Főoldal arrow Cikkek arrow Fotótechnikai csemegék arrow Középformátumú digitális gépek
Középformátumú digitális gépek
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. július 04.

Forrás: http://www.phaseone.com/Global/NewsLetters/NewsPhase/EblastCameraPromotion.aspx
Phase One 645 P45+ digitális hátfallal
A digitális gépek jelenlegi legmagasabb kategóriájába, a középformátumba tartozó gépcsalád (Phase One 645) forgalmazását kezdte meg 2008. májusban a kategória egyik vezető gyártója, a Phase One. A hír kapcsán – a gépcsalád, és a középformátum egyéb képviselői bemutatásán túl – áttekintést, összehasonlítást adunk a hivatásos fotósok, és a legmagasabb (technikai) minőségre törekvő amatőrök által használt egyéb gépformátumokról is. Bár aligha feltételezhető, hogy a Fotó Agóra látogatói közül sokan tervezik digitális középformátumú gép beszerzését (igencsak költséges), talán többen vannak, akik kíváncsiak rá, hogyan alakul a digitális fotózás élvonalában a kínálat, mien tendenciák érvényesülnek, hogyan hatnak ezek a szélesebb körben használt kategóriák gyártóinak fejlesztési stratégiájára, üzletpolitikájára.

 

Aki már korábban olvasta a cikket, folytathatja közvetlenül a kiegészítéssel (2008. 07. 16.)

Előkészítő ismeretek a fényképezőgép-formátumokról

A fényképezésről, fényképezőgépekről összefoglaló áttekintés olvasható a Fotó Agórán. Aki az alábbi ismertetésben használt fogalmakkal, a gépek főbb alkotórészeivel nincs teljesen tisztában, talán ott érdemes kezdeni.

A digitális fényképezőgépek zöme első közelítésben két nagy csoportba sorolható: (1) a kompaktok (ide sorolva a bridzs-gépeket is, amelyek külső megjelenésüket és szolgáltatásaik választékát tekintve is átmenetet képeznek a másik csoport felé), és (2) a digitális tükörreflexesek (dSLR – Single Lens Reflex). E két kategóriát alapvetően két lényeges jellemző különbözteti meg. (a) A kompaktok objektívje fixen össze van építve a gép vázával, míg a tükörreflexesek váza és objektívje külön darab (külön is megvásárolható), azaz objektívje cserélhető. Az ebből fakadó modularitás eredményezi azt a nagyfokú rugalmasságot, az eltérő fotográfiai feladathoz optimalizálhatóságot, amit manapság a hivatásos, és igényes amatőr fotósok elvárnak. (b) Az érzékelő mérete jelentősen különböző a két csoportnál. A dSLR-ek érzékelőjének mérete megegyezik (teljes méretű, „full-frame”), vagy alig kisebb (oldalhosszúsága legfeljebb 1,5-2x kevesebb), mint a „Leica-méret” (a 20. században legelterjedtebb, kisfilmes gép, amelynek filmkocka-mérete 24x36 mm, 35 mm széles, mindkét oldalán perforált mozifilmet használt, ezért gyakran 35 mm-es filmesnek nevezik). A kompaktok érzékelője jóval kisebb (oldalhosszúsága rendszerint 4-6x) a „Leica-méretnél” (ez alól mindössze három kivétel van, amelyek érzékelője megközelíti a „Leica-méretet”: a Sony R1, a Sigma DP1 és a  Leica R8 – az első kettő bridzs-gép, a harmadik pedig cserélhető objektíves, távmérős). Az érzékelő (pontosabban az érzékelő egy-egy pixelében a fényt külön-külön érzékelő fotodióda) mérete meghatározó a képminőség szempontjából. A nagyobb fotodiódára több fény jut, a több fény pedig nagyobb érzékenységet, zajmentesebb, és nagyobb dinamikájú (szélesebb kontraszt-tartományú), részletekben gazdagabb képet eredményez.

A fotográfia első évszázadában jóval nagyobb érzékelőt, filmkockát használtak. A fényérzékeny anyagok fejlődése, felbontóképességének javulása tette lehetővé a kisfilmes méret elterjedését, amiről a papírképeket jelentős nagyítással állították elő. De a legmagasabb minőségi követelmények kielégítésére továbbra is fennmaradtak a nagyobb méretek. Ezeket két kategóriába szokás sorolni. A kisfilmes képkockánál nagyobb, de 6x9 cm-nél kisebb méretű érzékelőt (filmet) használó gépeket középformátumúnak, míg a 6x9 cm, vagy annál nagyobb mérettel dolgozókat nagyformátumúnak hívják. Mára ez a két kategória, az érzékelő méretén kívül, felépítésben, működésben is jelentős eltérést mutat. A középformátumú gépek felépítése hasonló a kisfilmesekhez (tekercsfilmet, vagy újabban digitális érzékelőt használnak, mára szinte egyeduralkodóvá vált a tükörreflexes kereső). A nagyformátumúakban a képet egyedi síkfilmre, lemezre rögzítik, az élességállítás a fényérzékeny lemez helyére illesztett mattüvegen történik, és rendszerint mind az objektívet tartó előlap, mind az érzékelőt, mattüveget tartalmazó hátlap elmozdítható, elforgatható és dönthető. Ez a körülmény, a legnagyobb érzékelő-mérettel együtt járó legjobb technikai minőség mellett a képalkotás, például a perspektivikus torzítások korrigálására egyedülálló lehetőségeket biztosít a nagyformátum használata esetén, ugyanakkor az ilyen gép beállítása, a felvétel elkészítése meglehetősen körülményes, hosszadalmas folyamat. Használatuk a műszaki fényképezésben elterjedt, de számos fotós pl. az igényes tájkép-fotózásban is előnyben részesíti. A nagyformátumnál a digitális érzékelő nem terjedt el (szórványos kísérletek történtek a lapszkennereknél alkalmazott vonal-érzékelő mozgatásával), ma is síkfilmmel használják azokat. Ezekről, a fényképezés „nagyágyúiról” is érdemes szólni, megismerni az általuk kínált speciális lehetőségeket, de az egy másik cikk témája lehet. A jelen cikkben a középformátum áll érdeklődésünk középpontjában. Ebben a kategóriában a digitálisra váltás éppen ezekben az években zajlik, és ennek kapcsán szabványosítási törekvéseknek lehetünk tanúi.

Középformátumú digitális gépek

A középformátumú filmes gépeknek több szerkezeti megoldása terjedt el, például a két fényaknás, 6x6 cm méretű filmkockát használó gépek a 20. század közepén igen nagy népszerűségnek örvendtek. A digitalizálásban azonban a 6x4,5 cm-es formátum, és a tükörreflexes (SLR) konstrukció bizonyult nyerőnek. Ezeknek a gépeknek meglehetősen borsos az ára. Már a filmes időszakban általánossá vált a filmtekercset tartalmazó, cserélhető hátfal, kazetta. Az eredeti filmkockánál valamivel kisebb méretű digitális érzékelő is ilyen hátfalba kerül (digitális hátfal), tovább növelve ezzel a dSLR-eknél megismert modularitást. A mai, korszerű középformátumú gép három különálló egységből áll: az alapot a váz alkotja, ennek elülső foglalatára illeszthető a (cserélhető) objektív, hátuljára pedig a (cserélhető) hátfal (filmes, vagy digitális, akár felváltva). A digitális hátfal természetesen az elkészült felvétel megjelenítésére szolgáló monitort is tartalmaz. Lényegében az ezredfordulót követően, az évek során a különböző gyártók középformátumú gépeihez illeszthető hátfalak kerültek forgalomba, így a fotósok már meglevő rendszerüket kiegészíthették az igencsak költséges digitális hátfallal. Ezeket általában nem a hagyományos fényképezőgép-gyártók készítették, hanem erre specializálódott cégek (akárcsak az objektíveket, legalábbis alternatív kínálattal szerepeltek a tradicionális optikai cégek, pl. a Zeiss). A fotósok ízlésük és pénztárcájuk szerint állíthatták össze középformátumú rendszerüket, akár több gyártó kínálatából válogatva. Egyik-másik jelentős gyártó egyesült digitális hátfal-gyártóval, így biztosítva jövőjét a digitális korszakban (pl. a középformátumú gépek egyik meghatározó gyártója, a svéd Hasselblad 2004-ben egyesült a dán Imacon céggel). A digitális hátfalak gyártásában fokozatosan vezető szerepre tett szert az 1993-ban alapított dán Phase One. Hátfalait szinte minden számottevő középformátumú géphez illesztette, RAW-konverter programja ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a kategória felhasználói körében. Jelenlegi hátfal-kínálata 5 típusból áll, a legolcsóbb a 16,6 Mpixeles P20+, a legigényesebb pedig a 39 Mpixeles P45+ (utóbbi ára kb. négyszerese az előbbinek).

2006-ban a középformátumú gépek vitathatatlanul legjelentősebb gyártója a Hasselblad volt, H1 és H2 gépcsaládjához saját hátfalain kívül idegen gyártóké is rendelkezésre állt, pl. Phase One, Sinar és Leaf. De 2006. őszén a cég bejelentette, hogy beszünteti a korábbi H-sorozatú vázak gyártását, az új modell, a H3D pedig csak saját hátfalakkal működik, nem

Forrás: http://www.hasselblad.com/products/h-system.aspx
Hasselblad H3D
engedélyezi más gyártók számára kompatíbilis hátfal gyártását. A piacvezető pozíció tudatában kívánt megszabadulni a hátfalak tekintetében versenytársaitól. Azoknak más gépváz-gyártó után kellett nézniük, amit sikerrel meg is oldottak, a Hasselbladdal egyidejűleg másik két bejelentés is napvilágot látott. A Sinar és a Leaf megegyezett a legendás német Rolleiflex gépek gyártójával, a Franke & Heidecke-vel (az 1922 ben alapított Rollei cég 2005-ben kettévált, a gyártó rész az alapítók nevét viseli ) egy új géptípus, a Hy6 gyártásáról, amelyet mindkét cég saját neve alatt is forgalmaz, saját hátfalával. A Phase One pedig a Mamiya céggel kötött stratégiai megállapodást: az új, Phase One 645 gépet a Phase One fejleszti, a Mamiya gyártja, és mindkét cég saját neve alatt (az utóbbi Mamiya 645 AFD III néven) forgalmazza. A két utóbbi platform nyitott, más gyártók is illeszkedhetnek hozzá. A bejelentéseket követően találgatások láttak napvilágot, vajon bejön-e a Hasselblad döntése? A saját vázához konkurens hátlap-gyártóktól megszabadult ugyan, de a két új váz kifejlesztését alighanem saját döntésével ösztönözte. Ezek konkurenciája akár annyi felhasználót vihet el a cégtől, aminek hatására nagyobb veszteség érheti, mint amennyit nyer a hátlapok terén.

 

Két év alatt mindhárom új rendszer forgalomba került. Ezekről alapos ismertetők láttak napvilágot a legfelső kategóriás fotózásra fókuszáló Luminous Landscape fotós portálon (a képminőséget szemléltető, teljes felbontásúra nagyított képrészletek bemutatásával). A Hy6 Sinar változat első forgalomba került példányai egyikét 2007. novemberben

Forrás: http://www.phaseone.com/Global/NewsLetters/NewsPhase/EblastCameraPromotion.aspx
Phase One 645
tesztelte a portál főszerkesztője, Michael Reichmann. A Phase One 645 most, 2008 májusában kerül forgalomba, a végleges firmware-el készült első példányok egyikének tesztje ugyancsak Michael „klaviatúrája alól” került ki.  A Hasselblad H3D2 gépről a portál egyik külső munkatársa Nick Rains írta le (általában rendkívül kedvező) tapasztalatait 2008 májusában­. A Phase One 645 rendszer forgalmazásáról egy rövid hír magyarul is napvilágot látott, a cégnek magyar nyelvű honlapja is van ­­­(ott hazai forgalmazója is elérhető). Az új középformátumú gépekről általában elmondható, hogy szolgáltatásaik, teljesítőképességük, kezelésük kényelme, rugalmassága egyre inkább közelít a „kisfilmes” gépekéhez. Rendszerint tömegük is csökken. A Phase One 645 pl. redőnyzárat (fókuszsík-zár) kapott a gépvázban (régebben a nagyméretű érzékelő miatt ennél a formátumnál a központi zár („leaf shutter”) volt az általánosan elterjedt megoldás. Mivel az utóbbit rendszerint az objektív belsejében helyezik el, a leképező fénynyaláb legkisebb keresztmetszetű helyén, így azt minden egyes objektívvel meg kell vásárolni (költségnövelés), és növeli az objektív méretét, tömegét (egész napos, több objektívet is használó terepi fotózásnál nem lényegtelen körülmény). A központi zár előnye a redőnyzárral szemben, hogy bármilyen rövid záridő mellett (a zárszerkezet mozgásának teljes ideje alatt) az érzékelő teljes felülete nyitott a leképező fénynyaláb számára, míg közvetlenül az érzékelő előtt elhelyezkedő redőnyzár mozgása során nem egyszerre világítja meg a teljes érzékelőt, és rövid záridők esetén nincs olyan pillanat, amikor a teljes érzékelő nyitott lenne a fényre. Ennek következménye, hogy a vaku szinkronizálás redőnyzár esetén csak egy határértéknél (rendszerint néhány század másodperc) hosszabb záridők esetén lehetséges (központi zár esetén nincs
Forrás: http://www.sinar.ch/site/index__gast-e-1944-50-2078.html
Sinar Hy6
ilyen korlátozás). Ez a korlátozás gyenge meglevő fény és villanó kombinálása esetén lehet hátrányos. A Phase One ígéri központi zárral szerelt objektívek későbbi forgalmazását (azok működtetésére a váz fel van készítve, használatukhoz a redőnyzár tartósan kinyitható). A redőnyzár viszont jóval rövidebb megvilágítási időkre képes (a P.O. 645 esetén 1/4000 s), mint a központi zárak. A P.O. 645-höz ígérik billenthető/eltolható („tilt/shift”), más néven perspektíva korrekciós (PC) objektív kifejlesztését, illetve harmadik gyártótól korábbi hasonló típus most is beszerezhető (a nyitott rendszer előnye!). Ez az objektív-típus a nagyformátumú gépek leképezés-korrigálási páratlan rugalmasságát megközelítő beállításokat tesz lehetővé. A Sinar Hy6 egyedülállóan előnyös lehetőséget is kínál: ha a hátlapot egy elforgatható adapterrel (lásd a képen) illesztjük a vázra, a felvő és álló képkivágást a gép változatlan
Forrás: http://www.sinar.ch/site/index__gast-e-1944-50-2078.html
Sinar Hy6, elforgatható hátlfal-adapterrel
állásával készíthetjük, ami a kezelőszervek, és állvány használatát kényelmesebbé, egyszerűbbé teszi. A („kisfilmes” dSLR-ekhez képest) nagyobb érzékelő méret (az ebből következő nagyobb pixelenkénti fotodióda felület), a 16 bites színmélység, és egyes hátfalak esetében a jelentősen nagyobb pixelszám az amazokkal (a mai technológiai szinten) elképzelhetetlen képminőséget eredményez (a képek részlet- és tónusgazdagságában), ami elsősorban extra nagyméretű nagyítások közeli megtekintése, vizsgálata esetén szembetűnő. Ennek köszönhető, hogy (a hírek szerint) világszerte számos stúdió, ami az egyre jobb képminőséget produkáló dSLR-használatára tért át, visszatér a középformátumhoz. Ahogy korábban, a filmes korszakban, úgy a digitális gépek használata esetén is az igényes tájkép-, divat-, esemény- és szerkesztőségi- (könyv- és folyóirat-) fotósok a nagyobb formátumokat részesítik előnyben a kisfilmessel szemben. A minőségi különbségnek természetesen ára van, készpénzben, és a felszerelés méretében tömegében (ez stúdióban kevésbé, terepi munkánál annál inkább szempont), használatának kényelmében, rugalmasságában, a reagálóképesség gyorsaságában. Az előbbin egyszerűbb, olcsóbb modellek bevezetésével és akciókkal, illetve a már Magyarországon is elérhető leasing-konstrukcióval, régebbi modellek gyárilag felújított példányainak kedvező árú forgalmazásával, a régi felszerelés egyes darabjainak az új árába beszámításával igyekeznek a gyártók, forgalmazók enyhíteni. Az utóbbi hátrányokat pedig a műszaki fejlesztés enyhíti fokozatosan. A három új középformátumú (digitális) rendszer megjelenése (konkurenciája), a nyitott rendszerek fennmaradása mindenképpen ösztönzőleg hat a fejlesztésekre, és bizonnyal az árak kedvező alakulására is (erre példákat lásd alább), ahogyan ezt markánsan tapasztalhattuk az utóbbi években a „kisfilmes” digitális gépek kínálatának alakulásában.

A „kisfilmes” dSLR-ek felső kategóriája


Forrás: http://www.mamiya.com/assets/cameras/dwnld_MamiyaZDback_on-camera.jpg
Mamiya ZD digitális hátfallal
Mint fentebb említettük, a „kisfilmes” dSLR-ek felső, hivatásosaknak szánt kategóriájában bekövetkezett fejlesztések, képminőség-javulás következtében a korábban középformátumú gépeket használók (pl. stúdiók) fokozatosan valós alternatívának tekintették az egyéb szempontok (méret, tömeg, gyorsaság, és nem utolsó sorban ár) tekintetében kedvezőbb, kisebb gépeket. De pl. a 2007. évben megjelent Canon (és a teljes „kisfilmes" dSLR-kínálat, legalábbis a pixelszámot, képminőséget tekintve az összes gyártó) csúcsmodellje, az 1Ds Mk III kapcsán szirénhangok is megszólaltak. Felvetődött, hogy bár pixelszáma 21 Mpixel, és analóg-digitál átalakítója (ADC) 14 bites, amely adatok megközelítik/elérik a középkategória alsó határát, de ára (USD 8.000) már ugyancsak összemérhető azokéval, ami alaposan megfontolandóvá teszi helyette a jelentősen nagyobb érzékelő-méretű, további markáns fejlesztési potenciállal rendelkező középformátumú rendszerre váltást. Az 1Ds Mk III megjelenésekor egy 22 Mpixeles Mamiya ZD hátfal 1000 dollárral olcsóbb volt, mint a Mk III, és egy komplett középformátumú Mamiya (645AFD II váz, 22 MP-es hátfal és 80mm f/2,8 AF objektív) ára is mindössze USD 10.000 (gyárilag felújított, használt darabok olcsóbban is). Természetesen minden egyes fotós saját feladatai, szokásai, elvárásai figyelembevételével (kell) mérlegel(jen), összevetve a két rendszer előnyös és hátrányos tulajdonságait a szolgáltatások, gyorsaság, felhasználás kényelme, képminőség és továbbfejleszthetőség terén.


Mint látható, a verseny immár nem csak külön-külön, a két kategórián, formátumon belül folyik, hanem a két formátum gyártói között is (műszaki paraméterekben és árpolitikában egyaránt). És ennek ismét a fotósok a haszonélvezői. Jó példa erre, hogy a cikk apropójául szolgáló Phase One 645 rendszer gyártója ugyancsak 10.000 dolláros akciós áron kínál komplett rendszert (váz, 18 MP-es P21+ hátfal, objektív, szoftver).  De a másik kategóriában megemlíthetjük a napokban

Forrás: http://imaging.nikon.com/products/imaging/lineup/digitalcamera/slr/d700/index.htm
Nikon D700
bejelentett, és várhatóan 2008. július hónapban forgalomba kerülő Nikon D700-at (a hír megjelenését követő 2-3 napon belül szinte valamennyi jelentős fotós portál – pl. Pixinfo, Ken Rockwell, LuminousLandscape – előzetes, de részletes bemutatóval, illetve jelentőségét analizáló gondolatokkal jelentkezett). Emlékeztetőül: a Nikon 2007. végén hozta forgalomba első, teljes Leica-képkocka méretű érzékelős (Nikon elnevezés szerint FX formátumú) dSLR gépét, a D3-at. Bár pixelszáma elmarad a Canon 1Ds MkIII-tól, mindössze 12 MP, de ára is jelentősen alacsonyabb (USD 5.000). Ez azt jelenti, hogy képminőségben nem közvetlen versenytársa a középformátumnak (és a Mk III-nak), de más tekintetben csúcsdöntő (pl. sorozatsebessége 9 felvétel/s, maximális érzékenysége ISO 25.600), és nem tűnik merész jóslatnak, hogy hamarosan megjelenik a 22-24 MP-es Nikon (és Sony) dSLR. A D3-mal egyidejűleg jelent meg az 1,5x kisebb oldalhosszúságú érzékelős Nikon D300, amelynek legtöbb tulajdonsága megegyezett, vagy közelített a D3-éhoz, természetesen a kisebb érzékelő-mérettel együtt járó eltérésekkel, 1.800 dolláros áron. Az új D700 (mintegy félévvel követve a másik két modellt, amelyeknek keverékeként értelmezhető) külsőre lényegében megegyezik a D300-al, de a D3 érzékelőjével, és annak legtöbb fontos, a képminőséget meghatározó egyéb tulajdonságával rendelkezik. Talán a legfontosabb különbség a „nagyobbik testvérhez” képest az alacsonyabb sorozatsebesség (5 felvétel/s, opcionális portrémarkolattal 8/s), a portrémarkolat nem része a gépváznak, külön vásárolható, és a gép élettartamát általában meghatározó zár-élettartam becsült értéke a D3 300.000 expozíciójával szemben annak fele, 150.000 (ugyanakkor többlet a szenzor-tisztítás és a beépített vaku). Ára viszont USD 3.000.


Természetesen a Nikon árpolitikáját, fejlesztési stratégiáját elsősorban a Canon, valamint a többi „kisfilmes” dSLR-gyártó (Sony, Pentax, Olympus, Panasonic) kínálata, stratégiája befolyásolja (és viszont), de alighanem benne van a „felülről” közelítő középformátumú rendszerek gyártóinak hatása is. No meg visszafelé is! Az eredmény pedig akár úgy is alakulhat, hogy néhány éven belül a Fotó Agóra látogatói közül is többen megengedhetik maguknak a középformátumú digitális rendszer beszerzését. Emlékezzünk kicsit: 2003, az első belépő szintű dSLR, a Canon 300D piacra kerülése előtt kevés, kompakt digitális gépet használó igényes fotós gondolta, hogy hamarosan dSLR-re térhet át. Ma pedig 100.000 Ft alatti áron vásárolhatunk, alap zoom-objektívvel együtt, (akár olcsóbban mint egy jobb bridzs-gépet).

KIEGÉSZÍTÉS 2008. július 16-án

Forrás: http://www.phaseone.com/Content/p1digitalbacks/P65plus/Introduction.aspx
Alig egy héttel az új, Phase One 645 középformátumú rendszer forgalmazásának megkezdését (2008. július 1.) követően a konkurrens cég, a Hasselblad bejelentette, hogy az év 4. negyedévében forgalomba hozza a világ első 50 MPixeles felbontóképességű középformátumú gép/hátfal összeállítását, az 50 Mpixeles Kodak érzékelővel készülő H3DII-50-et. Michael Reichmann a H3DII-50 bejelentését kommentáló cikke  végén megjósolta, hogy az 50 Mpixeles érzékelővel nem jutott el a középformátum pixelszám-növelése a végső határértékhez, sőt az újabb bejelentést még a szeptemberi Photokina (kétévente megrendezésre kerülő nagyszabású bemutató) előttre valószínűsítette. De arra talán még ő sem számított, hogy mindössze egy hetet kellett várni az újabb szenzációs bejelentésre: július 14-én a Phase One sietve adta közre, hogy a Dalsa érzékelő-gyártóval közös fejlesztése eredményeként, ugyancsak 2008. 4. negyedévében 60 Mpixeles, teljes (full-frame, ebben világelső) 645 méretű érzékelős hátfalat hoz forgalomba, P65+ néven.  A bejelentésekről röviden magyarul is megjelentek hírek, pl. a Pixinfoban a H3DII-50-ről és a P65+-rőla H3DII-50-ről a FotóVilágban. Mondanom sem kell, hogy nem vagyok a középformátumú digitális gépek szakértője (sőt, semmi tapasztalatom nincs ezzel a formátummal, sem filmes, sem digitális változatban). A LuminousLandscape főszerkesztője, Michael Reichmann a bejelentéseket követően azonnal elemző cikket közölt a H3DII-50-ről és a P65+-ről is. A háttérinformációk ezekből származnak.

Először is pontosítsuk az érzékelő méretet – úgy látszik, a „kisfilmes” mellett érdemes megismerkedni a középformátum érzékelő méretével is. Ez a formátum korántsem olyan egységes, mint a kisfilmes „Leica” méret, a maga 24 mm x 36 mm teljes (full-frame) méretével. A filmes középformátumú gépek gyártói egymástól némileg eltérő képkocka mérettel készítették a névlegesen 6 cm x  4,5 cm méretű (645 formátumú) gépeket (pl. a Mamiya 645 filmes képkockája 56 mm x 41,5 mm). A digitális hátfalak többé-kevésbé szabványos mérete az utóbbi években 36 mm x 48 mm volt, ami azért jelentősen kisebb a filmesekénél. Ehhez képest a P65+ 40,8 mm x 54,9 mm méretű érzékelővel készül majd, ami nem túl jelentős, de mégis számottevő, mintegy 20 % növekedés az  érzékelő területében (oldalhosszúságában alig több 10 %-nál). Hatása leginkább a nagylátszögű objektívek látószögével kapcsolatos (míg a korábbi digitális hátfalakkal használva az objektívek látószöge jelentősen csökkent, az új, „full-frame” hátfallal csaknem azonos azzal, mintha filmes hátfallal használnák. A  Kodak az 50 Mpixelt ugyanakkora területre készíti, mint a korábban legtöbb 39 Mpixelt, ezzel az egyes pixelek mérete 6,8 mikronról 6,0 mikronra csökken, állításuk szerint képminőség-romlás nélkül. A Phase One-Dalsa fejlesztés eredménye 20 %-kal nagyobb területű érzékelőn ugyancsak 6 mikrométeres pixelek, a pixelszám további növelése, állítólag javuló képminőség mellett. Ezt új, Sensor+ technológiával érik el, annak részleteiről a szeptemberi Photokinára igérnek tájékoztatást.

Mindkét hátfallal másodpercenként nagyjából 1 felvétel készíthető sorozatban, ami a hatalmas pixelszámot, fájlméretet tekintetbe véve, szép teljesítmény (4 pixel egyidejű, párhuzamos kiolvasásával érik el). A Hasselblad szerint a kép dinamikája és zaja – új technológiának köszönhetően – nem rosszabb, mint a 39 Mpixeles érzékelővel, és még pontosabb színhűséget biztosít a Bayer-szűrőnél alakalmazott új vörös pigment. A Phase One viszont azt állítja, a P45+ 11,75 megvilágítási értéknek (EV-nek) megfelelő dinamikája 12,5 EV értékre javul a P65+-nál, de a fantasztikus, zajmentes 60 perces maximális megvilágítási időt aligha sikerül tartani (a pillanatnyilag fejlesztésben levő példányokkal 1 percet meghaladó megvilágítást értek el kiváló eredménnyel, de még jelentős javulásra számítanak). Néhány perces megvilágítási idő már szinte minden igényt kielégítene.

A P65+ különleges szolgáltatásaként említi a bejelentés, hogy pixelszáma és fájlmérete változtatható lesz („Scalable pixel and file size”). A konkurencia nyomására alighanem idejekorán tett bejelentés ennél többet nem árul el erről. Michael Reichmann spekulál: ha ez azt jelenti, hogy a pixelszám csökkentése árán netán növelhető a sorozatsebesség, és/vagy növelhető az érzékenység, lényegében változatlan képzaj mellett, az rendkívül hasznos lehet, akár vonzóbb is, mint a már-már alig kihasználható magasabb felbontóképesség (pixelszám). De hogy valójában miről van szó, csak később derül ki.

Még egy érdekesség a Phase One-Dalsa új érzékelővel kapcsolatban: a közös fejlesztés eredményét, ezt az érzékelőt és a benne alkalmazott új technológiát kizárólag a Phase One használhatja. Érdekes fejlemény, hiszen korábban a jelentős gyártók hátfalaiban a szabad piacon bárki által beszerezhető érzékelőt alkalmaztak.

A Hasselblad viszont a H3DII-50-el egyidejűleg egy másik figyelemre méltó új terméket jelentett be: HTS-1.5 néven olyan adaptert, amelyet a váz és a hagyományos (közepes- vagy nagylátszögű) objektív közé illesztve, a billenthető-eltolható („tilt/shift”) objektívekhez hasonlóan rugalmas perspektíva-korrekció, ferde élesség-sík érhető el. Korábban ilyen adapter mindössze egy látott napvilágot, a Zeisstől.

No és az árak? A Hasselblad még nem közölte az új hátfal-árakat. A HTS-1.5 adapter 3600   Euroba kerül. A P65+ ára 40.000 USD, a teljes felszerelés induló ára 42.000 USD lesz. Akció: aki most megrendeli a P65+-t, azonnal kap egy P45+-t, amit addig használhat, amíg – az év vége felé – megkapja a teljes 645 formátumú érzékelős hátfalat (tartalmában hasonló akciót hirdetett a Hasselblad is). Ha mégsem kívánja átvenni a P65+ hátfalat, a kisebb érzékelős hátfal addigi használatáért mindössze 3.000 USD díjat számolnak fel.

A profi fotósok is általában elégedettek a jelenlegi, 39 Mpixel felbontóképességgel. De örök igazság, hogy egy új, nagyobb teljesítőképességű termék előbb-utóbb igényt teremt. A cikk korábbi részében pedig láttuk, hogy a középformátumú gépek, a digitális fényképezés nagyágyúi területén történő fejlesztések jelentős hatással vannak a szélesebb felhasználói kört érintő szegmensre. De maga ez a piac meglehetősen szűk. Michael Reichmann becslése szerint évente valószínűleg összesen 6.000-nél kevesebb középformátumú digitális hátfalat adnak el a világon (egyedül a Canon több dSLR-t készít naponta).

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement