Főoldal arrow Hírek arrow Kiállítások arrow Három jeles debreceni fotográfus képei két kiállításon
Három jeles debreceni fotográfus képei két kiállításon
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. augusztus 08.

© Nagy Sándor (NaSa) © Nagy Sándor (NaSa)

 

A Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában  (Debrecen, Batthyányi u. 24. sz.) tegnap nyílt, és augusztus 27-ig, naponta naponta 10-18 óráig, szombaton 9-13 óráig (vasárnap, hétfő szünnap) látogatható Süli István és Varga Tamás A foci, a tánc és az ember című közös tárlata.  H. Csongrádi Márta néprajzi fotókiállítása már korábban (június 23-án) nyílt meg a debreceni Tímár házban (Debrecen, Nagy Gál István u. 26.), és augusztus 29-ig látogatható hétköznapokon 8-16 óráig. Varga Tamás a Magyar Fotóművészek szövetsége, H. Csongrádi Márta  és Süli István  a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja.

 

 

 

A kiállításokon szereplő három debreceni fotográfus még nem került bemutatásra a Fotó Agórán. Addig is, amíg az őket bemutató cikkek elkészülnek, az érdeklődők bepillantást nyerhetnek munkásságukba, ha megtekintik a mostani kiállítás(oka)t. 

A közös kiállításon bemutatkozó két fotóművész két különböző debreceni alkotócsoportban tevékenykedik. Varga Tamás a Debreceni Új Fotóműhely munkájában vesz részt. Több egyéni és számos csoportos kiállításon szerepeltek fotói. Szaklapokban cikkei, könyvillusztrációi jelentek meg. 2007-ben nyerte el a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagságát. Jelen kiállításon vidéki focipályákon készült, sajátos, egységes formavilágú képeit mutatja be.

© Varga Tamás, Nagy Sándor (NaSa) felvétele a kiállításon
Varga Tamás: Focipályák

Süli István a Debreceni Fotóklub tagja. Jó évtizedes néptáncos múltja során került közel a néprajzhoz, a népzenéhez. Az ember, különösen a vidéki emberek élete, környezete foglalkoztatja. 2004-ben a Magyar Fotóművészeti Alkotó Csoportok "E_MAFOSZ diplomás fotóművész" címét, 2007-ben a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagságát nyerte el. A közös kiállítás 'Süli-szekciójának' címe: 'Erdély, táncháztalálkozó'.

© Süli István, Nagy Sándor (NaSa) felvétele a kiállításon
Süli István: Erdély, táncháztalálkozó

A tánc mellett az erdélyi táj, annak jellegzetes épületei, temetőrészlet, de mindenekelőtt az erdélyi emberek is megjelennek a bemutatott fotóin.

© Süli István, Nagy Sándor (NaSa) felvétele a kiállításon
Süli István: Erdély, táncháztalálkozó

© Nagy Sándor (NaSa)
A kiállítás plakátja
 H. Csongrádi Márta végzettségét tekintve etnográfus, muzeológus. 1977 óta rendszeresen szerepel hazai és külföldi kiállításokon. Számos egyéni kiállítást és könyvillusztrációt is tudhat maga mögött. 1993 óta tagja a MAOE-nek, művészeti igazgatója a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelepnek és a Cívis Nemzetközi Művésztelepnek, 2004-től a Művésznők Nemzetközi Táborának Vámospércsen, 2006-tól kuratóriumi tagja a St. Michel-i (Franciaország) Közép-Európai Művészegyesületnek. A kiállításon bemutatott néprajzi fotói a színes népviselet (és emberek), népi építészet és fafaragás káprázatos dokumentumai.

A véletlen úgy hozta, hogy egyidőben két néprajzi vonatkozású fotókiállítás is megtekinthető Debrecenben, egymástól néhány száz méterre. Éljünk a lehetőséggel, tekintsük meg mindkettőt, lehetőleg közvetlenül egymás után! A nagyon hasonló témájú fotókat nézve jól érzékelhetjük a két alkotó eltérő egyéniségét, kiforrott egyéni stílusát, eltérő formavilágát.

 

© H. Csongrádi Márta, Nagy Sándor (NaSa) felvétele a kiállításon
H. Csongrádi Márta néprajzi fotói

 

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement