A kategóriára még nem alakult ki egységes elnevezés, leginkább a MILC (Mirrorless Interchangeble Lens Camera – tükör nélküli, cserélhető lencsés/objektíves fényképezőgép) és a CSC (Compact System Camera – komakt rendszergép). Első képviselőjük, a Mikro4/3 2008-ban látott napvilágot (a Panasonic és az Olympus közös rendszere, máig a legszélesebb kínálatot nyújtja mind vázak, mind objektívek és egyéb rendszer-kiegészítők terén). Azóta több cikkben foglalkoztunk vele, arra is kitértünk, hogy mennyiben jelenti (a tükörreflexes rendszerekhez képest) a digitális technika adottságaihoz alkalmazkodást. Megjelenésétől kezdve sokan széleskörű elterjedését jósolták, amit az azóta bekövetkezett fejlődés messzemenően igazolni látszik.

 

 

 
Egyre újabb cégek igyekeznek ebben a kategóriában is biztosítani pozíciójukat, saját rendszerük kialakításával. A kategória egyértelmű jellemzőjének tekinthető (néhány kivételtől eltekintve) a méretcsökkentésre törekvés, a kompaktokban szokásoshoz képest jelentősen nagyobb (és így azokhoz képest sokkal jobb, a dSLR-ekkel versenyképes képminőséget biztosító) érzékelő használata. Tanulságos a kategória jelenlegi gyártóinak áttekintése, a rendszer megnevezésének, belépésük időpontjának és az alkalmazott érzékelő méretének (ezt a Leica képkockára vonatkozó kivágási faktorral – fókusz-szorzóval – adjuk meg, ami megadja, hányszor kisebb az adott érzékelő lineáris mérete a 24 mm x 36 mm-es Leica képkockánál) megjelölésével.

• Panasonic, Olympus (Mikro 4/3, 2008, 4/3”, azaz 2x);

•  Samsung (NX, 2010, APS-C, azaz 1,5x);

• Sony (NEX, 2010, APS-C, azaz 1,5x) – a harmadik legnagyobb dSLR-gyártó viszonylag korán belépett, és érzékelhetően a csúcsminőséget (is) célozza (döntésének motivációja lehetett pl.: „if someone is going to eat our lunch, it may as well be ourselves” azaz „ha valaki meg akarja enni az ebédünket, az mi magunk is lehetünk”);

• Ricoh (GXR, 2009, 1/1,7”, azaz 4,6x és APS-C, azaz 1,5x) – némileg kakukktojás a kategóriában, a többitől eltérő, az objektívvel együtt az érzékelőt is tartalmazó, zárt, cserélhető egységet alkalmaz, de a 2011-ben bevezetett A12 cserélhető egység, amelyik APS-C méretű érzékelős, és objektív helyett csak objektív foglalatot (Leica M) tartalmaz, ebben a kiépítésben igazi MILC;

• Sony (SLT, 2010, APS-C, azaz 1,5x) – valójában tartalmaz tükröt (nem MILC), de az nem felcsapódó, hanem fix 45 fokos, részben áteresztő, azaz translucent, (tehát nem is igazi dSLR),  akár a Sony dSLR-ek kiváltását is jelentheti;

• Pentax (Q, 2011, 1/2,3”, azaz 5,5x) – bár valódi MILC, a kompaktokéhoz hasonló, kisméretű érzékelőjével kilóg a sorból (nem kíván belső konkurrenciát teremteni dSLR-jének?), de többen várják nagyobb érzékelős Pentax-rendszer bejelentését is;

• Nikon (1, 2011, CX, azaz 2,7) – míg a korábban belépő cégek (a Sony és a Pentax kivételével) nem, vagy alig érdekeltek a dSLR-piacon, a Nikon, a két „nagy” egyike láthatólag a MILC kategória alsó szegmensét célozza meg, néhány jelentős, egyedi újítással – védendő saját dSLR piacát;

• (Talán hamarosan) FujiFilm (?, ?, ?) – vannak, akik kakukktojásként a Fuji X100-at ide sorolják (lásd alább, külön fejezetben) nagy (APS-C) érzékelőjére, innovatív keresőjére és számos egyéb kiemelkedő tulajdonságára tekintettel, bár objektívje fix, tehát nem rendszergép (már-már piaci elvárás ennek cserélhető objektíves változata – a cég már be is jelentette, hogy készül – rövid bemutatását lásd a FujiFilm X-100 fejezetben);

• (Belép végre?) Canon (?, ?, ?) – a számottevő digitális fényképezőgép-gyártók közül egyedül éppen a valamennyi (korábbi) szegmensben piacvezető cég, amely még nem kötelezte el magát ebben az irányban (pedig „mások már jócskán lakmároznak az ebédjéből”).

 

 

 

Cikkünk témájára tekintettel összefoglaljuk (korábbi cikkeink tartalmának részleges ismétlését is vállalva), mit értünk azon, hogy a MILC a digitális technológia lehetőségeit a krábbiaknál jobban kihasználó fényképező rendszer. Bár az SLR-ek keresőjét sok igényes fotós megszokta és minden egyéb megoldásnál jobbnak tartja, eléggé általános az az álláspont, miszerint a felcsapódó tükör és a pentaprizma szükséges rossz (volt a filmes fényképezésben) annak érdekében, hogy a keresőben, bármilyen objektív és előtét használatakor pontosan az a kép jelenjen meg, ami az exponáláskor az érzékelőre leképezésre kerül. A digitális kompaktok lényegében megjelenésük óta (az azonos időben megjeleníthető képet adó elektronikus érzékelőjüknek köszönhetően) alternatív, sokkal kompaktabb megoldásokat kínáltak ezen igény kielégítésére: a monitoron megjelenő keresőképet, és az elektronikus keresőt (EVF). Ezek paraméterei azonban csak a MILC-ek megjelenése táján érték el azt a szintet, ami a dSLR-ek tükrös keresőjével összemérhető (korábban a kompaktok kontraszt érzékelésen alapuló AF-rendszere sokkal lassúbb volt a tükrösökben alkalmazot fázis detektálásos AF-nél, és a kisméretű monitorok felbontóképessége sem volt elegendő a manuális élességállításhoz). Már a Mikro4/3-os rendszer első képviselői is meglepő fejlődést bizoonyítottak mindkét vonatkozásban, azóta pedig további bámulatos javulás következett be (ezekről bővebben később, a NEX-7-nél). Sikeres fejlesztések történtek a fázis detektálásos AF alkalmazására is egyes MILC-eknél. Innovatív szoftveres megoldás (fokusz peaking – lásd alább) tovább javítja a manuális élességállítás lehetőségeit a monitoron megjelenő kép használata esetében (a digitális technika privilégiuma, tükrös keresőben lehetetlen). Jóllehet bármelyik digitális gépnél használható (és előbb csúcskategóriás dSLR-eknél jelent meg), széles körben mégis a MILC-eknél terjedt el a lencsehibák szoftveres korrigálása (lásd alább).

2011. végéig, a kategória nagyjából 3 éves fennállása alatt összesen 29 db váz és 51 db objektív jelent meg (adapterekkel további, nagy számú, eredetileg SLR-ekhez és távmérős gépekhez kifejlesztett objektív is használható velük – a különböző rendszerek egymással természetesen nem kompatibilisek). A felső kategóriás kompaktoknak, és az alsó (és közép) kategóriás dSLR-eknek komoly konkurrenciát jelentenek. Egyértelműen a digitális technológia lehetőségeit a másik kettőnél következetesebben kihasználó, a dSLR és a távmérős rendszerek mellett harmadikként, hosszú távon dinamikusan fejlődő fényképező rendszerként kell vele számolni. Várható, hogy előbb-utóbb a felső kategóriába (teljes Leica-méretű, vagy akár közép-formátumú érzékelővel) is betörnek, ennek már ma sem technikai, inkább piaci megfontolások képezik a gátját.
Eltekintünk a különböző gyártók MILC-rendszerei teljes kínálatának bemutatásától. Alig két hónappal ezelött 5 részes, magyar nyelvű cikksorozat jelent meg, abban mindez megtalálható.

 

Számos fotós ingerülten reagált a felismerésre, hogy a Mikro4/3 rendszer gyártói (különösen a Panasonic) az objektívek lencsehibáit, torzításait (pl. a kromatikus aberrációt, a vignettálást) jelentős részben nem az objektívben, optikailag, hanem a gép processzorában, szoftveres úton korrigálják – de csak a JPEG képet (a vehemensebbek egyenesen csalásról beszéltek). A témát annak idején külön cikkben jártuk körül, e helyen nem ismételjük meg. Mindössze annyit szögezünk le, hogy csak a digitális technika esetében alkalmazható megoldásról van szó, és azonnal a teljes munkafolyamatot érintette (a korrekció paramétereit az objektívben tárolják, azt a gépváznak átadva, beírják a RAW-fájlba (ami természetesen a korrigálatlan képet tartalmazza), és ezek alapján a RAW-feldolgozó szoftwerek alpból elvégezhetik (a legtöbb szoftverbe  azonnal be is épült). Eredménycentrikus szemlélet szerint nincs benne semmi kivetni való, eredménye pedig vagy kisebb (méretű és tömegű) és elvárhatóan olcsóbb üveg, illetve adott üveg esetében jobb képminőség.
A téma teljes körű megvilágítása érdekében ugyanis el kell mondani, hogy a digitális technika egyik hozadékának, a filmesét (azonos érzékelő méret mellett) jelentősen meghaladó felbontó képessége (pl. 24 MPixeles Leica-képkocka méretű – „full-frame” – érzékelőnek) mellett a legjobb (hatalmas méretű és tömegű, bonyolult optikai konstrukciójú) objektívek apró maradék lencsehibái is láthatóvá válnak. Ezek további optikai korrigálása már aligha lehetséges, vagy legalábbis célszerűtlen. A legigényesebb dSLR-ekbe már a Mikro4/3 rendszer megjelenése előtt betáplálták a gyártója legtöbb objektívje (amelyet felhelyezésekor felismer a váz) lencsehibái korrigálásának paramétereit, így ezeket a korrekciókat ezek a gépek (akárcsak a MILC-ek) automatikusan elvégzik (ugyanez a szolgáltatás megjelent az igényes képfeldolgozó szoftverekben is – elsőként a DxO programban). Ezáltal az amúgy is jól korrigált, drága objektívek használatával még tökéletesebb (lencsehibáktól mentes) képek nyerhetők. Mondanunk sem kell talán, hogy ez is csak a digitális munkafolyamatban lehetséges.

 

Ugrás a forradalmi újdonságok listájára

 

Hozzászólások

Hozzáadás Keresés