Az utóbbi évtizedben, mióta intenzíven foglalkoztatnak a fényképezés héttérismeretei, legnagyobb meglepetést a látásunkkal kapcsolatos olvasmányim okozták. Fizikusként azt hittem, lényegében ismerem látásunk folyamatát: szemlencsénk leképezi retinánkra az elé táruló látványt (akárcsak egy fényképezőgép), azon a csapok és pálcikák érzékelik a rájuk vetített fényt (akárcsak a digitális gép érzékelőjének fotodiódái – bár azoktól eltérően nem szabályos rendben helyezkednek el), az idegpályák kiolvassák ezt a képi információt, és továbbítják agyunkba. Fokozatosan megértettem, hogy a retinánkra vetített, és a tudatunkban „megjelenő” kép közötti kapcsolat korántsem ilyen közvetlen: a látás tudati fázisa nagyon összetett folyamat, egyéni életünk során kifejleszetett algoritmus (program) segítségével tudatunk egy modellt épít a szemünkből érkező információ-halmaz alalpján (az alábbi cikk szimulációnak nevezi), ami nem szigorúan pontos megfelelője az elénk táruló látványnak (a cikk arra is kitér, miért).
A kedvenc angol nyelvű portálomon nemrég megjelent cikkében Charles S. Johnson Jr. is ezt a témát járja körül, briliáns megfogalmazásban, kitekintéssel a fotóművészetre. Cikke alcíme kellő mértékben sokkoló: „Nincs valóság, felejtsd el”. Aki elolvassa a cikk végén levő rövid életrajzát, annak érthetővé válik, miért ilyen kiváló a cikk.
A Luminous Landscape portálon olvasható, frissen megjelent cikk teljes terjedelmű fordítását, annak képanyagával együtt, a portál kiadója/főszerkestrője, Michael H. Reichmann szíves engedélyével közöljük (a szerkesztő).