Főoldal arrow Hírek arrow Kiállítások arrow Stiller Ákos kiállítása egy vörösiszap-károsult család segítésére
Stiller Ákos kiállítása egy vörösiszap-károsult család segítésére
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2010. november 25.
© Stiller ÁkosA Tripont Galériában Stiller Ákos decemberben nyíló kiállításának célja, hogy közvetlen segítséget nyújtsunk azoknak, akik a legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az októberi vörös-sár áradatban. A  Galériában kiállított képek mindegyike megvásárolható, a képek vételárával közvetlenül a vörösiszap-katasztrófában tragikus veszteséget szenvedett Juhász családon segítenek! (A baloldali képen: Juhász Zoltán vörösiszapban megégett lábát nézi kislánya a család átmeneti albérletében, Ajkán. A család elvesztette legkisebb gyermekét, akit az anyja karjából ragadott ki az iszapáradat Kolontáron.)

Segítsünk együtt, segítsünk azoknak, akiknek a leginkább szüksége van rá!

Meghívó és részletek a továbblépés után.

Forrás: a kiállítás meghívója
 
*** A jelen hír teljes anyagát a kiállítás, az akció szervezői bocsátották rendelkezésünkra ***

A családról
A Juhász családot Kolontáron, a lakásukban érte a vörösiszap áradata, Angyalkát, a legkisebb, egy éves kislányt az édesanya, Erzsébet kezéből ragadták ki a hullámok. Zoltán, az édesapa lába végig megégett, a család csak több héttel a katasztrófa után tudott találkozni a másik kórházban kezelést kapó Dóri lányukkal, akinek a szemébe is került a lúgos folyadékból. Jelenleg Gergő és Renáta gyerekükkel együtt élnek mind az öten egy albérletben Ajkán. Az égési sérüléseknél fájóbbak a lelki sebek, Erzsébet mai napig minden este elvesztett gyermekével álmodik, Zoltán toporog a tehetetlenségtől. A kiállításból befolyó összeget a Juhász család számára ajánljuk fel, amely lehetőséget biztosít három gyermekük tisztességes felneveléséhez.

A katasztrófáról
"Tízen meghaltak, több mint százan megsérültek, amikor október 4-én az Ajka melletti timföldgyár zagytározójának gátja leomlott, és egymillió köbméter vörösiszap és lúgos víz árasztotta el a környező Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket. A vörösiszap – a timföldgyártás mellékterméke – maró hatású anyag, nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező." - olvasható az objektív szöveg mai napig is az interneten, a gép előtt ülve, kényelmesen, az otthonunk melegében. A szubjektív valóság a mindent elöntő vörös sár, amely lemoshatatlanul szennyez mindent, amihez hozzáér, valóságos a kilométereken keresztüli pusztítás, amely nem kímélt munkát adó termőföldet, otthont nyújtó házakat, biztonságra vágyó embereket. Jött váratlanul és elöntött mindent a vörösiszap. Hirtelen jött, és sokáig maradt, hiába teltek el a hónapok, ha lassan sikerül is a kotrógépeknek elszállítaniuk a szennyező hulladékot, a megégett emberek bőrénél a lelki sebek is lassabban gyógyulnak: ki-ki otthonát, biztos megélhetését, szeretteit vesztette el, és kiszolgáltatva érzi most magát. Oda lett a ház, amely egy élet munkájával épült fel, oda lett az a város, ahol jó volt felnőni, oda lett a jövő, amire számítottak - de a remény még megmaradt. A remény, hogy a sebek begyógyulnak, a remény, hogy újra lehet kezdeni a romokon is, a remény, hogy érdemes élni, sokaknak, ha másért nem is, de a gyerekekért, akiket nem lehet cserben hagyni.

A képek készítőjéről:
Stiller Ákos vagyok, a hvg.hu fotóriportere. Soha nem fogom elfeledni azt a pillanatot, amikor először léptem gumicsizmával a vörös masszába Kolontár akkor még lezárt területére. Lassan szemerkélt az eső, és én is csak lassan, óvatosan lépdelve tudtam előre haladni, akkora volt a kiöntött sár. A látványt nem lehetett ésszel befogadni, képekben ugyanúgy megmutatni - háború után néznek ki így falvak, elnéptelenedve, ahol csak az eső koppanása ver lassú ütemet a cserepeken. Elhallgattak az itt lakók tévéi, elhallgattak a mérgesen ugató kutyák és elhallgatott az élet is. De nem hallgattak azok, akiket megindítottak a képek: több százezren látták itthon és külföldön a megjelent fotókat és nyújtottak segítséget a térségben élőknek. Példátlan összefogás alakult ki Magyarországon, ami rengeteg otthonát, vagyonát elvesztett kolontári és devecseri családnak nyújt nem csak reményt, hanem anyagi segítséget is. Kérem amennyiben lehetőségei megengedik, támogassa a rendezvény célját, a mihamarabbi segítségnyújtást azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Stiller Ákosról több információt a honlapján talál meg, a http://www.stillerakos.hu-n

Az adományozás módja:
Minden, a galériában kiállított kép (amelyek az interneten is megtekinthetőek a http://fotogaleria.tripont.hu címen) 30.000 Ft-os egységáron vásárolható meg. Ennek a teljes összegét közvetlenül a Juhász családhoz juttatjuk el a Baptista egyházon keresztül, így az adományról kérésre igazolást is tudunk biztosítani. Ha kevesebb összeggel támogatná a családot, akkor a képek 10 x 15 cm-es méretben 5000 Ft támogatásért vásárolhatóak meg. A támogatást személyesen a Tripont bemutatótermében teheti meg (1119 Budapest, Thán Károly u 17, nyitva hétfő-péntek 10-18 óráig.), vagy jelezze szándékát emailben a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges emailcímen vagy a 203-28-74-es telefonszámon.

Egy adományozó:
„Sajnálom a károsultakat, segítenék is, de problémát jelentett számomra, hogy a támogatás – maga a pénz –  hogyan jut el közvetlenül a rászorulóhoz. A kiállítás apropóján én magam több képért is fizetek, bátran merek adni, mert tudom, hogy jó célt képviselek, és közvetlen segítek. A képet magát persze nem a nappalimba rakom, a városi gimnáziumnak ajándékozom. Ott a kémia tanár évtizedeken keresztül mesél majd róla."
 
Köszönet a támogatóknak:
Az akció szervezői köszönik a támogatást az EPSON-nak a képek nyomtatásáért és az EXPONT-nak a képkeretekért.
 
Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement