Főoldal
Háztáji
Hírek
Cikkek
Fényképezőgép múzeum
Keresés
Fórum
KépFórum
Adna - Venne
Linkek
Cikkek rovat
Hircsatorna
Kapcsolódó anyagok
Főoldal
Rolleiflex 2.8F - egy vetrán a digitális korban
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2013. március 01.
  © Nagy István
 
 
A Luminous Landscape portálról már több érdekes cikket  fordítottam. Az alábbi cikk tematikája nagyon eltétő az eddig fordítottakétól: egy közép formátumú, régi, szép, filmes gépet ismertet egy – saját megjelölése szerint – digitális fotós, meglehetősen szubjektív nézőpontból. Én érdeklődéssel és élvezettel olvastam (az, hogy szerzője Debrecenben járt egyetemre, még fokozta érdeklődésem), talán az Agora látogatói között is sokak osztják majd véleményem, miután elolvasták.

A Luminous Landscape portálon olvasható cikk teljes terjedelmű fordítását, annak képanyagával együtt, a portál kiadója / főszerkesztője, Michael H. Reichmann szíves engedélyével közöljük. Mivel a cikk szerzője magyar, az ő korrektúráját is igénybe vehettük, köszönet fáradozásáért!
 
 
 

Rolleiflex 2.8F – egy vetrán a digitális korban

Nagy István

 

Bevezetés

Jóllehet első komoly fényképezőgépem egy orosz Zenit TTL volt, a digitális kor fotósának tattom magam. Mivel az utóbbi 10 évben kizárólag digitális egyaknás tükörreflexes gépekkel (leginkább Canonokkal) fényképeztem, egy hagyományos kétaknás tükörreflexes (TLR) géppel elkezdeni fotózni különleges élményt jelentett a számomra. Azoknak, akik nem tudják, hogy néz ki egy TLR gép, az alábbi kép egy stúdió „portrét” mutat a Rolleiflex 2.8F-ről, a fényképezés történetének egyik leglegendásabb TLR-jéről.

  © Nagy István

Rolleiflex 2.8F Planar, 2013. január
Fuji X-E1, Fujinon XF 35 mm f/1.4R @ f8, 1/125
 

A TLR-ek [Twin-Lens Reflex, magyarul iker-lencsés (-objektíves) tükörreflexes, de inkább a kétaknás tükörreflexes fényképezőgép elnevezés a szokásos – a ford.] különlegessége abban áll, hogy két, azonos fókusztávolságú objektívjük van, összehangolt fókusz-síkkal. Az alsó objektív szolgál a felvételek készítésére (gyakran 'felvevő-objektív'-nek hívják), míg a másik a kereső rendszer része.

A kétaknás tükörreflexes gépek manapság kétségkívül külünlegességnek számítanak. Ugyanakkor véleményem szerint olyan fotográfiai élményt nyújtanak, amilyennel egyetlen mai digitális egyaknás tükörreflexes (vagy tükör nélküli) gép sem képes felvenni a versenyt. A jelen cikkben bepillantást kívánok nyújtani abba, hogy mire képes a Rolleflex 2.8F, és megosztani ezzel a klasszikus veterán fényképezőgéppel szerzett tapasztalataimat.

Megismerkedésem a Rolleiflex 2.8-F-el

Emlékszem, egy esős délutánon történt. Miközben a Flickert böngésztem, hogy ihletet merítsek a soron következő portrézásomhoz, gyönyörű közép-formátumú portré képekre találtam kiváló fotósoktól, akik Hasselblad és Rolleflex gépeket használtak. Mély benyomást tettek rám a képek jellemzői: a négyzetes formátumban szépen kiegyensúlyozott kompozíció, gyönyörű fekete-fehér tónusok, szűk mélységélesség és „észbontó”  mikro-kontraszt részletek. Canon 5D mark2 tulajdonos digitális fotósként ez olyan újdonság volt számomra, amilyet korábban soha nem láttam. Szükségtelen mondanom, azonnal beleszerettem a közép-formátumú fényképezésbe és szert kívántam tenni egy közép-formátumú gépre, hogy hasonló képeket készíthessek.

  © Nagy István

Dommel, Eindhoven, Hollandia, 2011. augusztus
Mamiya C330f, Mamiya Sekor 135mm

A közép-formátum területén kezdőként, első közép-formátumú gépnek több okból is -  úgy mint az ár, kialakítás és a kivitelezés minősége -  a Mamiya C330f-et választottam. Ráadásul a Mamiya C330f egy rendszergép, cserélhető objektívek megfelelő választékával. Mivel nem voltam biztos benne, hogy tudok-e egyáltalán közép-formátumú géppel dolgozni, nem kívántam egyből egy Hasselblad rendszerbe, vagy egy Rolleiflex gépbe beruházni. A  Mamiya C330f meglehetősen alkalmas gép volt, nagyon kedveltem. Jó állapotban levő vázakat másodkézből még mindig viszonylag könnyű jó áron beszerezni az Ebayen. Saját pozitív tapasztalatom alapján merem ajánlani ezt a gépet mindazoknak, akik fontolgatják hogy belekezdjenek a közép-formátumú fotozásba, viszonylag kis beruházással.

A Mamiya egy éves használatát követően megállapítottam, hogy még mindig kedvelem a képeket, amit ezzel a géppel készítek. Továbbra is szerettem lenézni a derék-magasságú keresőbe [szokás függőleges betekintésű keresőként is említeni - a ford.]. Még ma is lelkesedéssel tölt el, amikor meglátom az eső szkenneket, amint képekké alakulnak az épp előhívott fekete-fehér negatívok. Mindent egybevetve megállapítottam, hogy a viszonyom a TLR gépekhez nem egyéjszakás kaland. Egy jelentős baj volt csak: a tetemes súlya és mérete (1,7 kg az alap-objektívvel), a kiegészítőkkel együtt jókora terhelést jelentett. Igen, még fiatal vagyok, de már nem annyira, hogy ilyen súlyos csomagot cipeljek a nélkül, hogy estére ne szenvedné meg a vállam. Lehet, hogy többet kellene edzenem. Azt is megállapítottam, hogy a felvételeim 90 %-át a 80 mm-es alap-objektívvel készítettem. Úgy gondoltam, itt az idő az optimalizálásra: Fix, nagyon éles objektíves, kicsi és könnyű TLR gépet kerestem. Így találtunk egymásra én, és a Rolleiflex 2.8F.

A Rolleiflex 2.8-F Planar

Az a Rolleiflex 2.8F, amelyről beszélni fogok, 1960-ban készült, és 80mm fókusztávolságú objektívje van. Bár egy ilyen korú fényképezőgép meglehetősen öregnek számít, nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor már 20 év fejlesztést tudhatott maga mögött a modell. Ennek a fejlődésnek az eredménye nagyon is láthatóvá válik, ha megnézed és használni kezded a gépet. Amikor kézbe veszed, egy másik korszak fényképezőgép tervezésének tanúja leszel. Egy egyszerű és abszolút klasszikus fényképezőgép kialakítást láthatsz. Ez a kialakítás nem csak esztétikai szempontból nagyon vonzó, de az intuitív és sima használatot is szolgálja. Nagyszerű látni, hogy manapság egyes fényképezőgép gyártók, mint az Olympus az OMD EM5-tel és a Fuji az X sorozattal felismerik a korai kamera kialakítások ergonómiájában rejlő előnyöket.

A Rolleiflex 2.8F teljesen mechanikus gép, manuális élesség- és expozíció-beállítással, tehát nem igényel akkumulátort. Klasszikus továbbító mechanizmusa van; működtetése három feladatot hajt végre egyidejűleg: lépteti a filmkockát, felhúzza a zárat és lépteti az expozíció számlálót.  A fényrekesz tartománya f2.8 és f22 közötti, a zársebesség 1/500 és 1 s (valamint B) közötti, egész expozíciós értékenként választható. A lencse minimális élesség távolsága közelítőleg 1 m. A fényrekesz és zársebesség beállító tárcsák az objektív mellett, könnyen elérhetően helyezkednek el. A távolság-skálával ellátott, kellemes tapintású, nagy élességállító gomb a gép oldalán található, pontos beállítást biztosít. Erre határozottan szükség is van, hiszen az élesség-állítás nagyon kritikus a közép-formátumú gépek relatíve szűk mélységélességére tekintettel. A blende / zársebesség skálák, amelyeket nagyon hiányoltam a Mamiyanál, könnyen leolvashatóak a kép komponálása közben. Furcsán hangozhat, de ennek a gépnek az intuitív és kifinomult „felhasználói felülete”  azt a benyomást kelti bennem, mintha az Apple dizájn filozófiájának megtestesülését látnám egy több mint 50 éves fényképező eszközben.

Ezt a késői Rolleiflex modellt szelén fénymérővel is ellátták. A mérőműszert az élességállító gombba építették be, míg a szelén cellát a cég nevét tartalmazó lapba, a Rolleiflex logó alá. És az igazán klassz megoldás az, hogy a műszer szellemes megoldással mechanikusan kapcsolódik a blende és zársebesség tárcsákhoz. Ha megváltoztatjuk a blende vagy zársebesség beállítást, az hozzá igazítja az 'expozíció' mutatót is. Fény hatására a szelén cella nagyon gyenge áramot hoz létre, ami a műszer másik, 'mért fény' mutatóját mozgatja. A helyes expozíció beállításához addig kell forgatni a blende és zársebesség gombokat, míg a két mutató egybe nem esik. Természetesen van egy gomb a film fényérzékenységének beállításához, sőt egy másik a szűrő korrekcióhoz. Mindkettő szintén mechanikusan kapcsolódik az expozíció mutatóhoz. Mi egyebet mondhatnék még a gép műszaki vonatkozásairól? Talán még egy utolsó fontos dolgot: a gép úgy működik, mint egy álom, és még mindig tökéletesen alkalmas gyönyörű, éles képek készítésére.

Kereső és komponálás

Kivágási faktoros gépről full-framere (FF) áttérés kétségtelenül fokozza a kereső élményt. Visszaemlékszem arra, amikor először néztem bele a FF gép keresőjébe: hirtelen egy hatalmas látvány tárult a szemem elé, mindenféle alagút hatás nélkül. Valami hasonló élményben lehet része annak, aki belenéz egy TLR (jó mattüveggel ellátott) derék-magasságú keresőjébe: egy igazán nagy (kb. 5,5 x 5,5 cm-es) világos képernyőt lát, ami szinte három dimenzióban mutatja a képet. Leírni nehéz, látni kell! Ha még sohasem volt részed abban a gyönyörűségben, hogy kipróbálj egy világos képernyős derék-magasságú képernyőt, próbáld ki egyszer. Megjegyzendő, hogy némelyik TLR, különösen az őregebb modellek keresője nem annyira világos. Ez a  gond olcsó, harmadik gyártótól származó (különböző típusú ernyő-mintázattal) világos ernyőkkel kiküszöbölhető, ezek manapság könnyen beszerezhetők az Ebayen.

  © Nagy István

Piazza Center Eindhoven, Hollandia, 2012. augusztus
Rolleiflex 2.8F, Kodak 400TX @200, narancs szűrő

Ha a derék-magasságú keresőbe nézel, egy meglehetősen furcsa élményben is részed lesz: az ernyőn látható kép vízszintesen fordított állású. Ez önmagában nem lokozna súlyos gondot, de ha a kompozíció igazításra szorul, a gépet mégis a valódi irányba kell elmozdítani. Ez eleinte szinte az őrületbe kergetett, és határozottan lassította a munkámat. De náhány napos intenzív használat után öntudatlanul a helyes irányba kezdtem mozgatni a gépet – az új munkamódszer gyorsan természetessé vált. Van legalább két trükkje, hogyan lehet gyorsan leküzdeni ezt a kezdeti nehézséget. Az első abban áll, hogy nézz fel a témára, amikor módosítod a kompozíciót, majd vissza az ernyőre. Így elkerülhető a gép rossz irányú mozgatása. A másik lehetőség prizmás kereső használata derék-magasságú kereső helyett, ami megnöveli a gép súlyát.

Mint minden TLR, a Rolleiflexnek is van parallaxis hibája. Ez tipikusan akkor következik be, ha a téma közel van: a kereső- és a felvevő-objektív kissé eltérő képkivágást mutat, mivel kissé eltérő szögből tekintenek a látványra. Az eredmény: a kép felső, vagy alsó részének levágása. A gyakorlatban minél közelebb van az élesség síkja, annál nagyobb a parallaxis hiba. Jó hír, hogy a gép mattüvege beépített, automatikus parallaxis-kompenzációval rendelkezik. Ez a gép élességállító rendszeréhez csatlakozó mozgó keret. Ez azt jelenti, hogy a mattüvegen megjelenő kép ugyanaz, mint a filmen megjelenő. Ez a mechanizmus a standard Rolleiflex közel-fényképező lencsékkel (Rolleinaroknak hívják) is tökéletesen működik. Röviden szólva, a parallaxis kompenzálás remek, és szinte észrevehetetlen a Rolleiflexen, a Mamiya C330f egyszerűsített parallaxis indikátorához képest.

A mattüveg és a derék-magasságú kereső nagyon természetes módon segíti a kép komponálását. Ha Rolleiflexet használok, gyakran megtörténik velem – amikor megpillantok egy érdekes, potenciális témát – hogy csak lenézek a kereső napellenzőjébe, és azonnal meglátom a megfelelő kompozíciót. Az alábbi kép például egy ilyen 'aha pillanat' eredménye.

  © Nagy István

Látkép Arcos de la Frontera-ból, Spanyolország, 2012. november
Rolleiflex 2.8F, Kodfak 400TX

A Rolleiflex és az utcai fotográfia

Kezdjük a jó hírrel: a csaknem teljesen hangtalan működésű Synchro-Compur központi zár a Rolleiflexet nagyon alkalmassá teszi észrevétlen fotózásra. Mivel a derék-magasságú keresőbe lefele kell nézni, különösen nagyobb távolságról, a kontaktus a potenciális témával sokkal közvetettebb, kevésbé konfrontatív, mint egy nagy DSLR-el az ember arca előtt.

  © Nagy István

Feel Good Fair, részlet, Eindhoven, 2012. augusztus
Rolleiflex 2.8F, Fuji Neopan 100 Across, narancs szűrő

Természetesen kíváncsi voltam és személyesen is meg akartam tapasztalni, hogy hogyan teljesít a Rolleiflex 'utcai fényképezőgép'-ként. Tehát elmentem egy helyi, 'Feel Good Fair' elnevezésű vásárba, hogy kipróbáljam a Rolleiflexet, és saját utcai fotográfusi jártasságomat. Hát, egyrészt elmondhatom, hogy a Rolleiflex valóban kevesebb homlokráncolást keltett, mint a DSLR-ek, amiket korábban használtam. Másrészt egy olyan érdekes és furcsa dolgot is tapasztaltam, amire nem számítottam. Az emberek, fiatalok és öregek, gyakran jöttek oda hozzám és kérdeztek a gépről, ilyesmiket: „Hű … milyen idős ez a fényképezőgép?!”, „Bele nézhetek?”, „Ó, ez még filmes? Kapható még hozzá film?”, stb. Meglepő volt, hogy mennyi ember érdeklődését keltette fel. Végül is arra a következtetésre kellett jussak, hogy 'lehetetlen küldetés' észrevétlenné válni, ha egy öreg TLR gép lóg az ember nyakában.

  © Nagy István

Látlak, fényképész úr :-), Eindhoven, 2012. augusztus
Rolleiflex 2.8F, Fuji Neopan 100 Across, narancs szűrő


Figyelemre méltó régies kinézete miatt a Rolleiflex nem tűnik a legalkalmasabb gépnek utcai fényképezéshez. Ugyanakkor az összes 'lopakodó' tulajdonsággal rendelkezik (halk központi zár, derék-magasságú kereső, világos ernyő), ami egy gépet tökéletessé tehet az utcai fotográfiához. Talán Vivian Maier munkássága példázza legjobban és legnagyszerűbben, hogy milyen bámulatos képek születhetnek, ha a Rolleiflex egy tehetséges utcai fotográfus kezében van.

A 80 mm-es Planar objeltív

Ahogyan több ízben is állították korábban már, a 80 mm-es Planár mesés objektív. Az egyik legélesebb objektív, amit valaha láttam, és már a legnagyobb, f2.8 nyílástól kezdve éles. Nagy kontrasztot teljesít és vignettálása szinte észrevehetetlen. Bokeh-ja abszolút gyönyörű – a 'krémszerű' és 'sima' szavak jutnak eszembe, amikor a vele készült képek életlen területeit nézem.

  © Nagy István

Feel Good Fair, részlet, Eindhoven, 2012. augusztus
Rolleiflex 2.8F, Fuji Neopan 100 Across, narancs szűrő

Bár az objektív határozottan kiváló képminőséget produkál, mégis kihívást jelent az éles képek készítése, különösen közeli tárgyak esetében. Ennek oka, hogy a közép-formátumú gépek nagyobb érzékelőjéhez nagyobb gyújtótávolságú lencsére van szükség, hogy egy kisebb formátummal azonos képkivágást kapjunk. Például a 6 x 6-os formátumnál a 80 mm-es objektív a 35 mm-es formátum 50 mm-es objektívjével egyenértékű. Az is ismert, hogy minél nagyobb a lencse fókusztávolsága, annál szűkebb a mélységélesség. Ez azt jelenti, hogy mivel a nagyobb formátumú gépen hosszabb lencse adja ugyanazt a perspektívát, mint egy kisebb formátumún, a mélységélessége ennek megfelelően kisebb. Szerencsére, a Rolleiflex kényelmes és precíz élességállító rendszere nagyban segít, hogy a szükséges fókuszt viszonylag gyorsan be tudjuk állátani, még ha kicsi is a mélységélesség.

Végezetül van még egy dolog, amit az objektívvel kapcsolatban figyelembe kell venni: beépített, fix gyújtótávolságú lencséről van szó. Az objektív cserélhetőségének hiánya erősen korlátozó tényezőnek tűnhet. Ez a körülmény valójában inkább felszabadít, mint korlátoz: az egyetlen, fix gyújtótávolságú objektív lehetővé teszi, hogy a képre, és csak a képre koncentrálj. Nincs lehetőséged objektívet cserélni, így nem veszítesz időt annak eldöntésével, hogy milyen objektívet használj, és nem próbálsz trükközni azzal, hogy a kompozíciódat nagylátszögű vagy tele perspektívába helyezd. Egy bizonyos idő után ennek a gépnek – vagy bármely fix fókusztávolságú objektíves gépnek – a használata során megtanulod a kép keretbe helyezését, previzualizálását a nélkül, hogy a keresőbe pillantanál. Tapasztalataim szerint ennek a previzualizációs képességnek az elsajátítása kevesebb időt vesz igénybe, mint zoom objektívek esetén.

Fényképezés filmre

Lévén 50 éves technológia, a Rolleiflex 2.8F elsősorban 120-as és 220-as tekercsfilmet használ. A formátumot egyszerűen a gép hátulján levő nyomó lemez pozíciójának beállításával lehet változtatni.

Ha valaha is használtál digitális gépet, úgy gondolhatod, hogy nehézkes vagy kényelmetlen lehet filmmel dolgozni. Ez azonban hibás felfogás. Ahhoz, hogy a felvételeid digitális formátumban álljanak rendelkezésre, mindössze két extra lépésre van szükség: A film előhívására, és a negatívok szkennelésére. Ezeket a lépéseket nem olyan nehéz végrehajtani, és könnyen meg is tanulhatók. Dönthetsz úgy is, hogy film kidolgozó pultok, vagy professzionális filmes laborok szolgáltatásait veszed igénybe. Szerencsére nem jelent túlzott nehézséget ésszerű áron 120-as filmet kidolgozó labort találni (legalábbis itt, Hollandiában). Ha szereted a fekete-fehér fotográfiát, és teljesen magad akarod csinálni az előhívást, akkor te magad is előhívhatod fekete-fehér filmjeidet. Ez is könnyen megtanulható (számos jó videó tananyag van a fekete-fehér film előhívásról), és a negatívokat is beszkennelheted otthon egy megfelelő síkágyas szkennerrel, például az Epson V700/750-nel. Ha nagy felbontású szkenre van szükséged nagyméretű nyomathoz, a professzionális szolgáltatók csúcsminőségű szkennelésének igénybe vételét, vagy dobszkennerek használatát javaslom.

Természetesen felvetődik egy nyilvánvaló kérdés: megéri a film ezt az erőfeszítést? Ez egy nehezen megválaszolható kérdés. Magam mind a digitális, mind a filmes fényképezést szeretem, nem szándékozom állást foglalni a nagy 'film vagy digitális' vitában. Inkább megosztom a tapasztalataimat, miért szeretem a fekete-fehér filmes fényképezést.

  © Nagy István

Fehér város, Arcos de la Frontera, Spanyolország, 2012. november
Rolleiflex 2.8F, Kodak 400TX

Az egyik első dolog amit a szkennelés és a képek Adobe Lightroomba importálása után teszek, ellenőrzöm a tónus tartományt és a tónus „korlátokat”. A szkennelt fekete-fehér negatívok, tapasztalatom szerint, az utófeldolgozásban és a tónus növelési technikákban nagyon jó szabadsági fokkal rendelkező képeket adnak. A végső képeket nézegetve gyakran elcsodálkozom, hogy a szürkének milyen sok árnyalatát tudja előállítani a fekete-fehér film, a ragyogó fehérektől a tiszta mély feketékig. Azt is meglehetősen hatásosnak találom, hogy milyen finom részleteket őríz meg a film médium a csúcsfények és árnyékok tartományaiban.

A film médiumnak van még egy érdekes “terméke”, ami a digitális képekből hiányzik: a szemcsézet. A film használatakor az extra érzékenységért a fizetség a szemcsézettség, nem a képzaj. A digitális képek zajának mesterséges kinézetéhez (különösen a fix mintázatú zajéhoz) képest a szemcsézet természeteseb, kevésbé zavarónak tűnik. Ráadásul a szemcsézet könnyen felhasználható művészi, kreatív hatások eléréséhez, amit, szerintem, nehéz megvalósitani a digitális zajjal. Másrészt, a digitális gépek védelmére, azt is bámulatosnak tartom, hogy milyen tiszta képeket lehet készíteni a korszerű érzékelőkkel magas ISO érzékenységeknél (800 és 3200 között)- Természetes érvelés lehet, hogy a filmek jellegzetességei könnyen utánozhatók a digitális képeken, film szimulációs programokkal, pl. az Alien Skin Exposure-el vagy a DxO Film Pack-el. Egyik-másik programot magam is kipróbáltam, és meg kell adni, viszonylag jól teljesítenek. Mindazonáltal a hagyományos filmes képek valahogy mégis hitelesebbeknek tűnnek a szememben. Tudom, hogy ez az állítás „vak” tesztet kívánna, amit szívesen el is végeznék, pusztán az érdekesség kedvéért.

Még egy dolgot érdemes megemlíteni a filmhasználattal kapcsolatban. A 120-as filmtekercs használatakor mindössze 12 felvételre van lehetőséged, mielőtt új tekercs betöltésére kényszerülsz. Ez bizonyos nyomást jelenthet abban, hogy a képre koncentrálj. Ha a Rolleiflex-el dolgozom, általában jobban ügyelek a kompozícióra, és több figyelmet fordítok a részletekre. Bár tizenkét felvétel nem tűnik túl soknak, mégis bőséges felvétel készítési lehetőséget jelent. Valóban, van egy fotós – legalábbis akiről én tudok – aki eljátszotta ennek a kényszernek a szélsőséges változatát:  Jim Brandenburg (többszörösen díjazott természetfotós) 'Chased by the Light'  című projektje kapcsán úgy határozott, hogy naponta egyetlen felvételt készít, 90 napon át, az ősz kezdetétől a tél végéig. Az elkészült fényképek gyűjteményének szélessége és mélysége csodálatos – javaslom mind a könyv, mind a kitűnő munka dokumentációjának megtekintését.

Következtetések

A Rolleiflex egy teljesen mechanikus fényképezőgép, kézi élességállítással és kézi expozícióval. Ez azt jelenti, hogy nem kell aggódnod az akkumulátor feltöltése miatt, ha éppen egy távoli oázisban vagy a Szahara közepén. De azt is jelenti, hogy nélkülözni kényszetrülsz a modern fényképezőgépek auto-fókusz/expozíció és egyéb intelligens szolgáltatásait. Ráadásul mindössze 12 felvételt készíthetsz, mielőtt új filmtekercs betöltésére kényszerülsz. Ezek a körülmények határozottan lelassítják a fényképezési tevékenységed.

Ugyanakkor a lelassúlás nem szükségképpen rossz dolog. Ha lelassulunk, általában több figyelmet fordítunk a finom részletekre és több eséllyel vesszük szemügyre a környezetünket. Véleményem szerint mindkét körülménynek döntő szerepe van az elképzelt kép szerkezetének felépítésében, megkomponálásában.

Mit válaszolnék arra, ha valaki feltenné a kérdést 'Abbahagyod a fotózást a digitális gépeddel'? Azt válaszolnám, nem, semmiképpen nem. Hogy őszinte legyek, boldog vagyok azzal a sokoldalúsággal és hatékony munkafolyamattal, amit a digitális gépeim nyújtanak. Ez a kérdés ahhoz hasonlítható hogy „Most, hogy van egy Aston Martin DB5-öd (készült 1963-ban), nem fogod vezetni a F”errary F12 Berlinettádat? (Mellesleg, szivesen szembesülnék ennek a kérdésfeltevésnek a lehetőségével.)

Amikor a Rolleiflex-el készült felvételeket nézem, úgy érzem, van bennük valami varázslatos. Nehéz leírni ezt az érzést, akárcsak azt, miért szenzációs némelyikünknek egy antik autó vezetése (amiben eddig nekem még nem volt részem). Lehet, hogy a gyönyörű fekete-fehér tónusok okozzák ezt a varázslatot, és a film médium szemcsézete. Mindemellett a Planar objektív fantasztikus bokeh-jának, és a mikro-kontrasztjának is  szerepe lehet benne. És ott van még a derék-madasságú kereső. Nagyon valószínű, hogy mindezen tényezők kombinációja teszi ma is különlegessé ennek a TLR gépnek a használatát. Biztos vagyok benne, hogy a Rolleiflexnek meg lesz a helye a fotós táskámban, különösen az olyan művészi és kreatív megbízatások során, amelyekben a stílus és a karakter fontos szerepet tölt be. Ha érdekel a fotóművészet,  jó ötlet lehet a számodra is a Rolleiflex vagy más TLR gép kipróbálása.

Nagy István
2013. február

Nagy Istvánról
Nagy István Magyarországon, Karcagon született 1977-ben. Mester fokozatot szerzett a Debreceni Egyetemen, Magyarországon, és PhD fokozatot számítástudományból (Computer Science) a Twente Egyetemen, Hollandiában. Autodidakta fotográfusként speciális területe a művészi tájkép- és panoráma-fényképezés. Fotó-nyomatain – amelyeket az egyszerű és kiegyensúlyozott kompozíció jellemez – a közeli és távoli tájak sokféle hangulatát kívánja megfogni és közvetíteni, legyen az nyers vagy drámai, békés vagy egyszerűen gyönyörű. Canon 5D mark2, Rolleiflex 2.8F, Fujifilm X-E1 gépekkel és természetes fénnyel dolgozik. Eindhovenben él társával, Nicole-al, és 10 hónapo fiával,  Daniël-el.
További információ található István munkáiról http://www.istvannagy.nl honlapján. Elérhetősége: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges .

Fordította Nagy Sándor (NaSa)

Debrecen, 2013. február

 


Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement