetővé először a fényképek sokszorosítását, gyakorlatilag ezzel a felfedezéssel kezdődött el a fotográfia másfél évszázados története.

1839. Ugyanebben az évben tájékoztatta John Herschel (angol matematikus, csillagász, vegyész, kísérletező fotográfus) Daguerre-t és Tabot-ot, hogy a nátriumtioszulfát, az általa 1819-ben felfedezett, az ezüsthalogenideket oldó tulajdonsága alapján alkalmas a képek rögzítésére, fixálására (fixírsó néven a mai napig általános használatban van). Ö használta elsőként a fotográfia kifejezést.

1840. Petzval József (akkor már a pesti után a bécsi egyetem matematika professzora) kifejlesztette a megalkotásakor kiugróan nagy fényerejűnek számító (f/3,7), ezáltal a felvétel készítéséhez szükséges megvilágítási időt nagyságrenddel csökkentő, kiváló portré objektívjét, ami szinte csodának számított, és mintegy száz éven át előszeretettel használták az arcképfényképészek.

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Micklethwaite_Portable_studio.jpg
Vándor fényképész stúdiója a 19. századi Írországban (benne sötétkamra a lemezek elkészítéséhez és előhívásához)

1851. Frederick Scott Archer bevezette a kollódiumos nedves eljárást. Bár üveglemezt már addig is használtak szórványosan a papír negatív helyett, de ezzel az eljárással vált az üvegnegatív használata általánossá.
Frorás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Studijskifotoaparat.JPG
19. századi stúdió fényképezőgép (lemezes)
Az üvegre az ezüstnitrát fényérzékeny anyagot kollódium kötőanyaggal (alkoholban és éterben oldott lőgyapot, azaz nitrocellulóz) „öntötték”. Az így elkészített lemezt annak kiszáradása előtt, mintegy 10 percen belül kellett a fényképezőgépben megvilágítani, majd előhívni – azaz a helyszínen kellett, sötétkamrában előállítani, majd exponálás után azonnal előhívni, fixálni. A kor „vándor fotográfusai” hatalmas felszereléssel, és általában a lemezek készítésében és kezelésében segédkező asszisztenssel utaztak.  Auguste Rosaline Bisson 1859-ben és 1862-ben a Mont Blanc megmászása közben készített az Alpok fenséges látványát elsőként bemutató fényképeket, ezzel az eljárással (25 teherhordó szállította a teljes sötétkamra-sátrat is magába foglaló felszerelését).

1871.  Richard Maddox kiszárított zselatin emulzióval száraz lemezt készített. Mivel ezek hosszabb ideig tárolhatók voltak, nem kellett a sötétkamrát a felvétel készítésének helyszínére szállítani, a lemez készítése és az exponálás utáni előhívás attól elkülönítve, stabil stúdióban történhetett.

1888. George Eastman a nehézkesen kezelhető üveglemezek helyett feltalálta a celluloid tekercsfilm alapú negatív érzékelőt, és megalkotta hozzá a 100 felvétel készítésére alkalmas, tekercsfilmmel működő egyszerű dobozos fényképezőgépet
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Brownie2_overview.jpg
Kodak dobozgép, Brownie 2
(a Kodak világmárka születése), lehetővé téve a fényképezés széleskörű elterjedését. Az átlagember olcsó, lényegében szakértelem nélkül is könnyen kezelhető, hordozható géphez jutott, és a Kodak jóvoltából világszerte kiépült a képek kidolgozását átvállaló szolgáltatás (a cég reklám-szlogenje: „You push the button, we do the rest” = „Ön megnyomja a gombot, a többi a mi dolgunk”, azaz megszületett a „Célozz és lőj!” fotózás lehetősége – lásd a következő cikket).

Ebben a fejezetben viszonylag részletesen tekintettük át a fényképezés első fél évszázadát. Fél évszázad alatt óriási átalakuláson ment át a kezdetben meglehetősen nehézkesen használható találmány, kialakult a filmes fényképezés minden lényeges eleme, és hozzáférhetővé vált a szakképzetlen közönség számára is. A következő száz évben a fényképezés technikája jelentős differenciálódáson ment át, ami természetesen hatalmas minőségbeli tökéletesedést, és rengeteg kényelmi szolgáltatást hozott, de alapvető újdonságokat alig (a korszakból tényleg csak a legfontosabb mérföldköveket soroljuk fel).

A filmes fényképezés kiteljesedik

A dobozgép egyszerű kezelhetősége annak köszönhető, hogy legegyszerűbb változata semmilyen beállítási lehetőséget nem tartalmazott. A kis átmérőjű lencse nagy mélységélessége miatt nem kellett élességet állítani, az expozíciós idő pedig jó nappali világítás mellett biztosította a film kellő megvilágítását. Ez természetesen meglehetősen korlátozta használhatóságát, és a felvételek sem voltak (az akkori technikai szinten sem) csúcsminőségűek, de jól szolgálta széleskörű elterjedésüket.
 
A filmek minőségének javulásával a negatívról egyre nagyobb arányú nagyítások készülhettek, ami a képérzékelő (filmkocka) – ezzel a fényképezőgép –
Forrás: http://www.jck.net/leica/index_e.html
Egy tipikus Leica távmérős gép, az M3
méretének további csökkentését tette lehetővé (ugyanakkor a magasabb minőségi igények kielégítésére használatban maradtak a nagyobb, sőt egészen nagy méretek is).

1925. Oscar Barnack megtervezte, és forgalomba hozta a fényképezőgép tömegcikké válásában meghatározó, 35 mm széles, perforált szélű mozifilmet nyersanyagként használó, Leitz Leica kisfilmes fényképezőgépet. A Leica filmkocka méretét érdemes megjegyezni, a mai napig meghatározó, vonatkoztatási alapot jelent a fotótechnikában: 24 x 36 mm. A kisfilmes fényképezőgépek számos változata – legalábbis példányszámban – mindvégig uralta a filmes fotótechnikát, az amatőr használatban szinte kizárólagossá vált, igényes változatai több fotós szakmában is meghatározó felszerelést jelentettek, és a különböző technikai újítások és fejlesztések is ebben a kategóriában jöttek létre. A későbbi Leica modellek közül kiemelkedett a cserélhető objektíves, távmérős gépek típusa (az élességállítás e keresőben, egy kisebb, megkettőzött képrészlet fedésbe hozásával történik, ez a típus névadója, a távmérő), a Leica már digitális távmérős gépet is kínál.

1935. Az első (fordítós, azaz diapozitív) színes film, a Kodachrome megjelenése (1990-ig forgalmazták különböző változatait. Megjegyzendő, hogy az első színes fényképet James Clark Maxwell (skót fizikus, matematikus) készítette 1861-ben
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:GoetheFarbkreis.jpg
Az első színes fénykép, készítette Maxwell 1861-ben (skótkockás szallagot ábrázol)
(annak bemutatásaként, hogy valamennyi szín előállítható három alapszín megfelelő arányú keverésével, és a Lumiere testvérek 1903-ban már szabadalmaztatták az Autochrome Lumiere színes fotográfiai eljárást. A Kodacolor színes negatív, míg az Agfacolor negatív és pozitív változatban is készült. Mintegy hét évtizedes hegemóniájukat csak a Fuji Velvia és Provia tépázta meg a ’80-as és ’90-es évektől kezdődően. 
 
1936. A drezdai Ihagee gyár elkészítette az első kisfilmes, egyaknás tükörreflexes (Single Lens Reflex – SLR) fényképezőgépet, az Exakta 1-et. Ez a géptípus (pontosabban fényképező rendszer, hiszen lévén cserélhető objektíves, számos objektívvel és egyéb kiegészítőkkel sok darabból álló, rendkívül sokrétűen használható készlet kialakítását biztosítja) hamarosan háttérbe szorította az egyéb megoldásokat, legalábbis az igényes amatőrök és a hivatásos fotósok körében. Sikerének titka: az objektív és az érzékelő között 45 fokban álló tükör egy mattüvegre vetíti ugyanazt a képet, ami a tükör felcsapódása és a zár nyitása után az érzékelőre kerül – ez számos előnnyel jár, hiszen pontosan a felvételre kerülő képet látjuk a keresőben, minden objektívvel és azok elé helyezett kiegészítővel is. A mattüveges kereső hátránya, hogy a gépet mellmagasságban tartva, felülről kell ránézni, és a leképezés törvényének megfelelően fordított képet mutat.
 
© Magyar Fotográfiai Múzeum
A világ első, szemmagasságú, vízszintes betekintésű keresős SLR gépe (Gamma Művek,1947-49), Dulovits Jenő szabadalma (1943)

1943. Dulovits Jenő
matematika tanár, fotográfus szabadalmaztatta a tükörreflexes gépek első, szemmagasságú betekintésű és oldalhelyes képet adó keresőjét. A keresővel egy komlpett tükörreflexes gépet is tervezett, amely további fontos újításokat is tartalmazott. Ezt Duflex néven a budapesti Gamma-művek kezdte gyártani 1947-ben (ilyen, mérföldkőnek számító tulajdonsággal a világon elsőként). A gép újabb változatának keresőjébe (Reflex S) az eredeti, tükrökből álló megoldás helyett pentaprizmát (úgynevezett tetőél-prizmát) építettek – az SLR-ekben, a digitálisokban is, a mai napig ilyenek vannak. A hatalmas nemzetközi érdeklődés ellenére a gyártást hamarosan „felsőbb utasításra” leállították. Ugyanez a megoldás 1949-ben a német Contax S gépben jelent meg, és elindult világhódító útján.
 
1948. Edwin H. Land bevezeti az első Polaroid instant (azonnal pozitív papírképet adó) fényképezőgépet (erről, és digitális utódjairól is olvashat másik cikkünkben). A történeti hűség kedvéért hozzátesszük, hogy Rott Andor, a belga Gevaert-gyár vegyészmérnöke már jóval korábban kidolgozta a közvetlen pozitív papírkép előállításának folyamatát (Diffusion-Transfer-Reversal – DTR eljárás), és a Gevaert cég 1940-ben forgalmazni is kezdte a Transargo nevű fotokópia papírt. A Rott Andoréval teljesen azonos Polaroid eljárása piacra kerülése után kezdeményezett per végül a két cég megegyezésével ért véget.

Szólnunk kell még mindenképpen a fényképezőgép két legfontosabb beállításának (expozíció és élesség) automatizálásáról (ezek tették lehetővé a dobozgépekhez hasonlóan egyszerűen használható, de azoknál sokkal változatosabb fotós szituációkhoz és fényviszonyokhoz alkalmazkodni képes, „célozz és lőj!” gépek megjelenését).

1939. A New Yorki világkiállításon bemutatták a világ első, fénymérővel működő fényképezőgépét, amely teljesen automatikusan állítja be
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Nikonf.jpg
Az 1959-ben bevezetett NikonF, a korszerű, kisfilmes fényképező rendszerek elindítója (az Apolló 15 űrhajósai ilyet használtak a Holdon)
a fényviszonyoknak megfelelő expozíciót, a Super Kodak Six-20-at  (Mihályi József és Riszdorfer Ödön szabadalmai alapján – az előbbi 31 éven át volt az Eastman-Kodak fejlesztési főmérnöke, szabadalmak százaival járult hozzá a cég sikereihez).

Az SLR-ekbe a fénymérőt a lencse (pontosabban a tükör) mögött helyezték el. Ez a „lencsén keresztül történő” (Through The Lens – TTL) fénymérés a ’60-as években kezdett elterjedni a vezető fényképezőgép-gyártóknál. A pontos fényméréshez azonban az igényes fotósok még hosszú időn át (egészen napjainkig, de egyre szűkebb körben, köszönhetően az egyre tökéletesebb TTL fénymérésnek) kézi fénymérőt használtak/használnak. A fénymérés fontosságára tekintettel egy korábbi cikkben részletesen írtunk annak módszereiről – kezdők egyelőre nyugodtan kihagyhatják.

1983. A Nikon cég bevezette a legtöbb fotós szituációban automatikusan helyes expozíciót eredményező új fénymérési módszert, a matrix (később, a Canon gépeknél kiértékelő) módszert. Ma a legtöbb „célozz és lőj!” gép is ezt a módszert alkalmazza alap-beállításként. A helyes expozíció meghatározásával (azon belül a fénymérési módszerekkel) a már hivatkozott korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk – csak a részletek iránt is érdeklődőknek ajánljuk.

A kép élességének beállítására természetes megoldásként kínálkozik a tárgy távolságának mérése. Erre már láttunk példát, a távmérős gépekben. A Leica már a ’60-as években szabadalmaztatott ilyen elven működő automatikus élességállítási (autofókusz – AF) eljárást, és 1976-ban már be is mutatott, majd 1978-ban forgalmazni kezdett AF-al ellátott SLR gépet. A Konica 1977-ben „célozz és lőj!” AF gép tömeggyártását kezdte meg. A ’80-as évek első felében sorra jelentkeztek a nagy SLR-gyártók (Pentax 1981, Nikon 1983, Minolta 1985, Canon 1985) AF gépekkel, amelyekben speciális AF érzékelőt helyeztek el a tükör mögött (TTL AF, fázis detektálás), és a hozzájuk tartozó AF objektívekkel. A digitális kompaktokban az elektronikus érzékelőn keletkező képet használják az élesség beállításához (kontraszt mérés – általában lassabb, mint a fázis detektálás).

A digitális fényképezés térhódítása

A digitális fényképezés alapvető meghatározó eleme az érzékelő cseréje: filmről elektronikus érzékelőre. Ez egy félvezető anyagból készült lemezke (egy speciális, úgynevezett integrált áramkör – más fajta integrált áramkörök vannak pl. a mai rádiókban, MP3 lejátszókban, stb.), amelyen szabályos elrendezésben (sorokban, oszlopokban) több millió fotodióda érzékeli a ráeső kép egyes pontjaiba érkező fényt, és a fény mennyiségével arányos mennyiségű elektromos töltést halmoz fel. Tehát a kép képpontokból épül fel, ezeket pixeleknek nevezzük. Az érzékelő kiolvasásakor megfelelő áramkör (analóg-digitál átalakító – ADC)) az egyes töltések nagyságát azokkal arányos számokká alakítja, ez a számsor a digitális kép, amit manapság apró memóriakártyára rögzít a fényképezőgép. A digitális gépek érzékelőjét viszonylag részletesen ismertettük korábban egy egészen más témájú cikkben, csak a technikai részletek iránt érdeklődőknek ajánljuk.

A digitális fényképezést alapvetően megkülönbözteti a filmestől, fogy a felvétel elkészítésének pillanatában (legfeljebb néhány tized másodperc múlva) a kép készen áll, a digitális fényképezőgép elengedhetetlen alkatrészének számító monitoron (apró képernyőn) azonnal megtekinthető. A filmes fényképezőgép esetén ez elvileg lehetetlen (a Polaroid kivételével), hiszen a felvétel készítésekor a filmen csak egy láthatatlan (úgynevezett látens) kép keletkezik, ami csak utómunka, laboratóriumi előhívás eredményeként válik láthatóvá. Ez a lényeges különbség adja a digitális fényképezés speciális varázsát, ami sokak számára összehasonlíthatatlanul vonzóbbá teszi a filmes megoldásnál, és egyúttal (kezdő-középhaladó szinten) teljesen megváltoztatta a fényképezés módszereit, megtanulását.

A digitális fényképezés kidolgozásának is számos előfeltétele volt, először ezekből is felidézünk néhányat.
 
1969-70. William Boyle és George E. Smith, az AT& Bell Laboratóriumkutatói elkészítették az első CCD-t, a későbbi elektronikus képérzékelők prototípusát. A hírre több világcég (Fairchild, RCA, Texas Instruments) bekapcsolódott a CCD fejlesztésbe. A kutatók a digitális fényképezés alpvetését jelentő fejleszésükért 2009-ben Nobel-díjban részesültek.

1974. A Faircild cég megkezdte az első CCD-k (500 pixeles lineáris, és 100 x 100 pixeles kétdimenziós) kereskedelmi forgalmazását.

1975. Az Eastman Kodak cég fiatal kutatója, Steven J. Sasson (25 éves villamosmérnök) elkészítette az első digitális fényképezőgépet (3,6 kg-os prototípus Kodak filmfelvevő objektívből, Fairchild CCD-ből, Motorola ADC-ből). A 100 x 100 pixeles fekete-fehér kép készítése 23 másodpercig tartott, ugyanennyi ideig a kép kiolvasása és megjelenítése TV-n.

1986. A Kodak kutatói elkészítették az első, 1,4 millió pixel (MP) felbontású érzékelőt. Ez már levelezőlap méretű nyomatok készítésére alkalmas kép digitális rögzítésére alkalmas.

1988.  Megszületett a JPEG szabvány digitális képek tömörített tárolására. Manapság minden digitális gép ilyen formátumban tárolja a képeket, a memóriával takarékoskodás érdekében (az igényes gépek képesek a nyers, tömörítetlen képek tárolására is, de ezek legalább tízszer több helyet foglalnak, ugyanarra a memóriakártyára sokkal kevesebb képet tudnak felírni).

1991. Kereskedelmi forgalomba került az első digitális fényképezőgép, Kodak Digital Camera System DCS-100 néven (Nikon F3 SLR vázban, 1,3 MP (1280x1024) felbontású CCD-vel). Ára 20-30.000 USD. A képeket kábelen, külső tárolóra kellett menteni.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Eos_300d_v_sst.jpg
Canon EOS 300D
Újabb változata, a Kodak DSC-200 már beépített memóriát tartalmazott.

1995. Megjelent a Casio WQV-10, az első, hátoldalán folyadékkristály monitorral rendelkező kompakt gép.

1996. Megjelent a Kodak DC-25, az első (Compact Flash) memóriakártyával működő kompakt gép.

1999. Megjelent a Nikon D1, az első, teljesen egy jelentős cég tervezésében megvalósult digitális SLR, 2,7 MP felbontású APS-C (1,5x faktorral kisebb, mint a filmes SLR Leica-képkockája, azaz 16 x 24 mm) érzékelővel, Nikon-F foglalattal, „elérhető” áron (6000 USD).

2000. Megjelent a Canon EOS D30, a cég első, APS-C érzékelős dSLR-je, felső kategóriás amatőr gép.
 
2002. Megjelent a Canon EOS 1Ds, a Leica-képkockával azonos méretű („full-frame”) érzékelős, profi dSLR.
 
2003. Megjelent a Canon EOS 300D, 6,3 MP APS-C érzékelős dSLR, alap zoom objektívvel, 1000 USD alatti áron! (18 hónap alatt 1,2 millió példány talált gazdára). Ezzel a „kispénzű” amatőrök is hozzájutottak digitális tükörreflexes géphez, méghozzá úgy, hogy a korábban (filmes géphez) beszerzett objektívjeiket is használhatták hozzá (bár némileg eltérő látószöggel).

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Reflex_camera_numeric.svg és http://en.wikipedia.org/wiki/File:E-30-Cutmodel.jpg
dSLR-ek felépítése (balra: vázlatos metszetrajz, jobbra: Olympus E-30 metszete)
 
A felsorolás utolsó szakaszában az igényes fotósok cserélhető objektíves rendszere digitális változatának fejlődésére koncentráltunk. Természetesen az olcsóbb, kompakt (fix objektívvel szerelt) digitális gépek is rohamos fejlődést mutattak: folyamatosan nőtt a felbontóképességük, nőtt az objektívjük zoom-tarománya, és számos kényelmi szolgáltatással gazdagodtak. A két kategória markánsan eltér egymástól. A dSLR-ek, nagyobb érzékelőjüknek köszönhetően jobb képminőséget produkálnak (különösen gyengébb fényviszonyok mellett, és ha a felvételekről nagyméretű papír-nyomatokat készítünk) – de ennek ára van: méretük, tömegük és áruk egyaránt „húzósabb”. Hab a tortán, hogy a cserélhető objektívekkel (ugyancsak tetemes költséggel) a legváltozatosabb fotós szituációkhoz és elgondolásokhoz kiválóan igazítható rendszert építhetünk magunknak.
Forrás: http://www.usa.canon.com/consumer/controller?act=ModelInfoAct&fcategoryid=144&modelid=18329
Zsebrevágható szuperzoom (12x): Canon PowerShoot SX200 IS)
A kompaktok sokkal kisebb (4 – 6 mm … 7 x 9 mm) érzékelővel készülnek. Ezek (bár a technológia fejlődésével folyamatosan javuló) gyengébb képminőségre képesek (ami átlagos amatőr számára többnyire nem érzékelhető, ha a képeket csak számítógép monitorán nézi, vagy a nyomat mérete nem túl nagy – mondjuk úgy 20 cm-ig – és átlagosan jó fényviszonyok mellett készülő felvételek esetén). Ugyanakkor a kis érzékelő kedvező árakat és esetleg kisebb zsebben is jól elhelyezhető méreteket eredményez. A kompaktok felső kategóriája az SLR-ek funkcionalitását és alakját/méretét közelíti, természetesen fix objektívvel és kis érzékelővel – ezek „hidat” képeznek a két kategória között (bridzs-gépek). A két kategória közötti igazi átmenetet a 2008 végén megjelent új megoldás, a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek (rendszerek) jelentik, amelyek egyúttal a dSLR-ekéhez hasonló, vagy azonos méretű érzékelővel készülnek. Első képviselőjük a Mikro NégyHarmados rendszer , de alig másfék év alatt két további is bejelentésre került. Bár egyelőre – nyilvánvalóan újdonságukra tekintettel – meglehetősen túlárazottnak tűnnek, máris jelentős piaci szegmenst tudhatnak magukénak, és aligha tévedünk, ha további jelentős előre törésükre számítunk. Az érdeklődők további cikkeinkben is ismerkedhetnek velük.
 
Mint oly sok területen, a fotótechnikában is megfigyelhető több vonatkozásban is a spirál-vonalú fejlődés. Mintha korábbi technikai megoldások térnének vissza, természetesen általában magasabb szinten. Példa rá a pozitív és negatív eljárás. Mint láttuk, az első találmányok közvetlen pozitív kép készítését tették lehetővé; ezekhez képest fejlődést jelentett a képek sokszorosítását biztosító negatív-pozitív eljárás; majd (részben kényelmi szempontokra tekintettel) újra elterjedtek a direkt pozitív eljárások, a dia- és polaroid- technikák (az előbbi, lévén átlátszó, újabb „fordítós” lépésben lehetővé teszi a sokszorosítást is).

Egy másik példa a spirálszerű fejlődésre a képek kidolgozásával kapcsolatos – ebben már akár második fordulatról is beszélhetünk. A korai fotótechnika lényegében nem kínált más lehetőséget, mint hogy a fotós maga dolgozza ki a felvételeit (sőt, a nedves eljárásban a nyersanyagot is maga kellett elkészítse, a felvétel helyszínén). A tekercsfilmmel vált általánossá, hogy a nem szakember fotósok csak a felvételt készítették el gépükkel, a kidolgozás feladatát szolgáltatókra bízták. De mivel a kidolgozás során számos kreatív módosításra is lehetőség nyílik, és a rutinszerű kidolgozástól eltérő, egyedi megoldásokkal javítható a végső kép minősége, nagyon sok amatőr fotós is visszatért felvételei saját kidolgozásához, saját sötétkamrát szerelt fel, vagy klubok felszerelését használta. De leginkább csak a fekete-fehér fotózásban, mivel a színes hívás, különösen pedig a színes papír-másolatok kidolgozása sokkal összetettebb, nagyobb szakértelmet és drágább felszerelést igénylő folyamat (ezért legtöbben színes diát használtak, ami közvetlenül pozitív képet ad). Tehát a színes fényképezés (amatőrök között) általánossá válásával a saját képkidolgozás szokása ismét visszaszorult. A digitális technikában a sötétkamra szerepét a képfeldolgozó szoftverek vették át (szokás is azokat digitális sötétkamrának nevezni). Ezek használata az elődhöz képest rendkívül kényelmes, „csak” egy, amúgy is egyre több családban megtalálható számítógépet igényel (no meg megfelelő szoftvert – de azok között ingyeneseket is találunk). Manapság a digitális (többnyire színes) felvételeinek utólagos módosításával bárki könnyedén megpróbálkozhat, mondhatni, az a digitális fényképezés szerves része. Természetesen a digitális felvételeit is átadhatja a fotós egy szolgáltatónak kinyomtatásra (ha egyáltalán igényli a papír képeket – amit természetesen érdemes megtenni, legalábbis felvételeink válogatása után), de aki egyszer belekóstol a digitális utómunkákba, többnyire rájön, hogy a nélkül a fotózás csak fele élvezet! Cikksorozatunk vége felé mi is foglalkozunk majd a digitális sötétkamrával, természetesen csak bevezető szinten.

Sorozatunk második cikkének zárásaként megígérjük, hogy következő cikkünkben már valóban gyakorlati ismeretekkel, a fotózás elkezdéséhez szükséges (és korszerű digitális gépünk szolgáltatásai közötti eligazodást szolgáló) információkkal fogunk foglalkozni.
 
Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement