Főoldal arrow Főoldal arrow Forradalmi változások a digitális fotótechnikában (4)
Forradalmi változások a digitális fotótechnikában (4)
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2012. február 29.
Forrás: http://sp.sony-europe.com/da/473/165161.jpeg
 
Cikksorozatunk negyedik darabja ismét két fejezetből, a megítélésünk szerint még kialakulási időszakban levő digitális fotótechnológia tényleges magáratalálását sejttető két újdonság rövid bemutatójából áll. Előbb a MILC kategória jelenlegi zászlóshajója nem hivatalos címmel illethető Sony NEX7 gépet ismertetjük, najd egy olyan megoldást (fókusz peaking), ami a manuális élességállítást hatékonyan támogatja, és kizárólag digitális gépben alkalmazható (mellesleg a NEX7-ben is rendelkezésre áll).
 
 
Sony NEX7
 
Ma a digitális fényképezőgép-gyártásban jelentős szerepet betöltő vállalatok két, eltérő múlttal rendelkező csoportba sorolhatók. Az egyik csoportot alkotják a hosszú (legalább fél évszázada, de egyik-másikuk annál jóval hosszabb) ideje ebben az iparágban (is) tecékenykedő cégek, köztük a két mai óriás, a Canon és a Nikon, no meg az Olympus, Kodak (éppen most szállt ki a fényképezőgép gyártásból, súlyos pénzügyi válságba kerülvén), Leica, Pentax, Hasselblad, stb. (ezek értelemszerűen filmes gépeket is gyártottak annak idején, szakértelmüket, hírnevüket az analóg fényképezés korszakban alapozták meg). A másik csoport tagjai korábban nem foglalkoztak (filmes) fényképezőgép gyártással, az elektrónikában szerzett tapasztalatukra, pozíciójukra tekintettel vágtak bele a jelentős részben ilyen szakértelmet igénylő digitális fényképezőgép-gyártásba. Ebbe a körbe tartozik például a Sony, Panasonic és a Samsung. A fényképezőgép-gyártásban (az analógban és a digitálisban egyaránt) kulcs-kompetencia az optikai tervezés és gyártás, aminek megszerzése, úgy tűnik, viszonylag hosszú időt vesz igénybe. Az elektrónikai cégek, legalábbis a kezdeti időszakban, hagyományos fényképezőgép-gyártó, vagy optikai cégekkel kooperáltak, vagy gépeik objektívjeit egyenesen azoktól szerezték be (persze, fokozatosan maguk is felzárkóztak). A legnagyobb kihívást értelemszerűen a legmagasabb minőséget jelentő rendszergépek (néhány évvel ezelőttig a dSLR-ek) gyártása jelentette, az ambíciózus gyártók igyekeztek ebben a szegmensben is megvetni lábukat (ha az igényes fotósok is vásárolják termékeiket, az a kompaktok piacán is reklám-erőt jelent számukra). Ebben a szegmensben a legnehezebb stabil pozíciót szerezni, a kétezres évtized második harmadára ezt a piacot két hagyományos japán fényképezögép-gyártó, a Canon és a Nikon uralta. A Konika-Minolta (ugyancsak jelentős filmes gyártó) tükörreflexes ágazatának felvásárlásával (amikor az kiszállt a digitális fényképezőgép gyártásból), rövid idő alatt a Sony tört fel a harmadik helyre. Ebben, és az azóta elért sikerekben nyilvánavlóan szerepe van annak a ténynek, hogy az elektronikus érzékelő (CCD) fejlesztésébe idejekorán bekapcsolódott (1981-ben mutatták be a 10 mm x 12 mm-es CCD érzékelővel felszerelt Sony Mavica fényképezőgép prototípusát, az 1980-as évek elején már nagy sorozatban gyártottak kamkordereket saját fejlesztésű CCD-vel), tehát a digitális fotótechnikában az „alapítók” egyikének számít.

A rendszergépek szegmensében a Konika-Minoltától átvett hagyományok mellett ez a digitális szakértelem, no meg egy meglehetősen agresszív árpolitika, párosulva jelentős innovatív megoldásokkal, stabilizálta a Sony pozícióját (fel egészen a „full-frame” formátumig). Az újdonságokra érzékeny stratégia következménye, hogy korán felismerte a MILC kategória jelentőségét, és az elsők között csatlakozott a kezdeményezőkhöz, elindította NEX sorozatát (vállalva az éppen megszerzett dSLR-piaci pozíciói belső konkurenciáját is). Induláskor a kezdeményező Panasonic két irányvonala – (az SLR-ek stílusához igazodó és a minél kisebb méretre törekvő, kompakt-szerű – közül egyértelműen az utóbbi megoldást választotta, azonnal elhódította a legkisebb MILC-váz kitüntető címet, a nagyobb (APS-C) érzékelő ellenére. De megtartva a méret-minimalizálás szempontját és a kompakt-stílust, fokozatosan mozdult a rendszergépek közép-, majd felső-szintje irányába. Ennek az elmozdulásnak látványos megnyilvánulása a NEX-7.

A Sony ma is az egyik legnagyobb érzékelő-gyártó, saját gépei mellett számos más cég gépeiben (pl. sok Nikonban) is Sony-érzékelő van. Ezirányú szakértelmét eddig is megmutatta, időről-időre az érzékelő-technológia egyre magasabb szintjeit megvalósító típusokkal jelentkezett. Ezúttal a saját NEX-7 gépébe építette be elsőként az eddigi legnagyobb  pixelsűrűséget (legalábbis a minőségi kategóriát jelentő nagy érzékelők között) több, mint kétszeresen meghaladó, 24,3 MP-es APS-C érzékelőt. Korábban csak  „full-frame” érzékelős gépben (Nikon D3x) volt 24 MP-es érzékelő, azoknak viszont 2,4x nagyobb a területe. A NEX-7 megjelenése után, a közelmúltban a „full-frame”-es Nikon D800  átvette a vezetést a pixelszámban 36 MP-el, de az csak 1,5x nagyobb a NEX-7 pixelszámánál, tehát a sűrűsége csak kb. 2/3-a.
 
Forrás: http://sp.sony-europe.com/da/474/165489.jpg
 
De nem a pixelszám-növekedés az egyetlen figyelemre méltó  jellemzője a NEX-7-nek, az értékelések már-már rajongó stílusban minősítik. Olyan megfogalmazással is találkozni, hogy „mintha az igényes fotósok ’kívánság-listájának’ kielégítését, sőt meghaladását tűzte volna ki célul”. Vegyük sorra a legfontosabb vonzó tulajdonságokat:
  • 3” méretű, billenthető monitor, 921.000 pont felbontással;
  • 2,4 M pont felbontású OLED (csúcstartó, a manuális élességállításhoz kiváló) EVF;
  • 3 paraméter-beállító tárcsa (pl az expozíció mindhárom paramétere közvetlenül állítható), átprogramozással „testre szabható” a funkciójuk;
  • Elektronikus „első redőny” zárszerkezet, ami az exponálás előtti redőny-zárás elmaradását teszi lehetővé, jelentősen lerövidítve az exponálás késését (20 ms-ra), gyorsítva a reagálóképességet, de a berázás veszélyét is csökkenti;
  • Lencsehibák (színi, vignettálás, torzítások) gépen belüli korrigálása;
  • Full HD videó, akár 60 fps képfrekvenciával;
  • Kiváló álló- és mozgókép-minőség, akár ISO 6400-nál is;

Bár a gép alap-beállításait nem találják szerencsésnek, de a kezelőszervek átprogramozhatóak, így a fotós igényeihez kiválóan hozzáigazíthatóak. És mindez egy viszonylag kompakt, de stabil fogást biztosító, a távmérős gépekre emlékeztető vázban (mérete 120 mm x 67 mm x 43 mm, tömege 400 g – a család első tagjai, a NEX-3 / NEX-5 adatai: 117 mm x 62 mm x 33 mm, 297 g / 111 mm x 59 mm x 38 mm, 287 g).

Bár legfrissebben két, kiválónak ígérkező, a NEX-vázakhoz illeszkedő, E-bajonettes objektívet is bejelentett a cég (Carl Zeiss Sonnar E 24 mm f/1,8 és E 50 mm f/1,8 OSS), az E bajonettes objektívek kínálata meglehetősen szerény, és minőségük, fényerejük sem a NEX-7 felső kategóriájához illeszkedik. Rendelkezésre áll viszont hozzá a bajonett-adapterek széles választéka (a tükörakna hiányának köszönhetően a távmérős rendszerekhez, pl. a kiváló Leica objektívekhez is). A Sony Alfa rendszer mintegy 30 objektívje fázis detektálásos AF-al működik, míg egyéb gyártóké általában csak manuális élességállítással használható. Ezt viszont a minden korábbinál jobb felbontóképességű (2,4 M pontos) EVF, megfejelve a belenagyítás lehetőségével és a „focus peaking” funkcióval (lásd alább) hatékonyan támogatja. Nem véletlen, hogy a legígényesebb fotósok közül többen rendkívül lelkesen üdvözölték (pl. Michael Reichmann) ezt a tulajdonságát, a gép egyéb adottságaival együtt (ugyanis az ilyen fotósok kedvencei között számos régebbi, kiváló manuális objektív megtalálható, és nem is idegenkednek arra megfelelő szituációkban a kézi élességállítástól – a hétköznapi fotósoknak az teheti vonzóvá, hogy ilyen objektívek általában olcsóbbak a csúcsteljesítményű modern AF-objektíveknél.

Kétséget kizáróan a NEX-7 a MILC kategória zászlóshajója (2011. végén). Aligha vitatható el tőle a minősítés: pillanatnyilag (legalábbis a képek minősége, részletgazdagsága szempontjából) a legjobb APS-C érzékelős rendszergép (beleértve a félprofi dSLR-eket is). Megkockáztatható a jóslat: hamarosan várható „full-frame” MILC megjelenése, sőt talán a középformátumot is megfertőzheti előbb-utóbb. Ennek ellenére szép számmal vannak, akik még korainak tartják a tüköraknás kereső temetését – szerintük még jócskán van élet , tartalék a dSLR-ekben.
 
Fókusz peaking (Sony, Ricoh)

Egy, a manuális élességállítást segítő szolgáltatás, ami filmes gépnél elképzelhetetlen, sőt kizárólag az érzékelőből kiolvasott (monitoron, vagy EVF-ben megjelenített) élő keresőképhez kapcsolódhat (tehát a pár évvel ezelőttig élességállításhoz legjobbnak tartott tüköraknás keresővel sem alkalmazható). Mindössze annyi, hogy a processzor megkeresi a képen a legkontrasztosabb helyeket (ahol a tónus változása a legmeredekebb, azaz a legélesebb vonalakat, pontokat), és azok területének körvonalait (pl. speciális színnel) kiemeli, megjeleníti a keresőképen.

Nem új találmány, az igényesebb videófelvevőkben már régebben használják. A Sony a NEX-vázakhoz 2010-ben kiadott firmware-frissítésben (firmware upgrade 04)  minden korábbi modellre hozzáférhetővé tette, a NEX-C3,  NEX-5n és NEX-7 MILC-ekben pedig már megjelenésükkor rendelkezésre állt. A Ricoh GXR Mount A12 APS-C érzékelős Leica-bajonett ugyancsak kínálja ezt a szolgáltatást, „focus assist” néven.

Némileg meglepő, hogy a gyártók ismertetéseikben nem irányítanak erre a hasznos szolgáltatásra túl nagy figyelmet, esetleg meg sem említik. (Nem is sikerült a gyártók oldalain ezt a szolgáltatást bemutató képanyagot találni. Az érdeklődők remek, szemléletes videó-bemutatókat találnak a „focus peaking”ről fórumokon, a közösségi oldalakon, illetve egy Photishop szimuláció is szemlélteti működésének lényegét). A gyártók valószínűleg azért kezelik mostohán, mert a felhasználók többségét az AF szolgáltatás elkényelmesítette, nem kívánnak a kézi élességállítással bíbelődni, így ez a lehetőség nem hozza őket lázba. Ugyanakkor az ígényes fotósok nagyon gyakran élnek a kézi élességállítással, számukra a „focus peaking” rendkívüli segítség, általa a MILC-ek értéke az ő megítélésükben jelentősen megnőtt.

A távmérős (Leica-M) használók szerint a legpontosabb élességállítás a távmérővel történhet (manuálisan). A Leica M objektíveket a legjobbak között tartják számon, ráadásul méretük jóval kisebb, mint a megfelelő SLR objektíveké. Ugyanakkor egy Leica M9 digitális váz igencsak borsos árú. Ezek a kiváló objektívek tökéletesen használhatók (a „focus peaking” segítségnek köszönhetően) a jóval olcsóbb (mintegy 1/5 árú), és ráadásul nagyobb felbontóképességű NEX-7 vázon, vagy a Ricoh GXR A12-n. Olyan vélemények is olvashatók, hogy ezekkel a kézi élességállítás akár gyorsabb, sőt bizonyos esetekben pontosabb is lehet, mint a távmérős. Külön előny, hogy a MILC használatakor az élességet a képmező bármelyik részén megjelenő objektumra végezhetjük, míg a távmérővel csak a képmező közepén levő távmérő-abalakban levőre. Mellékesen a „focus peaking” a kép teljes felületén kiemeli a legélesebb részleteket, ezáltal hatékonyan támogatja a kép komponálását is, továbbá a mélységélességről is ad némi információt. AF módban is működik, ezesetben ellenőrízhetjük, hogy valóban a kívánt objektumra történt az élességállítás, és természetesen  a többi tájékoztató funkció is hasznosítható.

A „focus peaking” egy olyan új szolgáltatás, ami ugyanúgy rövid időn belül minden igényes digitális fényképezőgép alapszolgáltatásává válhat az érzékelőről vett élő keresőképpel kapcsolatban (a monitoron és az EVF-ben), nint ahogy az a dSLR-ek esetében az élő keresőképpel történt.

A CIKKSOROZAT TOVÁBBI RÉSZEIBEN ISMERTETJÜK A SOROZAT ELSŐ CIKKÉBEN FELSOROLT TOVÁBBI FOTÓTECHNIKAI ÚJDONSÁGOKAT
 
Ugrás az 5. cikkre
 

 
Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement