Dr. Seres Géza
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. június 23.

Életútja, munkássága szubjektív ismertetése

Dr. Seres Géza 100%-ig autodidakta fotográfus – semmilyen, fényképezéssel kapcsolatos, szervezett, iskolarendszerű képzésben nem vett részt. Mint az alább olvasható életút-ismertetésből kiderül, nem túl egyenes pályát futott be, hogy végül, a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjai sorába történt felvétellel (1987), hivatalosan elismert fotóművésszé váljon. Előbb villamos üzemmérnök, majd orvos, a társadalomorvostan szakorvosa lett (ami nem kevés erőfeszítést, kitartást kívánt). Vagy mégis egyenes ez a pálya? A későbbi művész, és, mint látni fogjuk, a mai fotóművészetben egyáltalán nem általános manuális munkát kedvelő, arra sokaktól eltérően különleges hangsúlyt helyező alkotó csírái nagyon korán felismerhetők voltak mindennapi tevékenységében, érdeklődésének egyik vonulata, fejlődése folyamatosan ebbe az irányba mutatott.

© Seres Géza
Camera obscura akt 3. (2006)

Gyermekkorában „kézműves” és művészi ambíciók, valamint a műszaki érzékkel párosuló matematika és fizika iránti érdeklődés egyaránt korán jellemezték. Édesapja már 6 éves korában felismerte kézügyességét, készítetett számára egy 2/3 méretű gyalupadot. Szorgalmasan fúrt-faragott, ma is megvan egy kis fakardja, amit 6-7 éves korában készített, sok egyéb, pl. kis hajók mellett. Néhány évvel később elektrotechnikával bővült a kör, többek között villanymotort készített cipőpasztás dobozból. A fotózás irányába középiskolás korában kezdett tájékozódni, a KLTE Gyakorló Gimnáziumának fotószakkörében – még meglehetősen felszínesen. A katonaság idején látta meg egyik társánál a Foto c. folyóiratot. Ennek képei lenyűgözték, rádöbbentették, hogy a fényképezés jóval több, mint családi- és nyaralási emlékképek készítése.

© Seres Géza
Camera obscura akt tan. (2008)

Az életpálya kitérői,  útkeresés

A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán kezdte el felsőfokú tanulmányait. Budapestre kerülve, tovább ismerkedett a fotózással: eljárt a Budai Fotóklubba, látogatta a TIT József Attila Szabadegyetem esztétikai és művészettörténeti előadásait. Otthon, a pincében, öccsével közösen kialakított fotólaborban dolgozták ki a családi képeket. Bár a műszaki területet egyre szárazabbnak érezte, 1972-ben befejezte tanulmányait a főiskolán. Villamos üzemmérnöki (orvosi elektronikus műszerek ágazat) oklevelével a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) Gyógyszertani Intézetében állt munkába, tanszéki mechanikusként. Ez a munka nem elégítette ki. Érdeklődésének már korán megnyilvánuló kettőssége nehéz döntés elé állította: leginkább az operatőri pálya csábította, de úgy érezte, nincs benne annyi tehetség, hogy a virágkorát élő hazai filmművészet akkori kiemelkedő személyiségeihez (Ragályi Elemér, Sára Sándor, Gothár Péter) fogható alkotóvá váljon. Ugyanakkor „csak” felkészült, átlagos szakemberként nem kívánt ezen a területen működni, ez nem felelt volna meg saját értékrendjének. Másik lehetőségként – munkahelyének hatására – kínálkozott az orvosi pálya. Érzékelte, hogy az orvosoknak nincs elegendő felkészültségük a rendelkezésükre álló, összetett műszerek, berendezések lehetőségeinek teljes kihasználására. A racionális műszaki ismereteket kívánta összekapcsolni a humán-jellegű orvostudománnyal. Minden bizonnyal szerepe volt ebben a döntésben édesapja példája, sikeres pályája is, aki nagylétai körzeti orvosból a Debreceni Szemgondozó Intézet vezető főorvosa lett (később, munkájának elismeréseként két település is kitüntette díszpolgári címmel: Létavértes ás Hajdúsámson).

© Seres Géza
Camera obscura, Hortobágy 3. (2008)

Az orvosi egyetemen ismét a művészetek, a fotózás irányába terelő hatások érték, ilyen érdeklődésű évfolyamtársak részéről. Közülük kiemelkedik a jugoszláviai Zentáról érkezett Hagymás István, aki avatott gimnáziumi rajztanára irányításának köszönhetően már otthonosan tájékozódott a művészetekben, és fotózással is foglalkozott (az egyetem elvégzése után hazatért, de barátságuk máig fennmaradt, Seres Géza lakását több fotója díszíti). Ők ketten újjászervezték a DOTE Fotó Kört, ahol hamarosan lelkes csapat gyűlt össze. Látogatták a Debreceni Fotóklubot, a fotóklubok évente megrendezett Szegedi Szalonján előbb a Debreceni Fotóklub nevében, majd az egyetemi Fotó Kör saját kollekciójával rendszeresen szerepeltek, díjat is nyertek. E mellett látogatta Pap Gábor népművészettel foglalkozó előadásait, olvasta Moholy-Nagy, Kepes Magyarországon akkoriban megjelent, addig itthon alig ismert, új művészetszemléletet tükröző könyveit.

© Seres Géza
Camera obscura, Hortobágy 6. (2008)

Az 1981-ben megszerzett orvosi diplomával a DOTE Társadalom Orvostani intézetében kapott tanársegédi állást, és a társadalmi környezet populációszintű betegségokozó hatásával kezdett foglalkozni, rendszerszervezési megközelítésben. Ezen a szinten kívánta korábbi elképzelését, a műszaki és orvosi szemlélet szintézisét megvalósítani. Fotós tapasztalataira tekintettel megbízták az intézet fotólaborjában a szükséges dokumentációs feladatok ellátásával is. Szisztematikus munkával, a könyvtárban rendelkezésre álló szakirodalomra és a felszerelt laboratóriumi környezetre támaszkodva elsajátította a repró-fotózás technikáját, és azon túllépve is, kísérletezett, újabb technikákkal ismerkedett, dolgozott ki. Látogatta a környéken elérhető amatőr művésztelepeket, alkotótáborokat (Népművészeti Alkotótábor, Hajdúnánás, a Népművészeti Intézet központi telepe, Tokaj). Ezeken neves művészekkel is találkozott, azok előadásait hallgathatta. Közvetve a tokaji telepnek köszönhetően ismerkedett meg Rimantas Dichaviciussal, Litvánia egyik vezető fotós, grafikus művészével, aki meghívta Litvániába kéthetes tanulmányútra. A DOTE Galéria prospektusainak fénykép anyagát ő készítette, ezek sikere növelte önbizalmát: mind a megrendelésre készülő, mind a saját, alakuló művészi értékrendje szerint készített fotói mások által is elismert színvonalúak.

© Seres Géza
Camera obscura, Hortobágy 7. (2008)

Ebben az időben a Bauhaus és a koncept art irányzatok voltak jelentős hatással művészi törekvéseire. Érdekes példája ennek a Szegedi Szalonra beküldött, mintegy 7 kg tömegű alkotása (csak kisebbik összetevője fotó): egy „kocka” feliratú, plexiből készült kocka felragasztva a kocka 50x60 cm méretű fényképére, amit  összetört egy ólomkézzel. A kéz belekerült az így létrehozott kompozícióba. Ezen kívül még két „hagyományos” (de ugyancsak az említett hatásokat tükröző) képét állították ki Szegeden. A kocka kompozíció később, sajnos, megsemmisült Debrecenben, a régi Kölcsey Ferenc Művelődési Központban, egy csőtörés következtében. Számos képet készített a házfalakon, kapukon megjelenő (akár eredeti dekorációul szolgáló, akár utólag ráfirkált, belekarcolt, nemegyszer obszcén) „jelek”-röl, először Debrecenben, majd felvidéki városokban. Az öreg, idő rágta felületek még fokozták a jelek formai hatását. Erdélyben járva, hasonló jeleket kutatva jutott el a székelykapukhoz. A jeleket, így a székelykapukon találtakat is, kiszínezte, kémiai és lazúros színezéssel. Albumot tervezett ezekből a felvételekből, ami nem valósult meg, lett viszont több kiállítás, később. Meg egy cikk Makoldi Sándortól a régi Debrecen újságban, amelyben elismerően nyilatkozik Seres Géza művészi kvalitásáról: a népművészet nyelvezetének végtelenül tömör üzenettípusát fordította le sikeresen a fotóművészet nyelvére.

© Seres Géza
Camera obscura, Hortobágy 12. (2008)



 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement