Hapák József
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2012. január 20.

ImageA jeles debreceni fotográfusokat bemutató sorozatunk jelen darabjában egy kiemelkedő mester, vérbeli profi munkáságát, küldetését, szakmájához viszonyulását ismerhetik meg az Agóra látogatói. Hapák József immár négy generációs debreceni fényképész dinasztia képviselője: a szakmát nagyapja kezdte gyakorolni, így ő már harmadik a sorban, és egyik fia is fényképezőgéppel keresi kenyerét – igaz, nem Debrecenben. Debrecen város díszpolgára – ezzel csaknem ki is merítettük címei, díjai, kitüntetései felsorolását. Viszont eddig csaknem 50 önálló, többnyire nagyalakú könyve jelent meg (egy részük a szöveget jegyző társszerzővel). A könyv-szakma az ország egyik (ha nem a) legkiemelkedőbb, legkeresettebb műtárgy- és műemlékfotográfusaként tartja számon. Többek között fotózott Corvinákat és különbözo kódexeket, Tisza menti templomokat, a gödöllői kastélyt, Pannonhalmát és a Debreceni Református Kollégium kincseit, de portré-fotók is öregbítik hírnevét.

A rendhagyó bevezetés után a folytatás sem lesz szokványos, de a markáns, sarkos egyéniség nem tűri a sablont.

A cikk írása közben, 2012. január 13-án Hapák József elhunyt. Aznap délelőtt még mintegy három és fél órát beszélgettünk, készítettem könyvei bibliográfiáját. A cikk lényegében elkészült, az érintett jóváhagyta (azon legfeljebb esetleges elütéseket, hibákat javítok). A bibliográfia nem teljes, még 5-10 kötetet kellett volna előkeresnie, és a cikket illusztráló fotókat ősszeválogatnia. Talán ezek a hiányosságok – mostmár az Ő személyes közreműködése nélkül – pótolhatók lesznek.

Hapák József sem friss ismerősöm. Nemcsak mindkettőnk munkahelye volt hosszú időn át a  Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE), középiskolai tanulmányainkat is ugyanabban az intézményben végeztük, és talán ez utóbbi körülménynek köszönhető, hogy életszemléletünkben kölcsönösen rokon vonásokat vélünk felfedezni.

Méltatás

Hapák József fényképész. Ennyi. Ha valahol fotóművész megjelöléssel olvasható a neve, az tudta és jóváhagyása nélkül történik (de erre egy szubjektív vélemény erejéig még visszatérünk a cikk végén). Nem tagja egyetlen szakmai (művészeti) szövetségnek sem. Soha, egyetlen fotót sem küldött be pályázatra, így díjat sem nyert. A Fitz József-könyvdíjat hat könyvével nyerte el, közönségdíjat pedig 2 alkalommal kapott. Szűkebb pátriája újabban méltóképpen elismeri munkásságát: Debrecen város díszpolgára (2005), Hajdú-Bihar megyei Príma díj (2009).

A Fitz József-könyvdíjat a Művelődési Minisztérium létesítette a Magyar Könyvtárosok Egyesületének közreműködésével 1988-ban. Ezzel a díjjal a könyvtárosok szavazatai alapján azokat a könyveket jutalmazzák, amelyek az elmúlt időszak könyvtári gyarapodásának keresett, várt, értékes kötetei voltak. Húsz év alatt megközelítőleg 100 könyv került fel a díjazottak listájára. A Fitz-díjak alapján kirajzolódik a magyar könyvkiadás élmezőnye - könyvtáros szemmel. A díj névadója Fitz József (Brassó, 1888 - Budapest, 1964) jeles könyv- és nyomdász-történész, könyvtártudományi író.                                                      

A bevezetőben kiemelkedő mesterként, vérbeli profiként utaltam rá. A profi megjelölést két, eltérő tulajdonság kifejezésére szoktuk használni, rá mindkettő maradéktalanul érvényes. Egyik jelentése: hivatásos, ez a szakmája, ebből él, ezzel keresi kenyerét. Hapák Józsefnek tanult szakmája a fényképészet, soha nem volt más foglalkozása. A KLTE-n, 26 éven át tudományos és protokolláris dokumentációt készítő fényképész volt. Azt követően a mai napig szabadúszóként teljesít megbízásokat, elsősorban műtárgy-, épület- és reklám-fotókat készít. Szakmája gyakorlásához a technikai feltételeket, felszerelést kezdetben a munkahelye biztosította, de fokozatosan saját felszerelést szerzett be, méghozzá a megoldandó feladataihoz szükséges legmagasabb színvonalút (erről később részletesen szólunk). Feladatait tökéletesen, a lehető legmagasabb színvonalon (másoknál jobban) akarja megoldani. Ezzel eljutottunk a profi másik jelentéséhez: a legmagasabb minőségű, a tökéletes munkát végző személy szinonimájaként használjuk. Kisgyermek korától kezdve kiváló mestertől (édesapjától) tanulta a szakmát, egy életen át tökéletesítve sajátította el annak minden csínját-bínját, és tudását a rendelkezésére álló tökéletes felszerelés birtokában, hibátlanul alkalmazza. Bátran kijelenthető, hogy szakmája kiemelkedő mestere.

Életrajzi adatok (ez a rész sem nélkülözi a szubjektív elemeket)

1945. május 26-án született Debrecenben. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1963-ban. A fényképész szakmunkás bizonyítvány megszerzése és a katonai szolgálat letöltése után, 1969-től a KLTE Földrajzi Intézetének fényképésze. Ezt a munkakört 1995-ig töltötte be, a tudományos munka dokumentálása mellett az Egyetem Galéria fotós feladatait (installációk, katalógusok készítése, dokumentálás), és a Rektori Hivatal protokolláris eseményeinek, kiemelkedő vendégek fogadásának dokumentálását is végezte (riport- és portré-fotózás). Itt nyílt lehetősége, hogy olyan személyiségekrő készítsen fotót, mint Wigner Jenő és Teller Ede. A  Debreceni Református Kollégiumban (és a Nagytemplomban) a dán királynőt és II. János Pál pápa látogatását, az utóbbit Pannonhalmán is, meg Alekszij metropolitát, a kopt pápát és a Dalai Lámát volt alkalma fényképezni (ezekre még visszatérünk).

1992-ben hozta létre saját vállalkozását, 1995-től szabadúszóként teljesít megbízásokat műtárgy-, műemlék- és reklám-fotográfia terén, de elsősorban könyvek képanyagának létrehozása teszi ki működése fő területét. Első kötete 1972-ben jelent meg a Corvina Könyvkiadónál (a Műterem sorozatban, Segesdi György szobrászművészről).

A fotós dinasztiát nagyapja alapította. 1910-ben szerezte meg a fényképész szakképzettséget, előbb Debrenben, majd 1938-64 között az USA-ban működött, Hollywoodban volt műterme. Apja (József) 1929-ben nyitotta meg első üzletét Debrecen, majd egy rövid (Fotó KTSz) kényszerkitérő után, 1954-73 között a Batthyány utca 6. szám alatt volt a műterme. A tavalyi évben 80 éves Debreceni Fotóklub egyik alapítójaként, vezetőségi tagjaként résztvett nemzetközi fotópályázatokon, számos díjat nyert – elsősorban portré-fotókkal (érdekesség: Aszmann Ferenc, a Fotóklub alapítója és első elnöke esküvői képét is ő készítette). Még egy érdekes megjegyzés Jóskától: 1956-ban Szipál Márton csengetett be hozzájuk, hívta őket is, szálljanak fel a ház előtt álló teherautóra, de apja „kalandvágyból” itthon maradt. E sorok írója idézi fel emlékeiből, hogy az 50-es, 60-as években Hapák József volt a Református Gimnázium „házi fényképésze”, rendszerint a Hapák műteremben készültek az érettségi tabló képei, így az övék is, az 1960-61-es tanévben.

Két gyermeke van: Samu (1971) az Oxford Business Schoolban tanult, amikor 4 fős csapat tagjaként reklám-marketing világbajnokságot nyert (azóta is a reklám-szakmában tevékenykedik); és Péter (1973) komoly nemzetközi sikereket felmutató, New Yorkban élő/alkotó fotográfus (Debrecenben angol szakot, majd a Los Angelesi Művészeti Akadémián fotográfia mesterkurzust végzett).

Gyermekkorából, édesapjától két örökséget hozott: tőle tanult meg fényképezni (6 éves korától kezdve befogta a műtermi munkába, előbb takarítania kellett azt, majd kemény munkával verte bele a szakma ismereteit), és a szülői házban őt körülvevő atmoszféra oltotta belé a műtárgyak szeretetét. Apja gyűjtötte a képzőművészeti alkotásokat, házában mindennapos vendégek voltak a debreceni festőművészek (Holló László, Félegyházi László, …), bélyeggyűjtők. Ugyancsak nosztalgiával említi, hogy gyermekkorában ismerte az összes nagy debreceni fényképészt, apja kollegáit, barátait. Sorolja a neveket:Wiener Béla, Szipál Márton, Horváth István, Bagdi, Jóna Júlia, Tőkés Ica, de mindenek előtt Berzéki Sándor, a szakma nagy tekintélyű mestere, akinél apja tanulta a szakmát.

Ez az örökség meghatározta pályájának alakulását. Elege lett a műtermi portrézásból, mást akart csinálni – így lett a KLTE fotósa. Későbbi, kiteljesedő alkotó tevékenységének egyik fő irányvonala, a műtárgy-fotózás is nyilvánvalóan ebből az örökségből sarjadt. A KLTE-n, az Egyetem Galéria kiállításainak dokumentálása elvezette a festmények, szobrok fotózásához, aminek logikus folytatása volt a múzeumok sokféle kincsének, az egyházak kegytárgyainak felfedezése. A gyermekkori műtermi munka során apjától megtanulta a világítás mesterfogásait, ami a tárgyfotózásban legalább annyira meghatározó jelentőségű (és hogy apja értett a világításhoz, arról fia így nyilatkozott ”Én, személy szerint a nagyapámmal nem találkoztam, mégis nagyon jól ismerem a képein keresztül, a mai napig tanulok a fényhasználataiból és a hihetetlen pontossággal megkomponált képeiből.”).

Nem szeret kapkodva dolgozni. Legkedveltebb felszerelése, a nagyformátumú műszaki fényképezőgép nem is arra való. Ha műtárgyakat fotóz, hetekre beköltözik a múzeumba (Pannonhalmán minden alkalommal ugyanazt a szobát kapja). Épületfotózáshoz kocsiba rakja terjedelmes felszerelését, és irány pl. a Felső-Tisza vidéke – megkeresi, kivárja a legjobb nézőponthoz optimális fényviszonyokat (lehet, hogy az mindössze az év néhány napján, a nap meghatározott órájában teljesül, ha épp megfelelő az időjárás is – erre akár több évig is várni kell), gondos fénymérést követően elkészíti a nagyméretű színes diákat, amiket itthon dobozokban gyűjt. Aztán egyszer összeáll egy-egy témából egy kötetre való. Álláspontja szerint (a többnyire nagyalakú, csúcsminőségű nyomdatechnikával előállított, borsos árú) könyvei több emberhez eljutnak, mint ahányan egy-egy kiállítását megnéznék. Az utóbbi években átlag 3-4 terjedelmes albuma jelent meg évente, de két kiállítással is jelentkezett. A bor színe alatt címmel 2008. szeptemberében, a Borfesztivál részeként mutatott be csaknem 50 nagyméretű (1 m x 2 m)  fotómontázst a budai Várban,  2009. május-júniusban pedig a debreceni Nagytemplomban láthattunk hasonló tematikájú képeket. A borfesztiválra, felkérésre, szokatlan tematikájú, a bor szakrális megjelenését bemutató összeállítást javasolt és készített (minden egyes képen egy-egy templom távlati képe, külső vagy belső részlete, és egy úrvacsorai kehely vagy tányér látható olyan harmonikus montázsban, hogy „Egyszerre hírdetik a rész és az egész összetartozásának igazságát, a korok változó formáin, ízlésvilágán, anyagi lehetőségein átívelő maradandó lényeg igazságát és a láthatatlant láttatni engedő ihlet igazságát.” – idézet a kiállítás képeit bemutató album előszavából, Bölcskei Gusztáv püspök). Hamarosan szeretett alma materében, a Debreceni Református Kollégiumban lesz újabb kiállítása, a most befejeződő nagyszabású felújítási munkálatokat követő, csaknem két éves szünet után újra látogatható épületrészek megnyitása alkalmából. (A történelmi falak között, „Három Hapák” című, saját képei mellett apja és fia alkotásait is bemutató, rendkívüli élményt ígérő  kiállítás várhatóan 2012. március 1-én nyílik, igyekszünk időben hírt adni róla).

Könyvei

A Világhálón, rákeresve nevével, számos könyvének forgalmazásáról szerezhetünk információt, ugyanakkor könyveinek a teljesség igényével készült felsorolása alighanem hiányzik. Mivel fotóinak közzétételében könyvei jelentik a legfontosabb csatornát, és egyébként is tiszteletet parancsoló munkásság dokumentumai, alább kísérletet teszünk e hiány pótlására (természetesen az alkotó közreműködésével).

Itt jegyezzük meg, hogy jó tíz éve állandó alkotótársa a könyvkészítésben Filakowszky György grafikus, reprográfus, aki számos könyve elkészítésében volt társa – készítette a könyvek tervét, végezte a fotók színbontását, a teljes nyomdai előkészítés munkálatait.


1. Tóth Béla: Menyhárt József (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Hajdú-Bihar megyei tanács, Debrecen, 1981)
2. Kocogh Ákos (színes felvételek: Hapák József): Holló László (Debrecen, 1987)
3. Gazda László és Varga Gyula (szerk), Hapák Józzef fotóival: Hajdú-Bihar Megye népművészete (Európa Könyvkiadó, 1989)
4. Visy Zsolt (Hapák József fotóival): A római limes Magyarországon (Corvina, 1989)
5. Masits László, Hapák József: Debrecen, a magyar művelődés őrhelye (Világtalálkozó Alapítvány, Debrecen, 1991)
6. Takács Béla, Hapák József: „Uram, hajlékodat, steretem házadat …” – református művészet Magyrországon (Officina Nova, 1992)
7. Kolba Judit, Alexandru Sasianu, Hapák József: Szent László és városa – 1192-1992 (Officina Nova, 1992)
8. Bánhegyi Miksa, Hapák József: A közösség asztala – a Pannponhalmi Apátság barokk ebédlője  (Pannonhalma, Officina Nova, 1993)
9. Sz. Kürti Katalin, Hapák József: Munkácsy Mihály Krisztus-képei (Déri Múzeum, Debrecen1993)
10. S. Varga Pál, Tóth Pál, Hapák József: Debrecen (Túrinform, Debrecen, 1993)
11. Hapák József, Módy György, Takács Béla: Debrecen, a cívisváros Blende Bt, Debrecen, 1994)
12. Pannonhalma – Régi levelezőlapokon (Blende Bt, Debrecen, kb. 1994)
13. Hapák József fotói: Krucsay-oltár (Passió-oltár) (Blende Bt, 1994)
14. Ibolya Gerelyes, József Hapák: Sülezman the magnificent and his age (Hungarian National Museum, 1994)
15. Hapák József, Bodnár Éva: Munkácsy-trilógia (Blende Bt, Debrecen, 1995)
16. Botond Gáborjáni Szabó, fotó: József Hapák): L’exposition de l’art religieux du Collége HReformé de Debrecen (Blende Bt, 1995)
17. Fodor István (szerk.), fotók: Hapák József: A honfoglaló magyarság (Magyar Nemzeti Múzeum kiállításának katalógusa, 1996)
18. Alexandru Sasianu, Gheorghe Gorun, Hapák József: Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre (Királyhágómelléki Református Egyházkerület, 1996)
19. Hapák József: Gödöllő – The Castle of Queen (Gödöllő, 1997)
20. Míves fegyverek a Gödöllői Királyi Kastélyban (Fényképezte Hapák József, 1998)
21. The Supreme Court of the Republic of Hungary  (Blende Bt, 1999)
22. Hapák József fotói: Közel az ég hozzám, közel az Istenem (Alföldi Nyomda Méliusz Műhely, Debrecen, 1999)
23. Hungaria Regia 1000-1800 – Fastes at défis (fotó mások mellett Hapák József) (Magyarország bemutatkozása Brüsszelben, 1999)
24. Hapák József, Sólymos Szilveszter: Pannonhalma (Magyar Könyvklub, Pannonhalmi Főapátság, 2000)
25. Dr. Zinner Tibor (szerk), fényképezte Hapák József: Magyarország bíróságai és ügyészségei az ezredfordulón (Blende Bt, 2001)
26. Fazekas Lajos, nádudvari fazekas – hívogató, fotó: Hapák József (Debrecen, 2002)
27. Monok István, Hapák József: Kincsek a nemzet könyvtárából (Magyar Könyvklub, 2002)*
28. Az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum 200 éve (Az OszK műtárgyfotóit Hapák József készítette, Országos Széchenyi Könyvtár, 2002), rövid és teljes változat
29. Monok István, (az OSzK kódexeit fotózta Hapák József): A holló jegyében – fejezetek a Corvinák történetéből (Corvina Kiadó, OszK, 2004 a 2002 modenai kiadás nyomán, olaszból lefordítva)
30. Pihál Katalin, Hapák József: Európa térképei 1520-2001 (Helikon Kiadó, 2003) *
31. Guillaume de Laubier, Jacques Bosse, (magyarországi fotók: Hapák József): A világ legszebb könyvtárai (Korona Kiadó, 2004)
32. Rózsa György, Hapák József: Elias Wideman – Icones Illustrium Heroum Hungariae – Wien, 1952 (Helikon Kiadó, Országos Széchenyi Könyvtár, Blende Bt, Alföldi Nyomda, 2004)
33. Monok István (másoké mellett Hapák József fotóival): Kék vér, fekete tinta – arisztokrata könyvgyűjtemények 1500-1700 (nemzetközi vándorkiállítás katalógusa, 2005-2007)
34. Gáborjáni Szabó Botond, Hapák József: A Debreceni Református Kollégium kincsei (Blende Bt., Debrecen, 2006)
35. Monok István, Buda Attila, fényképezte Hapák József: A magyar bibliofília képeskönyve (Korona Kiadó, Országos Széchenyi Könyvtár, 2006)
36. Monok István, Hapák József: A bibliás Rákócziak (Kossuth kiadó, 2006)
37. Hapák József, Soltész Zoltánné, Földesi Ferenc: Mátyás-Graduale (Kossuth Kiadó, Országos Széchenyi Könyvtár, 2007)*
38. Granasztói Olga, hapák József: Veszélyes olvasmányok – erotikus illusztrációk a 18. századi francia irodalomban (Országos Széchenyi Könyvtár, kossuth Kiadó, 2007)
39. Biblia Sacra Hungarica – A könyv, „mely örök életet ád” (kiállítás katalógusa, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Bibliatársulat, Egyházi Könyvtárak Egyesülése, a forgatókönyvet írta és a kiállítást rendezte Gáborjáni Szabó Botond, fotók Hapák József, 2008)
40. H. Kolba Judit, Hapák József: Egyházak kincsei Magyarországon  (Kossuth Könyvkiadó, 2008)
41. Mikó Árpád, Hapák József:  Mátyás Corvinái a Nemzeti Könyvtárban (Kossuth Kiadó, Országos Széchenyi Könyvtár, 2008)
42. Veszprémy László, Wehli Tünde, Hapák József: A Képes Krónika Könyve (Kossuth Kiadó, OszK, 2009)
43. Hapák József: A földre hajló ég házai – A bor színe alatt (Tiszántúli Református Egyházkerület, Debrecen, 2009)
44. Madaras Edit, Hapák József: „Látjátok feleim …” – magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig (Országos széchenyi Könyvtár, 2009)
45. Boka László és Ferenczyné Wendelin Lídia (szerk.), Hapák József felvételei: Gyűjtők és gyűjtemények – A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük (Kossuth Kiadó, Országos Széchenyi Könyvtár, 2009)
46. Hapák József, Keresztesné Várhelyi Ilona: Szentebbül megújult – a debreceni Szent Anna székesegyház (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Debrecen, 2010)


Fotós felszerelése

Fiatal korában szovjet Fed-2 és Zenit gépekkel kezdett dolgozni, no meg apja műtermében nagyformátumú géppel, aminek nyersanyaga a 6 cm x 9 cm méretű rollfilmtől 30 cm x 40 cm-es üveglemezig terjedt. A KLTE-n Minolta SR-T 101 kisfilmes SLR, Pentacon Six TL 6 cm x 6 cm-es SLR, majd Hasselblad 500 ELM 6 cm x 6 cm és 4,5 cm x 6 cm-es SLR gépeket (ez utóbbi gépcsalád volt, amelyet a NASA hasnált az Apolló programban, az űrprogram felvetette fejlesztés eredményeként ebben a gépcsaládban jelent meg először a motoros filmtovábbítás) használt. Nagyapjától örökölt egy 6 cm x 9 cm-es rollfilmre doldozó (fél-műszaki) Linhof Technikát (ezzel készítette első, 1972-ben megjelent könyvéhez a fotókat), amit 1982 táján egy korszerű műszaki gép, egy saját beszerzésű Linhof Technikardan (Monorail) követett.

Amit ma használ (1990 óta), az a 20. század második felétől a nagyformátumú fényképezőgépek csúcsteljesítményét felmutató, nagy pontosságú, a fotós számára a leképezési korrekciók legszélesebb kínálatát nyújtó, egyszerűen kezelhető, sokoldalú gépek gyártójától származó, korszerű Sinar P2 (6 cm x 9 cm-es rollfilmtől 20 cm x 25 cm-es lemezig); két kihuzattal, négy hátlappal. Elérte célját, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő géppel rendelkezik, és hogy a technika semmiben ne korlátozza munkáját, hozzá lényegében teljes (18 darabból álló) objektív (Schneider-Kreuznach és Rodenstock)  készlettel (47 mm gyújtótávolságútól 800 mm-esig – ez utóbbi mintegy 60 cm átmérőjű képkörben biztosít jóminőségű leképezést, ezen belül tolható el a tengelyhez képest pl. a 20 x 25 cm-es lemez, a kívánt leképezési korrekció elérése érdekében).

A gépek felsorolásából világos, hogy felvételeit analóg technikával készíti (bár a közelmúltban, mondhatni kíváncsiságból, vett egy Canon G10-et), Fuji Velvia 100 és Kodak E 180 G színes dia lemezekre. A könyvek elkészítésében társa, Filakowszky György viszont a nyersanyagot digitálisan készíti elő a nyomda számára (csúcsminőségű szkennerrel szkenneli a maximum 13 cm x 18 cm méretű diákat). Ennek a munkafolyamatnak a teljesítőképességét illusztrálja az Országos Széchenyi Könyvtár folyosóján látható, 3 m x 6,5 m méretű, tűéles nagyítás, ami egy A3 méretű fametszet (Buda látképe) mintegy 4 cm x 9 cm-es  részletéről készült, 10 cm x 12 cm-es filmre. Csak hogy némi képet alkothassunk erről a felszerelésről: a Sinar az optikákkal mintegy 15 MFt, a szkenner maga 6 MFt értéket képvisel. A digitális technikára áttéréshez szükséges digitális hátfal csaknem megduplázná s fényképező rendszer árát (a 60 Mpixeles Phase One P65+ hátfal ára USD 40.000, a legújabb, 80 MPixeles Phase One IQ180 hátfalé USD 44.000, azaz 10-11 ezer Ft, és ezek még csak 645-ös közép formátumú hátfalak, azaz alulról közelítik a 4,5 cm x 6 cm méretet).

Életútja, munkássága szubjektív értékelése

Már az eddigi fejezetek is (más, hasonló témájú cikkeinktől eltérően) számos szubjektív elemet tartalmaznak. A jelen fejezetben ezúttal néhány, igazán szubjektív gondolattal szembesül a látogató. Ezek egy részét Hapák József osztja meg velünk, bepillantást engedve alkotói munkásságába, fotográfusi ars poeticájába. Másik része a cikk szerzőjének magánvéleménye – aki annak tudatában osztja meg gondolatait, hogy alighanem lesznek, akik szakszerűtlennek ítélik, vitatják azokat (akár maga az érintett is).

Hapák Józsefnek a fényképezésről vallott felfogásával ismerkedhetünk egy őt bemutató, 25 perces videófelvétel (Mai hitvallások – Hapák József fotográfus) megtekintésével. Ebben vall a tárgyakhoz, épületekhez fűződő viszonyáról, ami segít eligazodni életművében. Külön érdekessége a videónak, hogy láthatjuk munka közben nagyformátumú Sinar P2 gépével.

A következő részben Hapák József gondolatait adom közre, általam felvetett kérdések kapcsán kialakult hosszú beszélgetés alapján (interjú, tömörítve ).

 Mit keresel, amikor egy épületet,egy műtárgyat, vagy egy személyt fényképezel? Hogyan, milyen módszerrel dolgozol?

A lelkét. Mindennek lelke van. Úgy mutatom meg, ahogyan én látom. Szándékom: vegye észre más is a bennük rejlő szépséget, értékeket, szívet melengető apró részleteket, alkotójuk csodálatra méltó munkájának eredményét. Ezek az apró részletek mutatják meg igazán az ötvös, a fafaragó keze munkáját.

Ha portrét készítek, közel kell kerülnöm a személyiségéhez, a lelkéhez – ehhez idő kell, a portrékat is lassan, hosszas munkával készítem, ha van rá lehetőség. Négyszemközti beszélgetések esetén a fotós(ok) általában 3-5 percet kapnak, utána ki kell jönni onnan. De Pannonhalmán, a Dalai Láma látodatásán megjelent mintegy 60 fotós, videós kb. 10 perc múlva elment, egyedül maradtam (természetesen az alkalomhoz illő ruhában). Máskor egy, többé nem ismétlődő pillanatot kell elkapni. II. János Pál pápa debreceni látogatása alkalmával egy előre nem tervezett, egyháztörténeti eseményre került sor : a Nagytemplom mögötti emlékkertben személyesen helyezett el koszorút a protestáns gályarabok emlékoszlopára. Nekem szóltak, hogy hamarosan ott különleges dolog fog történni, így előre odamentem, egy széket is vittem, amire felálltam. A néhány jelen levő hivatásos fotós szemből fotózta a pápát. Egyedül én készítettem olyan felvételt, amin a pápa és az emlékoszlop is látszik. A riportfotón látszani kell, hol, milyen környezetben van a riport alanya. A Nagytemplomban, a szószék alatt úgy fényképeztem le a pápát, hogy látszik a magyar református és katólikus püspöki kar.(Megjegyzés: szobájában, egyik könyvespolca oldalán három kiemelkedő személyiségről készült képek láthaóak, Hapák József Pannonhalmát bemutató albumával (a könyvei jegyzékében a 24.). A kötet megjelenését követően vitt belőle néhány példányt a kolostorba – épp jókor, másnap érkezett a Dalai Láma. Az egyik képen Várszegi Asztrik főapát nyújtja át a könyv első példányát a vendégnek. A másikon II. János Pál három példányban látszik. A főapát vatikáni látogatásakor egyik példányát vitte ajándékba,  kinyitva nyújtja át, a nyitott könyv mindkét oldalán a Szentatya. Másik vatikáni látogatás alkalmával Benedek pápa is kapott egy példányt ebből az albumból.)

Korábban volt szó arról, hogy templomok, egyéb épületek fotói évekig, évtizeden át gyűlnek, míg egyszer összeáll egy tematikus kötetre való. Más kötetek, természetesen, projekt-szerűen, felkérésre készülnek. A megrendelő megmondja, mit szeretne, milyen formában, pl. Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár akkori főigazgatója felkért az intézményt bemutató album elkészítésére – A4 méretű, mintegy 80 oldalas kötetet képzelt el, munkatársaival egyeztetve a részleteket. Egy év alatt, többszöri helyszíni munka eredményeként elkészült a kötet, B4 méretben, 400 oldalon (a könyvei jegyzékében a 27.). Ehhez kapcsolódó közbevetett kérdés: Kell-e ismerni a fotósnak a közönségét, ki kell-e szolgálnia a közönség, a megrendelő igényét? Nagyon fontos ismerni és kiszolgálni. De a könyveimben azt, olyan eszközökkel, úgy mutatom be, amit fontosnak tartok, és ahogyan én látom. Hogy rácsodálkozzanak (pl. Szabolcsban, Szatmárban az eldugott falvakban levő templomokra – köztük több Európa Nosztra-díjasra) – miért nem tudtunk eddig erről? Persze, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója egyszer azt mondta nekem (régies, ma már átvitt értelmű szóhasználattal élve, a „nyomdafesték” tűrőképességéhez igazítva): „Te le se tojod a megrendelőt, magadnak csinálod a könyveidet! A Magyar Nemzeti Múzeum  A honfoglaló magyarság című kiállítása (1996) katalógusáról a megnyitón azt mondta a múzeum igazgatója: „Hapák József új alapokra helyezte a műtárgy-fényképezést, elkezdte térben fényképezni a műtárgyakat.” De ehhez nagyon drága felszerelés (lásd fentebb), és a megfelelő világítás megválasztása szükséges. (Tanulság: a fotósnak jobban kell ismernie a megrendelő, a közönség igényét, mint maga a megrendelő.) De nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz vele. Kósa Lajos polgármester azt mondta, a Cívisváros … kötetről (a könyvei jegyzékében a 11.), hogy abban túl szép Debrecen, valójában nem ilyen a város (ahol koldusok, szemét, falakról hámló vakolat is van). Én ilyennek látom, ilyennek akarom láttatni, mások (a város lakosai, vendégei) is fedezzék fel szépségeit. Amit a polgármester kíván, az szociofotó, egy másik műfaj. Én nem azt művelem.

A Széchenyi Könyvtárban, a Mátyás-Graduale (egyházi énekeskönyv, a királyi udvar legdíszesebb kötete, a királyi pár kápolnájának ékköve volt) fotózása közben (2007) rákérdeztem, elénekelte-e valaki ezeket az ünnepi miséket mostanában? Kiderült, hogy utoljára alighanem 1478-ban.  A könyvtár néhány munkatársával Pannonhalmára mentünk, ahol megkérdeztem az atyákat, el tudnák-e énekelni a 15. századi miseénekeket, a kötet kottái alapján.Az eredmény egy 53 perces CD-felvétel lett, a Főapátság kamarakórusának előadásában (a kötet mellékleteként - a könyvei jegyzékében a 37.).

 Egy épületbelső eldugott részletét, vagy egy műtárgy apró részletét tudatosan keresed, megtalálod-felfedezed, vagy magad is csak utóbb döbbensz rá újszerű látványukra?

Mint már mondtam, a tárgyak, épületek, festmények lelke, alkotójának keze munkája a szívet melengető részletekből ismerhető meg. A kérdésben felsorolt mindhárom lehetőség előfordul, de az „utóbb” általában nem a nyomat, hanem a Sinar mattüvege. Ha ránézel a bőrkihuzatos géppel egy ötvös tárgy 1 cm méretű részletének kinagyított képre a 10 cm x 12 cm méretű mattüvegen, új világ tárul eléd. Már csak a megfelelő világítást kell megtalálnod a térben láttatáshoz. Így mutatható meg, milyen ügyes volt az ötvös.

Pannonhalmán készítettem egy találós kérdést a szerzeteseknek: A bazilika falfestményeinek kinagyított kis részleteit osztottam ki, felismerik-e, hol vannak. Néhányan nagyobbrészt tudták azonosítani, de többségük nem, pedig többen közülük akár 40 éve, naponta űlnek alatta. Rácsodálkoztak.

A részleteket soha nem egy nagyobb felvételből vágom ki, hanem közelfelvételt készítek róla, különben pl. A4 méretben „szétesne”.

 Fekete-fehér kontra színes fotózás

Van olyan téma, ami csak fekete-fehérben mutat. A kérdés, milyen hangulatot akarsz visszaadni. Ha a szürke ék teljes 12 lépcsős tónusskálája jelen van a fotódon, akkor tudsz laborálni. A három tálas papírhívással nagyon szép fekete-fehér felvételeket lehet készíteni, de 2012-ben az egy külön világ. A digitális gép, a Photoshop rendkívül hasznos szolgáltatása, hogy egy gombnyomással megnézheted, hogyan mutat, milyen hatása van a felvételednek fekete-fehérben. Például ha két bika harcát fotózod a Hortobágyon, a fekete-fehér sokkal drámaibb hatású kép lehetőségét kínálja. De ha a bikát akarod megmutatni, színesben sokkal több árnyalattal, gazdagabban tudod megtenni. Én általában színesben látom a világot, és a mai technológia már ebben is tökéleteset tud nyújtani.

• Analóg kontra digitális fényképezés (előző megjegyzésed a digitális gép és a Photoshop egyik szolgáltatásáról arra utal, hogy jóllehet, Te filmre fotózol, nem utasítod el, nem nézed le a digitálist).

Egyáltalán nem. De az én felszerelésem megfelelő digitális hátfallal kiegészítése akkora beruházás lenne, amit – különösen a könyvkiadás-könyvkereskedelem mai válságos helyzetében – nem tudnék kitermelni. Egyértelmű, hogy mára a digitális technika (azonos érzékelő méret esetén) felbontóképességben többet tud az analógnál, és dinamika-terjedelemben sem marad alatta. Számos egyéb előnye is van a digitálisnak. De, hacsak a fotós tudatosan nem törekszik az ellenkezőjére, leszoktat a körültekintő, gondos munkáról, a figyelmes komponálásról, a technikailag hibátlan felvételek készítésének gyakorlatáról (majd a digitális utómunkák során kiigazítjuk). És ebbe a hibába a hivatásos fotósok is beleesnek (pl. egy szalagavatón digitális géppel készítenek 4000 felvételt, legyen miből válogatni az érintetteknek – filmre ez elképzelhetetlen lenne, azzal mindenkiről általában egy, jó felvételt kellene készíteni). Nekem egy 20 cm x 25 cm méretű színes dia 13 ezer forintba kerül, abból csak egyet csinálok minden témáról, annak kell tökéletesnek lenni. A színes diáimat ma is magam hívom elő, és azok általában nem igényelnek semmilyen javító, igazító utómunkát, lassú, precíz, körültekintő munkával a mattüvegen mindent beállítok. Talán ennek köszönhető, hogy a könyveimben megjelenő fotóimon nem érződik az izzadságszag.

A könyvkészítésben társam, Filakowszky György a KLTE-n végzett, számítástechnikus. 20 éve dolgozunk együtt. Ő a digitális utómunkában kiváló, a könyvek fotóanyagát digitálisan készíti elő a nyomda számára. Nagyméretű, kiváló minőségű nyomatokat is készít. Az én analóg munkámat az ő digitális utófeldolgozásával a közösen beszerzett csúcsminőségű filmszkenner kapcsolja össze, 13 cm x 18 cm méretig. A Nagytemplomben is bemutatott montázsokat analóg utófeldolgozással aligha lehetett volna elkészíteni. Azokat közösen hoztuk létre, úgy, hogy a számítógépet –az én elképzeléseimet megvalósítva – ő kezelte. Az, hogy ma a filmre fotózó igényes fotósok is többnyire a digitális utófeldolgozást, a kombinált munkafolyamatot választják, egyértelműen annak köszönhető, hogy így kényelmesebben, sokoldalúbb lehetőségekkel, reprodukálhatóbb és számos jellemzőjében jobb eredményt érhetnek el.

 Eljutottunk a kiállításokhoz. Aligha véletlen, hogy falra kerülő képeid szokatlanul nagyméretűek.

Úgy vélem, kiállításon (vagy akár a könyvtár, a múzeum folyosóján) a néző ezt a látványt várja el. Mint egy képtárban. A mai technikai adottságok mellett lehetőség van arra, hogy a képek között sétáló néző kellő távlatból, minden képet a témához legjobban illő méretben nézhessen meg. A fotók 20 cm x 30 cm, vagy akár 40 cm x 50 cm mérethetárral korlátozó szemlélet túlhaladott.

 Néhány héttel ezelőtt, egy kiállításon, ahol minden alkotó egyetlen fotójával szerepelt, arra kértelek, gondolkodj el rajta, Te melyik fotódat választanád: melyik a legjobb, a számodra legkedvesebb, munkásságodra legjellemzőbb, …

Nem tudok ilyet megnevezni, kiválasztani. Esetleg kettőt, ötöt? Annyit sem.

 Tudomásul veazem. Te leginkább könyveket készítettél. Talán (ugyanilyen alapon) egyetlen könyv megnevezésére vállalkozol?

Legyen kettő! Rendben. (Rövid gondolkozást követően sorolja:) Pannonhalma, és A Debreceni Református Kollégium kincsei. Meg – az Egyházak kincsei Magyarországon , a Mátyás-Graduale, az Európa térképei, A világ legszebb könyvtárai magyar kiegészítése, …

A szerző záró gondolatai.

A cikk elején rögzítettük a tényt: Hapák József nem fotóművésznek, hanem egyszerűen fényképésznek tartja magát. Saját álláspontom megfogalmazásához abból indulok ki, amit egyetemi kurzusom 3.3. fejezetében mondok a hallgatóimnak „A fényképezés nem csak a bennünket körülvevő világ pontos képi rögzítésére képes, hanem egyre sokoldalúbban, rugalmasabban használható vizuális kifejezőeszköz, tehát alkalmas gondolatok képi formában történő közlésére, megjelenítésére, esztétikai értékek létrehozására. Az a fénykép, amely ezeknek a kritériumoknak magas színvonalon megfelel, műalkotás, létrehozója pedig fotóművész (vita legfeljebb a ’magas színvonal’ határának kijelölésében lehet).” A képek komponálásának alapelemeit ismertető 9.2. fejezetben található kérdésfelvetés és válasz pedig így szól: „... mi a különbség 'egy jól sikerült, szép fénykép', és egy 'ütős kép', egy fotóművészeti alkotás között. Az utóbbihoz nem elég egy szép látványt technikailag kifogástalanul rögzíteni. Ha azt tesszük, ’csak’ dokumentáljuk a szándékunktól függetlenül létező látványt ... Például egy szép tájkép nem feltétlenül fotóművészeti alkotás. ... A művészi alkotás ezzel szemben képes arra, hogy a képen fellelhető információkat valamilyen rendbe szervezze, vezesse tekintetünket, ezáltal gondolatokat, érzelmeket ébresszen szemlélőjében.”  Talán nem fölösleges a kissé hosszadalmas előkészítés, hiszen a fenti gondolatokkal kívánom összevetni Hapák József alkotásait.

Könyveiben szereplő fotóin kétségtelenül – technikailag kifogástalanul – rögzíti egy-egy épület, műtárgy, vagy azok egyik-másik részlete látványát, dokumentálja azokat, rendkívül szép képeken. Már ez sem kevés. Ugyanakkor aligha vonhatjuk kétségbe A Debreceni Református Kollégium kincsei című kötet fülszövegének megállapítását: „A tárgyak lelkét látja, így tudja a legrejtettebb részleteket is megmutatni.” Magam még azt teszem hozzá, hogy ez épületfotóira is vonatkozik, továbbá nem csak a rejtett részleteket tudja megmutatni, hanem sok-sok fotója a figyelmes szemlélőnek is látni engedi a tárgyak, épületek lelkét, gondolatokat, érzelmeket ébreszt szemlélőjében. Kezében a fényképezőgép, és munkájának eredménye, a fénykép – vizuális kifejezőeszköz, gondolatokat közöl képi formában, esztétikai értékeket képvisel, méghozzá vitathatatlanul magas színvonalon. Tehát fotói műalkotások, alkotójuk pedig fotóművész.

Mint láttuk, Hapák József nem él a színek, formák, a látvány átfogalmazásának eszközeivel – azokat a legtökéletesebben, változatlanul kívánja visszaadni (ez alól talán csak fotómontázsai jelentenek kivételt, de azokon is az egyes elemek eredeti látványukhoz hűen jelennek meg, csak kombinálásuk az, ami az alkotó fantáziájában született). Ebből esetleg arra a következtetésre juthatunk, hogy akkor nem a fotós, hanem az épület, vagy műtárgy alkotója a művész, a fotós „csak” megmutatja, dokumentálja más műalkotását. Hogy ez nem feltétlenül értelmezendő így, egy analógiára hivatkoznék (jóllehet minden analógia sántít bizonyos mértékig). Az előadóművészek is más alkotók (az írók, költők, zeneszerzők) műalkotrását mutatják be, mégis általánosan elfogadott, hogy közülük azok, akik ezt magas színvonalon teszik, értelmezik számunkra a tőlük függetlenül keletkezett műalkotást, hozzájárulnak ahhoz, hogy a befogadóban gondolatokat ébresszen, esztétikai élményeket hozzon létre, maguk is művészek. Ez nem azt jelenti, hogy valamilyen misztifikált „művészieskedést” kell keresnünk. A legnagyobb előadóművészek (legalábbis közülük sokan) kitartóan, alázattal kutatják a mű és alkotója (pl. költő, zeneszerző) rejtett értékeit, üzenetét, és előadásukkal, interpretációjukkal segítik közönségüket ezek megismerésében, befogadásában (és persze megajándékozzák a szépség esztétikai élményével). Hapák József is ezt teszi, kétségtelenül virtuóz technikával. „Igazi mestere a fénynek, a szépségnek, a látásnak” – ahogy egyik barátja mondta róla.

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hapák
abelardus (84.0.11.xxx) 2012-01-24 22:38:59

Köszönet az összefoglalóért! Aki jól, közelről ismerte/ismeri Hapák Józsefet, az most örül,hiszen nemcsak az írott és elektronikus médiát bejáró sablonszöveget olvashatunk itt, hanem megsejthetünk valamit egy nagy lélek érzékenységéből.Köszönöm!
Én Neked köszönöm!
Nagy Sándor (46.107.113.xxx) 2012-01-28 09:28:49

Kedves Abelardus!
Köszönöm az elismerő szavakat. Ez volt a célom a cikkel, és ha sikerült némileg érzékeltetnem, akkor valamelyest elértem célomat. Abban reménykedem, hogy talán sokan mások is - akiknek nem volt módjuk közelről ismerni őt - megsejthetnek valamit abból a kompromisszumot nem ismerő szakmai elkötelezettségből, szilárd tartásból és emberségből, ami egész életét, munkásságát áthatotta.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement